Tech

A Samsung átveheti az Android utódjaként emlegetett rendszert

Soumyabrata Roy/NurPhoto via Getty Images
Soumyabrata Roy/NurPhoto via Getty Images

Először 2016-ban hallhattunk a Google rejtélyes Fuchsia nevű rendszeréről, ami várhatóan az a rendszer lesz, ami egységesen futhat a Google jövőbeli mobiljain, laptopjain és internetra csatlakozó eszközein. Márciusban lehetett róla hallani, hogy a rendszer az utolsó belső tesztelési fázisában járhat, így nemsokára a széleskörű, nyíltabb tesztelés kezdődhet más fejlesztők bevonásával. A legfrissebb fejlemény a rendszerrel kapcsolatban, hogy a hírhedt szivárogtató, Ice Universe a Twitteren sokat sejtetően annyit osztott meg:

a Samsung a jövőben átállhat a Fuchsia rendszerre. 

Hogy ez a „jövőben” mégis milyen időtávot jelenthet, egyelőre nem tudni. Annyi biztos, hogy mivel a Samsung fontos partnere a keresőcégnek, ráadásul a Pixel 6-ban megbújó rendszercsipeket is dél-koreaiak gyártják le nekik, így nem lenne meglepő, ha az első közt kezdenék el adaptálni az új rendszert. Bár azért még korai lenne az Android teljes búcsúját vizionálni, illetve hozzá kell tenni, hogy a Samsungnak nem csak okostelefonjai vannak – a Fuchsia landolhat táblagépen, vagy csak bizonyos mobilokon is, ahogy korábban a cég kísérletezett a Tizen és a Windows Phone rendszerekkel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik