Június 5-én vette kezdetét a 2018-as Computex a tajvani Tajpejben, amin idén a 24.hu is képviselteti magát. Egy ilyen kiküldetés mindig izgalmas, és nem csak azért, mert az ember az elsők között tarthatja a kezében a világ egyik legújabb és legerősebb telefonját, de azért is, mert kiutazni egy idegen országba rejt magában kalandokat – egyaránt érhetik kellemes és kellemetlen meglepetések az embert.
A repülőút Budapestről Tajpejbe – Dubaj érintésével – mindennel együtt nagyjából 18 óra volt, de az idejutás jobbára eseménytelenül telt, és az országba is gond nélkül bejutottunk a magyar kollégákkal. A Computex gépezete már a reptéren olajozottan működik, az expó látogatóiként gyorsítva jutottunk át a bevándorlási hivatal emberein, és a pénzváltó, illetve a taxis sem akart minket átvágni.
A hotelt már hetekkel korábban lefoglaltam Tajpej belvárosában, viszonylag közel a Computex egyik fő helyszínéhez, kifejezetten kedvező áron, kevesebb, mint 100 000 forintért 5 éjszakára. Ennyi pénzért persze abban sem lehettem biztos, hogy lesz ablaka a választott szállásomnak, de ennek nem is sikerült a végére járni, hiszen a Taipei H Imperialba érkezve
Itt kezdődhetne a Computex első igazán izgalmas része, de pánikra időm sem volt, hiszen az egyik ügyintéző lány sűrű bocsánatkérések közepette jelezte, hogy már foglaltak új helyet egy alig pár száz méterre lévő másik hotelben, lent vár a taxi, sőt még el is kísér, hogy minden rendben legyen. Így is történt, és még jobban is jártam a cserével, hiszen a Diary of Taipeiben reggeli is járt a szoba mellé.
A Hotel ugyan mindössze háromcsillagos (viszont 8,2 ponton áll a booking.com-on), cserébe közel van a helyi metróhoz, és alapvetően a szobám is rendben van: tiszta, megtalálható benne minden szükséges, sőt még ablaka is van – igaz, hogy egy két méreten belüli tűzfalra néz, ami légkondicionálókkal van tele, de ugyan mennyit számít ez akkor, mikor az ember tényleg csak aludni jár vissza egy ilyen helyre…?
Mondjuk az eddigi legkellemetlenebb élményem pont a második éjszakához kötődik, ugyanis kedd éjszaka egyszer csak felriadtam, az első pillanatban nem is értettem miért. Aztán meghallottam a zajt, mintha valamit húzgálnának a folyosón. Elsőre azt hittem, a személyzet közlekedik a takarítókocsival, de aztán leesett, hogy hajnali egykor erre meglehetősen kevés az esély.
Ahogy kiszaladt az álom a szememből, arra is rájöttem, hogy a zaj nem kintről, hanem az álmennyezetből érkezik, mintha valami vonszolná magát, és ahogy ez szöget ütött a fejemben, meg is hallottam valami furcsa nyüsszögést – kipattantam az ágyból, és meredtem bámultam a plafonra,
A zaj még nagyjából fél percig hallatszott, lassan távolodva, az éjszaka közepén meglehetősen ijesztőnek tetsző állati nyöszörgéssel fűszerezve, majd hirtelen vége lett az egészen. Még legalább egy percig álltam meghűlt erekkel, készen arra, hogy egy szál alsógatyában fussak hazáig, ha egy patkány zuhanna a szobába, de végül nem történt semmi, és kis idő múlva vissza is másztam az ágyba, bár arra már nem emlékszem, hogy meddig bámultam a plafont hallgatózva, mire sikerült visszaaludnom.
A feltételezett élőlény szerencsére azóta nem tért vissza egyik este sem, a zajok sem hallatszottak többet, így jelenleg csak azzal kell megbarátkoznom, hogy napközben az utcára lépve úgy vág fejbe a meleg és az iszonyú páratartalom, mintha egy előmelegített nedves takarót borítanának rám, a legnagyobb problémám pedig a korábban már említett szállodai reggeli, ahol a kikészített ételek feléről fogalmam sincs, hogy micsoda, és két nap még nem volt elég, hogy feldolgozzam:
Szerencsére azért találtam ismerős ízeket, olyasmit, mint otthon a töklecsó, csak rántottával megbolondítva (nem vicc), és ha azt akarom, hogy igazán jól induljon a nap, akkor mosolygós krumplikat is pakolok mellé – még az sem baj, hogy ezek tocsognak az olajban, egy furcsa motoszkálós éjszaka után ugyanis az a minimum, hogy reggel valami kedves nézzen vissza rám a tányéromról.
Nyitó illusztráció: ThinkStock
