Az év végi listánkban öt címre térünk ki bővebben, illetve az összeállításunk végén felfedjük az abszolút kedvencünket, mindezt pedig kezdésnek kiegészítjük azokkal a programokkal, amiket még júliusban választottunk az első félév legjobbjainak, hiszen ezekkel teljes a Best of 2017 összegzésünk.
2017 ELSŐ FELÉNEK LEGJOBBJAI:
- Resident Evil 7
- Horizon Zero Dawn
- The Legend of Zelda: Breath of the Wild
- Persona 5
- Injustice 2
WOLFENSTEIN II: THE NEW COLOSSUS
Belső nézetes lövöldözős játékból idén sem volt hiány: akadtak kifejezetten jól sikerült FPS-ek, mint a Prey, és igazi csalódások, mint a Star Wars Battlefront II, a legemlékezetesebb élményt viszont egyértelműen a Wolfenstein II: The New Colossus nyújtotta, ami szórakoztató és kihívásokkal teli része lett az idén 36 éves Wolfenstein-sorozatnak.
A The New Colossus a 2014-es The New Order közvetlen folytatása, amiben ismét – a mostanra meglehetősen leharcolt – William “B.J.” Blazkowicz irányítása a feladatunk. Az új rész nemcsak jól néz ki, de a bőven 18+-os jeleneteivel folyamatosan sokkolja az embert, ráadásul nem is egy napjainkban megszokott fáklyásmenet, hiszen a jó öreg FPS-ek mintájára folyamatosan gyűjteni kell a páncél- és életerő csomagokat, bónuszként pedig a játék még azzal is szivat, hogy
A történet az előző részben elfoglalt tengeralattjárón kezdődik, aztán meg sem állunk Amerikáig, amit fel kell szabadítani a nácik uralma alól. Rengeteg helyszín és fegyver vár ránk, utóbbiakból egyszerre kettőt is szorongathatunk, és a sima tisztek és katonák mellett ezúttal is robotkutyák, óriás gépek és más nyalánkságok várják, hogy felaprítsuk őket. A The New Colossus igazi oldschool szórakozás modern köntösben, valódi bűnös élvezet, amit a műfaj szerelmeseinek vétek lenne kihagyni.
PLATFORMOK: PC, PlayStation 4, Xbox One
THE EVIL WITHIN II
Horror terén kifejezetten jó évet zárunk 2017-ben, hiszen az év elején kijött a Resident Evil 7, kicsit később az Outlast II-t is végigrettegtük, az év utolsó negyedében pedig megérkezett a The Evil Within II, ami több szempontból is felülmúlta a műfaj rajongóit igencsak megosztó 2014-es első részt.
A főhős ismét Sebastian Castellanos, két évvel járunk az első rész története után, és akkor indul be újra a borzalom, mikor a karakterünk megtudja, hogy halottnak hitt lánya életben van. Sebastian éppen ezért ismét alámerül a STEM virtuális világába, ahol ezúttal már nemcsak a saját élete és ép elméje a tét,
A történet kellően fordulatos, a hősünket folyamatosan fejleszthetjük, a lineáris pályákon megannyi ocsmányság, főellenfelek és kellő mennyiségű borzongás vár ránk, ráadásul a fő szál mellett szabadon kóborolhatunk a Union nevű virtuális városban, ahol megannyi mellékfeladat várja, hogy a végére járjunk, ezzel jócskán kitolva a játékidőt. A The Evil Within II nem a gyenge idegzetűeknek való, viszont ha valaki él-hal a horrorért, annak garantált a borzongás, abból is a prémium minőség.
PLATFORMOK: PC, PlayStation 4, Xbox One
SUPER MARIO ODYSSEY
Idén jelent meg a Nintendo legújabb konzolja, a Switch, és a masina tulajdonosai nem panaszkodhatnak, hiszen a tucatnyi igényes játék mellé már két korszakalkotó cím is megjelent a hibrid (asztali és hordozható) játékgépre. Az év első felében érkezett az általunk is méltatott The Legend of Zelda: Breath of the Wild, majd ősszel megérkezett a zseniális Super Mario Odyssey.
de az új Super Mario még úgy is remek élmény, ha ez az első játékunk a bajszos kis olasz főszereplésével. Az Odyssey ugyan tartalmazza a klasszikus platformer elemeket, de már koránt sem az a kétdimenziós ugrabugra (bár lesznek ilyen részek is), mint régen, hanem egy változatos világokon és műfajokon átívelő hatalmas kaland, felfedezéssel, megszállható lényekkel, és ebből fakadó különleges képességekkel.
Akárcsak a legtöbb Mario-játék, ez a program is kortalan szórakozás, amit kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek, sőt akár közös családi elfoglaltságnak is tökéletes. A játék tartalma jelentős, hetekre képes lekötni bárkit, és nem túlzás azt állítani, hogy az Odyssey olyan alkotás (akárcsak az említett Zelda), amiért önmagában érdemes Nintendo Switch konzolt venni.
PLATFORMOK: Nintendo Switch
DIVINITY: ORIGINAL SIN 2
2015-ben a Divinity: Original Sin lenyűgözte a szerepjátékok szerelmeseit, mindössze két évvel később pedig megérkezett a folytatás, ami csont nélkül megugrotta az előző rész által meglehetősen magasra állított lécet. Az Original Sin 2 szeptemberben jelent meg, és
Maga a játékmenet olyan klasszikusok nyomdokain halad, mint a Baldur’s Gate-sorozat, és a látvány is ehhez igazodik, így a gyönyörű környezetben madártávlatból irányíthatjuk az általunk választott fajú és képességű hősünket, illetve társait. A sztori természetesen szerteágazó és mély, amire hatással vannak a cselekedeteink és a személyünk is, ráadásul ezúttal akár négyen összefogva is kalandozhatunk, ami sokkal nagyobb élmény, mintha egyedül vesznénk el a több tucat órányi kalandot ígérő történetben.
Az Original Sin 2 masszív játék, a bonyolultsága elsőre elriaszthatja a kezdőket, de érdemes türelmesnek lenni, mert a rendszer kiismerése után minden kézre áll, és onnantól elkerülhetetlen, hogy beszippantson a világ és a történet. Az új Divinity egyelőre ugyan csak PC-re érhető el, de ahogy az előző résznek, úgy ennek is lesz konzol portja, így idővel a PS4- és Xbox One-tulajdonosok is kivehetik a részüket a jóból.
PLATFORMOK: PC
FORZA MOTORSPORT 7
Autós játékok terén nem volt túl erős 2017: a Gran Turismo Sport csak részben váltotta be a reményeket, a Need for Speed: Payback pedig kifejezetten rossz lett. Még szerencse, hogy idén érkezett egy újabb Forza-epizód, ami szokás szerint el is döntötte a nem túl erős résztvevőket felvonultató versenyt.
A játék legnagyobb erénye, hogy az autózás szerelmeseit szinte rögtön be tudja rántani a kifejezetten jól felépített egyjátékos kampány, és emellett egészen elképesztő mennyiségű extra tartalom lakozik a játékban, mind a pályák, mind a megnyitható járművek tekintetében, arról nem is beszélve, hogy mindez milyen minőségben tárul a szemünk elé. A vezetési élmény ráadásul nagyszerűen skálázható, így
A Forza 7 ugyanakkor nemcsak ettől példaértékű, hiszen ez az első játék, ami maximálisan kihasználja az idén ősszel megjelent Xbox One X képességeit: képes natív 4K felbontásban futni, méghozzá 60 képkocka per másodperc képfrissítés mellett. Viszont a látvány és a tartalom már nemcsak a konzolosokat tudja elkápráztatni, hiszen az Xbox Play Anywhere-nek hála (számos más Microsoftos termékkel egyetemben) az idei autós játékok királya már Windows 10-et futtató PC-kre is elérhető.
PLATFORMOK: PC, Xbox One
GAME OF THE YEAR 2017
Végezetül jöjjön az idei legnagyobb kedvencünk, a játék, ami számunkra a 2017-es év legjobbja: a Horizon Zero Dawn. A holland Guerrilla Games fejlesztette akciójátékról már a korábbi összeállításunkban is írtunk, és a szoros versenyből végül ez a játék került ki győztesen, főleg miután végigvittük a novemberben megjelent DLC-t, a The Frozen Wilds-ot is.
A Horizon Zero Dawn megmutatta nekünk a világvégét, és azt is, hogy mi következik utána, mi pedig imádtuk minden egyes pillanatát és porcikáját. Elképesztő látvány, az elmúlt évek legszimpatikusabb főhőse, kiváló harcrendszer és egy olyan történet, amiről még nagyon sokáig fogunk beszélgetni.
már most tűkön ülve várjuk a (hivatalosan még be sem jelentett) folytatást, és továbbra is állítjuk, hogy egy olyan programról van szó, amiért simán érdemes beruházni egy PlayStation 4 konzolra!
PLATFORMOK: PlayStation 4