Tech játékteszt

Itt egy rémálom, ami meglepően szórakoztató

A videojátékosokat idén nem panaszkodhatnak, hiszen rendre érkeznek a kifejezetten jól sikerült, nagyszabású címek. Ugyanakkor nemcsak a dollármilliókból készült szuperprodukciók képesek kellemest meglepetést okozni, hanem az olyan apró csodák is, mint a Little Nightmares, ahol konkrétan egy rémálmon kell keresztülverekednünk magunkat.

A Traiser Studios által összekalapált program frissnek ugyan nem nevezhető, hiszen már április vége óta kapható, viszont még így is érdemes a figyelemre, hisz annak ellenére nyújt borzongató üde élményt, hogy nem nagyon rúgja fel a műfajául választott oldalnézetes platformjátékok alapszabályait.

Főhősünk Six, az apró, sárga esőkabátos lányka, aki elbűvölően animálva esik-kel egy olyan furcsa világban, amit elsőre sem ő, sem mi nem tudunk hova tenni. Az biztos, hogy egy hajón vagyunk, és nem elég, hogy ebből fakadóan a környezetünk folyamatosan billeg, de még a perspektívával is baj van, hiszen a torz világ sehogy nem alkalmazkodik icipici hősnőnk méretéhez.

EZ CSAK EGY ÁLOM, EGY RÉMÁLOM

A látvány szürreális, az atmoszféra borzongató, és hogy abszolút ne érezzük nyeregben magunkat, a Little Nightmares arra sem pazarolja az időt, hogy beavasson minket az irányítás rejtelmeibe. Platfomjátékról lévén szó ez ugyan nem atomfizika, de mégis nagyot dob a hangulaton, ahogy a baljóslatú és sötét környezetet vizslatva nekünk kell rájönni, hogyan működik az öngyújtó, és miképp kerülhetünk interakcióba a továbbjutásunkat elősegítő tárgyakkal és pályaelemekkel.

Forrás: Bandai Namco

A cél ugyanis az, hogy továbbjussunk az elénk kerülő helyszíneken, és kiszabaduljunk abból a rémálomból, aminek a foglyai vagyunk. Mindez öt eltérő fejezeten keresztül bonyolódik, és az egyre nagyobb kihívást nyújtó szakaszok nem gyűrhetők le puszta mászkálással és ugrálással, sokszor a fejünket kell használni a továbbjutás érdekében.

Az egyre furcsább és nyomasztóbb szobák pedig egészen ötletes fejtörőkkel várnak minket: néha elég rájönni, hogyan használhatók a groteszk tereptárgyak a továbbjutáshoz, máskor viszont azt kell kifundálni, hogy miképp léphetünk úgy interakcióba a rendelkezésünkre álló elemekkel (például a mérleghintával és a szerteszét heverő játékokkal), hogy azok segítsék a menekülésünket.

NEM VAGY EGYEDÜL

Mindez elsőre gyaloggaloppnak tűnik, viszont az a nagy helyzet, hogy csupán az első pár helyszín ajándékoz meg az egyedülléttel. A rémálomhajón nem vagyunk egyedül, kezdetben csak olajszerű, agresszív pacák keserítik meg az életünket, később viszont hatalmas, disznószerű gyurmalényekre emlékeztető hatalmas embermonstrumok is keresztezik az utunkat.

Forrás: Bandai Namco

Félreértés ne essék, harcolni nem lehet, túlélésünk záloga a lopakodás, a gyorsaság és az ügyesség. Ha pedig ezekben kudarcot vallunk, akkor jön a rettenet, és kénytelenek leszünk átélni, ahogy a kicsi Six csúfos véget ér. Vér ugyan egy csepp sincsen, de ettől még sokszor egészen kegyetlen sors vár ránk: beletömnek egy vacsorára szánt hal szájába, esetleg nyersen, néhány rágás után gurulunk le az egyik gusztustalan melák torkán.

A visszafogott színekkel hódító, borzongásra építő platformjáték nem új dolog (elég csak a zseniális Limbo-ra gondolni), de a Little Nightmares ettől még egyáltalán nem hat koppintásnak. A zavarbaejtően és ijesztőn fura világ tökéletes alap, amit nagyszerűen tölt meg a nem egyszer türelmet és összpontosítást igénylő kihívás, illetve a tempó, ami nagyszerűen, sokszor már-már túl jól teremti meg a feszültséget a „nyugodtabb”, majd hirtelen akciódúsabbá váló szekvenciák között.

Forrás: Bandai Namco

EGY BORZONGÓS DÉLUTÁNRA

A Traiser Studios munkája igazi kis kincs, egyszerre ismerős és egyedi, nem feltétlenül brutális, de mégis feszült horrorkezdemény, platformer köntösben, annyi hibával, hogy a szürreális perspektíva miatt a 3D-s hatású környezet képes annyira megzavarni az embert, hogy még a legprecízebb irányítás mellett is könnyen eltéveszthetünk egy ugrást, ami természetesen instant halálhoz vezet.

Forrás: Bandai Namco

Ez persze mindig benne van a pakliban, de a kellemetlen helyzetet tovább súlyosbítja a nem túl átgondolt checkpoint rendszer, ami nem túl sűrűn, cserébe viszont sokszor a leglehetetlenebb pontokon menti el a játékot, ezzel folyamatos próbálkozásra, és hangulatgyilkos lassú őrületre kárhoztatva az embert.

Mindez persze nem ront annyit az élményen, hogy a sarokba vágjuk az egészet, már csak azért sem, mert a Little Nightmares nagyjából öt-hat óra alatt teljesíthető. Játékidő szempontjából ez nem túl sok, ellenben egy teljesen kompakt, kiválóan összerakott és tartalmas szórakozást kapunk, így Six rémálmát melegen ajánljuk mindenkinek, aki nem veti meg a platformer műfajt, és azzal sincs gondja, ha cuki szörnyecskék helyett a legrosszabb rémálmai elől kell menekülnie.

Forrás: Bandai Namco

A Little Nightmares 2017. április 28-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, és az ára is meglehetősen baráti, mindössze 20 euró. Tesztünket a PS4-es verzió alapján készítettük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik