A pilóta nélküli gépek egyébként már ma is kulcsszerepet játszanak a hadviselésben – ennek legékesebb példája az RQ-170 Sentinel elnevezésű drón, amely videó-megfigyelést végzett Oszama bin Laden pakisztáni búvóhelye felett a rajtaütés előtt. De pilóta nélküli gépeket használtak az észak-koreai nukleáris létesítmények és a meghibásodott japán atomerőművek megfigyelésére is.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta a drónok világában a Cessna kisrepülőgép méreteihez fogható Predatorok uralták el az eget. Az Egyesült Államok a tíz évvel ezelőtti ötvenhez képest jelenleg 7 ezer pilóta nélküli repülővel rendelkezik, s ezek alkalmazása a jövőben egyre hangsúlyosabbá válik.
A Pentagon a jövő évre 5 milliárd dollárt kér a kongresszustól drónokra, s azt tervezi, hogy 2030-ban már kamerával-szenzorokkal felszerelt “kémlegyekkel” fürkészi ki az ellenséget, a nukleáris fegyvereket, vagy a romok alá szorult áldozatokat.
Februárban az AeroVironment nevű cég bemutatta a kolibri-drón prototípusát – a szerkezet óránként 18 kilométeres sebességgel repül, s képes akár egy ablakpárkányra is leszállni.
A New York és Washington elleni terrortámadások óta az amerikai légierő 32-szeresére növelte a légi megfigyelések számát, elsősorban a drónokra támaszkodva. A fegyvernem szakértőinek ma napi 1500 órányi videó-felvételt és mintegy 1500 fotót kell elemezniük.
Ilyen mennyiségű adat mellett talán nem meglepő, hogy a dróntechnika alkalmazásának egyelőre a véges emberi elemzőkészség szab határt. Az egykamerás modellek helyét a több kamerás, akár egyszerre egy egész várost megfigyelni képes Gorgon Stare (gorgói pillantás) technológia veszi át. Amíg a mai drónok egyenként még “csak” 19 elemzőt látnak el munkával, egy-egy sokszemű repülő adatainak kiértékelésére kétezer emberre lesz szükség.
