A PADME előző vezetése által kialakított bonyolult opciós kötelezettségek rendszerének az is a része lehet, hogy az Ultimában nyárig fel kell vásárolni a kisebb tulajdonostársakat.
Az Állami Számvevőszék szerint az MNB vagyonát kezelő cég kockáztatta a rábízott vagyont, amikor több százmilliárd forintot fektetett be két külföldi ingatlancégbe. Az egyik esetben ráadásul az Optima csoport 60 milliárd forint indokolatlan felárat fizetett a részvényekért.
Az Állami Számvevőszék vizsgálja az MNB több százmilliárd forintnyi alapítványi vagyonának gazdálkodását, miközben Varga Mihály új jegybank elnök is mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el.
Az idei infláció várhatóan közelebb lesz a jegybanki előrejelzés (3,3–4,1 százalék) tetejéhez, mint a kormány által prognosztizált 3,2 százalékhoz – jósolta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Dellában.