A kormány visszamenőleges hatállyal, március 4-től felmentette Matolcsy Györgyöt a Nemzetközi Valutalap (IMF) kormányzói tisztségéből.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az IMF Kormányzótanácsában a magyar kormányzó Varga Mihály lett, aki eddig ezen poszton Matolcsy helyettese volt. Az új helyettes kormányzó mostantól Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
Mindez papírforma, mindig a Magyar Nemzeti Bank elnöke képviseli Magyarországot washingtoni székhelyű szervezetben, helyettese pedig mindig a költségvetésért felelős kormánytag, az időzítés viszont furcsa, hiszen régóta tudott volt a jegybanki elnökváltás dátuma.
A kormányfő utasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy a személyi változásokról tájékoztassa a Nemzetközi Valutaalapot, amelyet sokáig mumusként kezelt az Orbán-kormány. Sikerként beszélt még idén is Orbán Viktor március 15-én arról, hogy kormányzása 15 éve alatt felépítették Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát, illetve hazaküldték a Nemzetközi Valutaalapot. Pontosan azt mondta:
a magyar tudja, hogy szabadnak lenni nemcsak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is. Munka, gyarapodás, jólét, biztonság csak akkor jut nekünk, ha elnyomók nem zsebelnek ki bennünket. A szolgaság szegényít, a szabadság gazdagít. Ez a magyar jólét törvénye. Itt, Magyarországon tizenöt év alatt – a birodalommal vívott csaták árnyékában – felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát. Hazaküldtük az IMF-et.
Januárban Matolcsy György, még a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökeként személyesen vitte el a Lámfalussy-díjat az Európai Központi Bank (EKB) jelenlegi elnökének. Christine Lagarde egész életművét méltatta, noha éppen ő vezette az IMF-et akkor, amikor olyan kemény feltételeket diktáltak, hogy az Orbán-kormány végül elállt hitelfelvételtől. Az IMF budapesti irodájának bezárását Matolcsy György kezdeményezte 2013-ban.