kommunizmus

Máig nem tudjuk biztosan, hogy tényleg puszta véletlenek sorozatáról volt-e szó, vagy belső leszámolások, netán a KGB állt-e a háttérben.

Kádár János Trianonnal érvelt a szovjet főtitkár előtt 1972-ben, majd egy ügyes „születésnapi csellel” bebetonozta magyarországi hatalmát. Ennél tovább nem jutott, heroikus kiállása a reformok mellett inkább csak legenda.

Nem tűnt ajánlatosnak tovább feszíteni a húrt, félő volt, hogy Brezsnyev Magyarországon is beavatkozik. A reformok egyébként nem állták ki a gyakorlat próbáját, a bukás elkerülhetetlenné vált.

Az állambiztonság módszerváltása Kádár és a pártvezetés instrukciói alapján történt az 1960-as évek elején, az erőszakot háttérbe tolták, a hatalom kódja a bomlasztás lett. Felszámolták a régi, ávós beidegződéseket, de az első titkár azért néha elragadtatta magát.

Kádár a maga módján kiállt a hatalmától megfosztott barátja és patrónusa, Nyikita Hruscsov mellett. Itthon politikai támadásként is értelmezhető korrupciós ügy tartotta lázban a közvéleményt, egy rosszindulatú pletyka pedig derékba törte a tehetséges Bara Margit karrierjét.

„A fejlődésben megtorpanás állott be” – így fogalmazott Kádár János, amikor végre ráébredt, hogy a magyar gazdaság a padlón hever. A javasolt megoldástól azonban visszahőkölt.

Kádár Jánosné Gyermekemnek, Kis Fiamnak, Jánoskámnak becézte férjét, hűségük és mély barátsággá váló szerelmük sírig tartott. Mi okozott köztük konfliktust? Ki viselte a nadrágot? Beleszólt-e Tamáska Mária a politikába? Betekintünk a házaspár mindennapjaiba.

A Kádár-rendszer kiszámíthatatlan erőszakkitörésekkel ejtette foglyul a magyar társadalmat, a sértettségen és bosszúvágyon túl Kádárnak komoly, személyes érdeke is volt Nagy Imre kivégzése.

A Kádár-rendszer nem önmagát konszolidálta, hanem Rákosiét restaurálta, Kádár és Hruscsov apa-fiú viszonya elmélyült, Tamáska Mária leveléből pedig megtudjuk: férje mintegy droidként vetette bele magát a munkába, pokoli tempót diktált.

1957. május 1-jén 100 ezres tömeg ünnepelte Kádár Jánost, majd az értelmiség is kapitulált a kétfrontos harcot hirdető pártvezér előtt. A Munkásőrség fegyveres felvonulást tartott Budapesten, miközben az újrahangolt „néplélek” egész szélsőséges megnyilvánulásaival is találkozhatunk.

A szovjet tankokkal visszatérő Kádár János fokozatosan felmérte lehetőségeit, megértette a szovjet elvárásokat, és beleállt a feladatba: 1957 tavaszára ígéretekkel, erőszakkal és elnyomással felszámolta az ellenállást, a hangulat átfordult.

KISZ-igazolvány, Gerő-portré és kitüntetések is jutottak a belső térbe.

Nagy Imre személyében Kádár immár második „régi harcostársát” juttatta bitóra, miközben egyre inkább azonosult Moszkva vele szemben támasztott elvárásaival. Az '56 utáni megtorlás azért lehetett ennyire brutális, mert Kádár szabad kezet adott az új köntösbe bújtatott ávónak.

Az izzó haraggal említett ellenforradalomról Kádár néhány nap alatt „népünk dicsőséges felkelésére” váltott, és államminiszteri posztot vállalt Nagy Imre kormányában. Miért vett 180 fokos fordulatot 1956 októberében?

Kádár 1956 nyarán a reformellenzék több bírálatával egyetértett, sőt állítólag még javaslatokat is adott, ám a nevével mindezt már nem vállalta, miközben sem neki, sem más pártvezetőknek nem tűnt fel, hogy a tönk szélére sodort országban robbanásig nőtt a feszültség.

Szabadulása után Kádár kifelé a pártvezetés egységét mutatta, a színfalak mögött viszont elvi és gyakorlati okokból is Rákosihoz állt közelebb. Tudta, ha a főtitkár bukik, az számára sem jelent semmi jót – ezért is volt kellemetlen az a bizonyos magnószalag.

Mindent az akkor már kegyvesztett Péter Gábor AVO-vezér nyakába varrtak, és minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. Kárpótlást azért kapott, és, ami talán még többet jelentett a számára: ismét tegezőviszonyba került Rákosi Mátyással.

Nem telt el sok idő Rajk László kivégzése után, amikor Kádár János is megtapasztalhatta, milyen a „másik oldalon” lenni, azaz a kommunista párt belső leszámolásaiban az áldozat szerepébe kerülni. A börtönben megkönnyebbült.

Az 1940-es évek végén Kádár Jánost padlóra küldte két tragédia, édesanyja és öccse elvesztése. Miközben bekerült a párt legfelsőbb vezetésébe, aktív részese volt a diktatúra, a terror, az elnyomás kiépítésének, illetve működtetésének.

Hazatérő moszkvai elvtársai pártfegyelmivel üdvözölték Kádár Jánost, majd hamar begyűjtött még egyet. Karrierje ennek ellenére gyorsan ívelt felfelé, még az sem törte derékba, hogy Rotyis és Szívós akasztása balhéba fulladt.

Kádár János egyre mélyebb depresszióba süllyedt, miután „árulásáért” társai kiközösítették. A feloldozást a szegedi Csillagban kapta meg Rákositól – igaz, először egy kasszafúróban vélte felismerni a nagy vezért.

Rendszere máig fennáll, és továbbra is tömegek életét nyomorítja meg.