Másfél milliárdos bevételtől esne el a BKV, ha bevezetné a félárú tanulói, és nyugdíjasjegyet, de még fontolgatják hogy miként döntenek róla - írta a Népszabadság.
Tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között - közölte a KSH hétfőn. Az elemzőket meglepték az adatok, a következő hónapokban további emelkedésre számítanak.
A budapesti aluljárókat figyelő kamerarendszer még csak próbaüzemben működik, de a különféle bűncselekményekről rögzített felvételeket már 48 esetben használták fel az eljárás során - írta a Népszabadság hétfői számában.
Két háromoldalú találkozó lesz hétfőn és kedden Budapesten. A Hina horvát hírügynökség tudomása szerint a magyar-szerb-horváton megbeszélés mellett magyar-görög-szerb külügyminiszteri találkozót is rendeznek a magyar fővárosban.
Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsony attól tart, hogy a Fidesz kormányra kerülése után olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek jelentős mértékben ronthatják a szlovák-magyar viszonyt.
A választási bizottságokban egyfajta "perverz összjáték" kezdődött az MDF kiszorítására - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
Az életfogytig tartó kényszermunka mellett súlyos pénzbüntetést is kiróttak az egyebek mellett gyilkosság vádpontjában is elítélt három magyar "zsoldosra" - adta hírül az Afrique Libre szenegáli újság honlapja vasárnap.
Az MSZP szerint a Fidesz-kormány egyetlen ígéretét sem fogja teljesíteni hatalomra kerülése után, ennek első jele szerintük Kövér László szombati "vallomása".
A Magosz szerint egyértelműen bizonyítható, hogy Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere mindent megtett azért, hogy egy 240 hektáros bábolnai föld az államtól egy magánbefektető tulajdonába kerüljön.
Oszkó Péter szerint az önkormányzati és az egészségügyi rendszer átalakítását kell felkínálnia a következő kormánynak, hogy a nemzetközi hitelnyújtók hozzájáruljanak az idei hiánycél módosításához.
Rekordmélységbe, 5,5 százalékra csökkenhet hétfőn a jegybanki alapkamat, ha a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel 25 bázispontos kamatcsökkentésről dönt.
Kiemelt helyen szerepel a hat, országos listát állító párt választási programjában a munkahelyteremtés. A növekedést számszerűsítő célkitűzés a Fidesz-KDNP-nél egymillió új munkahely tíz év alatt, az MSZP-nél a foglalkoztatottság évi egy százalékos növelése négy évre, az MDF-nél 10 év alatt 10 százalékpontos javítása - derül ki a választási programokból.
Már korábban kipróbált és alkalmazott technológiák segítségével növeli a földgázkihozatalt a Mol. A célja ezzel, hogy lassítsa a belföldi kitermelés évek óta tartó csökkenését - nyilatkozta Holoda Attila, a Mol belföldi kutatás-termelési igazgatója.
A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott.
Jogos lehet a magyar bankok elleni per, amelyet a holokauszt során elvett értékek miatt indítanak Chicagóban, mert a jog szerint a letétbe helyezett értékek iránti igény soha nem évül el - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.
Duray Miklós szerint szükség van a közép-európai országok nemzeti kisebbségei együttműködésének további megerősítésére. Ezen a téren előrelépést jelenthetne, ha a jövőben a négy visegrádi országban élő kisebbségek egyeztetett témákban közösen szólítanák meg kormányaikat.
Rekordösszegért vitték el a Belvedere Galéria szombati aukciójának sztárfestményét, Szinyei Merse Pál Rokokó című vásznát, amelyet 38 millió forintért indítottak, és 50 milliónál ütöttek le.