Belföld

Veszélyhelyzet kihirdetését kéri a kormánytól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság a megye közigazgatási területére az árvíz miatt. A védekezéshez honvédségi erőt is kérnek - közölte Varga Mihály mérnök ezredes, a testület titkára.
2010. 06. 02. 12:35
Eddig a lakosság húsz százalékát telepítették ki a Nógrád megyei Pásztón. Az elmúlt két nap esőzései miatt ugyanis félő, hogy a Kövicses patak kilép a medréből. Súlyosabb veszély azonban a város fölé épült víztározó: egy gátszakadás esetén percek lennének csak az evakuálásra.
2010. 06. 02. 11:43
Az MSZP tisztogatásnak és mészárlásnak értékeli a honvédelmi tárcánál történt felmentéseket, a párt szerint végiggondolatlanul, szakmailag indokolatlanul, igazságtalanul, elhamarkodottan és jóvátehetetlenül "rúgták ki" a katonai vezetőket.
2010. 06. 02. 11:11
Továbbra is Sásdon és környékén legkritikusabb az árvízi helyzet; Baranyában eddig 39 embert kellett kiköltöztetni az elmúlt napok esőzései miatt - közölte a Baranya megyei katasztrófavédelem.
2010. 06. 02. 10:06
Tovább áradnak a folyók, ezért rekordokra, illetve az eddig mért legnagyobb vízálláshoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon. Valamennyi folyón harmadfokú a készültség.
2010. 06. 02. 08:15
A tervezetthez képest több hónapos csúszással és 740 millió forintos többletköltséggel lehet számolni a Margit híd rekonstrukciójánál – számol be a beruházásról a fővárosi közgyűlés e heti jelentése és a Népszava.
2010. 06. 02. 07:35
A térhatású filmek és az Avatar növelte a forgalmat a Cinema City multiplexekben és a Palas Cinemas hálózatban - olvasható a Világgazdaságban.
2010. 06. 02. 07:14
A Fidesz-frakció június 28-án dönt arról, hogy kit jelöl köztársasági elnöknek és az előtt egy héttel Lázár János frakcióvezető gyűjti össze a Fidesz-KDNP képviselők véleményét - írja a Népszabadság.
2010. 06. 02. 07:03
Elfogadja a MÁV-START Zrt. a Volán-bérleteket és a menetjegyeket az adott vonatokon, mert Putnok és Kazincbarcika között a közúti vízátfolyások miatt nincs buszközlekedés - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.
2010. 06. 02. 06:51
Nem versenyképes a magyar állam Sárközy Tamás szerint: az 1990-ben létrehozott rendszer túl nagy, túl drága és intézménytúltengésben szenved, amely a korrupció melegágya. A szakértő szerint az olcsó állam is lehet erős, a jövő az integrált minisztériumoké, a kisebb parlamenté és önkormányzaté. Két kiút van: a jelenlegi struktúra radikális reformja, vagy egy prezidenciális rendszer bevezetése, francia mintára.
2010. 06. 02. 06:44
Rendbe rakná a közrádiót és az interneten terjeszkedne tovább Heal Edina, aki hatodmagával pályázik a Magyar Rádió elnöki posztjára. A Sláger Rádió volt vezérigazgatója szerint az évi csaknem 16 milliárd forintos állami támogatással, jó tartalommal és jó marketinggel vonzóvá lehet tenni a közszolgálati adókat.
2010. 06. 02. 06:43
A Fertő tóba fulladt kedd este egy hatvanéves osztrák férfi, halálának körülményeit a soproni rendőrök vizsgálják - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
2010. 06. 01. 21:51
A két héttel ezelőtti áradáshoz hasonlóan Miskolcon, a Diósgyőri vár utáni területeken okoz gondot a hatalmas esőzés, a belvíz ellen pedig a hejőcsabai városrészben küzdenek.
2010. 06. 01. 21:30
Olvasói sztorik