Európa vezető légitársasága szerint nyereségesnek igérkezik a 2005 végéig terjedő időszak, pedig az Air France bevétele 2003-ban erősen csökkent - olvasható a Financial Times Online-on.
Az integrált takarékszövetkezetek 2004 első negyedévében 2,8 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el, ami 15 százalékkal többet, mint tavaly - mondta Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnök-ügyvezetője a szövetség keddi sajtótájékoztatóján.
Az Nemzeti Nyomozó Irodára nagy feladatok várnak a nemzetközi együttműködésben és a kiemelt bűnügyek felderítésében. Létrehozásakor a hasonló amerikai, német és lengyel szervezetek működését tanulmányozták.
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója májusra a vártnál rosszabb, 46,4 pont - közölték az intézetben kedden. Az elemzői várakozások átlaga 49,0 pont volt.
Az első negyedévben 2,1 százalékponttal nőtt az OTP Bank Rt.-ben a külföldi részesedés aránya. A 2003. év végi 80,8 százalékkal szemben március végén a részvények 82,9 százaléka volt külföldi kézben - derül ki a hitelintézet által közzétett adatokból. A külföldi tulajdonú részvényekhez kapcsolódó szavazati jog 75,7-ről 81,9 százalékra emelkedett.
A három hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy keddi aukcióján 11,40 százalékos átlagos éves hozam alakult ki, ami megegyezik az egy héttel korábbi értékesítés átlaghozamával.
A japán Sammy pénzbedobós játékautomatákat gyártó vállalat megvásárolja a Sega számítógépes játék fejlesztő és értékesítő vállalatot 1,4 milliárd dollár értékű részvényügylet keretében.
Miközben a horvátok gőzerővel építik sztrádahálózatukat, nálunk továbbra is a "megfontolt lépések" jellemzőek. Jó hír ugyanakkor, hogy végre a Vajdaságban is megindulhat a útfejlesztés.
Az Első Lakáshitel Országos Takarékszövetkezet (Ella) és az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) közösen Visa Electron bankkártyát bocsát ki - jelentették be kedden a kibocsátók sajtótájékoztatón Budapesten.
Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Csillaggal kitüntetést adományozta Szuzuki Oszamunak, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatójának kedden Budapesten.
Thaksin Shinawatra thaiföldi miniszterelnök szerint a klub elvileg elfogadta a 60 millió fontos ajánlatot a klub 30 százalékáért - olvasható a BBC Online-on.
Átlagosan tíz százalékkal emelkedtek a csehországi vendéglői árak azt követően, hogy a parlament magasabb adósávba sorolta a szolgáltatást. A cseh vendéglősök az adók csökkentéséért lobbiznak.
A lengyel LOT légitársaság az ősztől saját fapados légitársaságot indít, hogy fel tudja venni a versenyt a külföldi konkurenciával - írja a Gazeta Wyborcza keddi számában, vállalati forrásokra hivatkozva.
2003-ban a Magyar Suzuki Rt. nettó árbevétele elérte a 183,2 milliárdot, mindebből a belföldi értékesítés csaknem 80 milliárd forintot, míg az export 103,6 milliárd forintot tett ki, közölte a cég a május 17-én megtartott közgyűlés után.
A május 9-iki szabotázsakció óta működésképtelen Bászra közeli olajcsővezeték helyreállítása keddre befejeződött, így újra beindulhatnak az iraki kőolajszállítások – közölték iraki olajipari források. A Mojad Hasemben lévő olajkikötő illetékesei elmondták, hogy a csővezetékbe a reggeli órákban megkezdték az olaj pumpálását és az a déli órákban érkezik meg az olajterminálhoz. Ezzel az olajkivitel elérheti a szabotázs [...]
Az átlagkereset 140 700 forintra nőtt az első negyedévben, a foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal emelkedett. Továbbra is a pénzügyi szférában dolgozók keresnek a legtöbbet.
Az Országgyűlés elfogadta a jövedéki adóról szóló törvény módosítását, de a fogyasztók nem sokat érzékelnek majd a könnyítésből: a benzin literenként két forinttal lesz csak olcsóbb. Most szerdától 254,5 forint a 95-ös.
Közel két és félezer magyar állampolgár szavaz majd külföldön az európai parlamenti választásokon. Az Országos Választási Iroda beszámolója szerint Kubában, Nigériában és Mongóliában egy-egy szavazó miatt kell négyfős bizottságot felállítani.
A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezetre változott - tette közzé a Baumag a honlapján. A Baumag-károsultak képviselője szerint a cég "halott" cím alatt van bejegyezve a cégbíróságon.