Benyújtotta lemondását Colin Powell amerikai külügyminiszter George Bush elnöknek - közölte a Fehér Ház. A legfőbb külügyérrel együtt négy miniszter is távozik Bush kabinetjéből.
A cseh pénzügyminisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy a Cesky Telecom 51 százalékos, 2,2 milliárd dollárra becsült részét egy részletben értékesítse. Korábban a hányad tőzsdei kibocsátásáról érkeztek hírek.
Immár mind az Európai Unió, mind az athéni kormány elismeri, hogy Görögország 2001-ben lényegében csalással jutott be az euróövezetbe - azonban az Európai Bizottság szerint itteni tagságát immár nem lehet megkérdőjelezni.
Az egy éves évfordulóját november 15-én ünneplő Sky Europe Airlines Hungary Kft. október végéig összesen 210 ezer utast szállított, 78 százalékos átlagos gépkihasználtsági mutató mellett.
A forint hétfőn húsz havi csúcson is járt: az euróval 243,80/244,00 forinton kereskedtek délután a bankközi devizapiacon, 50-60 fillérrel gyengébben a pénteki 244,45/65 forintos kurzusnál.
A GFK Hungária felmerései alapján Magyarországon a T-Mobile márka támogatott ismertsége november elejére elérte a 100 százalékot. A megkérdezettek körében a spontán említés szintén magas, 85 százalékos volt – derült ki a cég közleményéből.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2004. november 15-i hatállyal Terták Ádámot nevezte ki az ITDH új vezérigazgatójának - derül ki tárca hétfői közleményéből.
A Wall Street Journalt is kiadó Dow Jones & Co bejelentette, megveszi az üzleti híreket szolgáltató Marketwatch című internetes oldalt - adta hírül a BBC Online.
Az euró fokozatos és tartós drágulása már az euróövezet exportvezérelt gazdasági növekedését veszélyezteti, és érzékenyen érinti a magyar kilátásokat is. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a szóbeli intervenciót tettek is követik-e.
Az 1974-es kettészakítás óta első ciprusi vezetőként a görög közösség államfője bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményez Törökországgal a szigetország újraegyesítéséről.
A piac várakozása szerint jövő hétfőn a Monetáris Tanács legalább ötven bázispontos alapkamat-csökkenést hajt végre. A kötvénypiac ennél nagyobb vágást látna szívesen, de az elemzők szerint ennek kevés az esélye.
Továbbra is szünetel az áramszolgáltatás jó néhány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fogyasztónál elsősorban Miskolc térségében a második napja tomboló szél miatt.
Soha nem látott magasságokba emelkedett a BUX, miután több vállalat is a várakozásokat messze felülmúló negyedéves eredményről számolt be. A héten a forintpiac állhat a középpontban - erősödő kamatvágási várakozásokkal.
Gondoskodjon költséghatékonyan, többletkiadás nélkül munkatársai nyugdíjas éveinek anyagi biztonságáról a Generali Csoporthoz tartozó Évgyűrűk Önkéntes Nyugdíjpénztár juttatásaival!
A két kis parlamenti párt szerint a politikai érdektelenség, illetve a tétnélküliség volt oka a hétvégi időközi választások kudarcának. A decemberi népszavazás előtt néhány héttel komoly üzenetet hordoz az alacsony részvétel.
Decemberben két szerkesztőség gondozásában is megjelenik a 100 leggazdagabb magyarról készített összeállítás. A Manager Magazin Kft. most először megjelentetett tematikus mellékletét az a Szakonyi Péter szerkeszti, aki az elmúlt években a Magyar Hírlapnál tette ugyanezt. A Ringier ezért pert fontolgat - írja a Napi Gazdaság.
A világ legnagyobb forgalmú légiforgalmi vállalkozása, a francia-holland Air France-KLM légitársaság-csoport bevétele 6,4 százalékkal haladta meg az előző évit - adta ki gyorsjelentésében a Air France-KLM.