Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője lényegében kedvezően nyilatkozott az iraki ellenőrzés eredményeiről az ENSZ Biztonsági Tanácsának péntek délután kezdődött ülésén.
Lankad a németek utazási kedve. Jelentősen csökkent a német szobafoglalások száma szerte a világban, s emiatt nekünk is bőven van izgulnivalónk: a magyarországi turizmus egyik pillére inog.
Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter
felkérte Gur Nándor borsodi parlamenti képviselőt, hogy miniszteri biztosként foglalkozzon a nehéz helyzetbe került DAM Steel acélipari vállalat problémáinak megoldásával, ahol 1500 alkalmazott munkahelye vált kérdésessé.
A horvát kormány valószínűleg április közepére halasztja a döntést az INA olaj- és gázipari cég 25 százalék plusz egy részvényes hányadának privatizációjáról.
Szkopjei, kormány közeli információnk szerint a Matáv egyik helyi képviselője súlyosan hibázott, lekezelően tárgyalt az új politikai vezetéssel, s részben ennek tudható a magyar cég ellen indult sajtókampány.
Sztrájkba lépnek péntek este a Broadway színházainak zenészei, mert nem tudtak megállapodni a producerekkel a zenekarok minimális létszámáról; a tárgyalások azonban az utolsó pillanatig folynak.
A Sanoma Budapest Kiadói Rt. kezdeményezte vizsgálat nyomán törölte lapnyilvántartásából az Axel Springer Budapest Kiadói Kft. által megjelentetett Színes TV műsor című újságot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma - derül ki a közelmúltban született határozatból.
Saját kiadót hozott létre Csíkszereda önkormányzata - írja a Romániai Magyar Szó. A nem túl meglepő módon Csíkszeredára keresztelt kiadó létrehozásának gondolatát a város 2002-es évkönyvének bemutatóján Szatmári László, a kulturális iroda irányítója vetette fel.
A szófiai parlament első olvasatban elfogadta a bolgár kormány előterjesztését a kereskedelmi törvény módosításáról. A jogszabályváltozás eredményeként felgyorsulhatnak a felszámolási és a csődeljárások a balkáni országban.
Három új járatot indít a Malév a következő hónapokban. A regionális expanzió keretében elsőként március 30-án Pristinába, május 5-én Splitbe, július 5-én pedig Genfbe indít repülőgépet a Malév.
A vidéki négy- és ötcsillagos hotelek érték el a legmagasabb szobafoglaltságot a szállodák közül az idén februárban. A KSH közleménye szerint az év második hónapjában átlagosan 50,5 százalékos foglaltsággal működtek a legjobb kategóriájú vidéki szállodák, ami 13,2 százalékkal magasabb az országos átlagnál.
Pénteken hajnalban a belga kikötőkben egy napra beszüntették a munkát a rakodómunkások. Ostende, Antwerpen, Zeebrugge, Gent és Brüsszel kikötőiben egy napig áll a teherhajók ki- és berakodása, Antwerpenben mozgó sztrájkőrségek zárták el a dokkokhoz vezető utakat. Délben a dokmunkások tüntetésre is készülnek Brüsszel belvárosában.
Jelentős változásokat hoz az EU-csatlakozás pillanatában életbe lépő új biztosítási törvény, amely a napokban kerül az Országgyűlés elé. Az érintettek nem minden újdonságért lelkesednek.
Pénteken hajnalban a belga kikötőkben egy napra beszüntették a munkát a rakodómunkások. Ez csak előszele a hétfőre minden nyugat-európai kikötőbe meghirdetett sztrájknak
Hazánkban, Budapesten létesítene mobiltelefon-összeszerelő üzemet a tajvani Foxconn Electronics (Hon Hai Precision Industry), adta hírül a Commercial Times kínai nyelvű kiadása.
Két támadó a pénzszállító egyik biztonsági őrét leütötte, majd egy pénzzel teli táskával elmenekült a XII. kerületi Hertelendy utcában péntek délelőtt.