Belföld

A tőke magyar hangja – a Matáv vesszőfutása Macedóniában

Szkopjei, kormány közeli információnk szerint a Matáv egyik helyi képviselője súlyosan hibázott, lekezelően tárgyalt az új politikai vezetéssel, s részben ennek tudható a magyar cég ellen indult sajtókampány.

Az Index.hu még februárban arról számolt be, hogy a macedón A1 televízió riportja szerint a Matáv tulajdonában lévő nemzeti telefontársaság, a Maktel igazgatótanácsának magyar tagjai olyan céget alapítottak, melyen keresztül nagy összegeket utaltak át a Makteltől a Matávnak is. A macedón A1 televízióra hivatkozva az Index azt is közölte, hogy a Matáv-tőkével Szkopjéban létrehozott Tele Macedonia az a cég, amelynek segítségével a Maktel és mobilszolgáltató leányvállalata, a Mobimak igazgatótanácsának magyar tagjai nagy összegeket vettek ki a Maktelből, majd ezeket részben továbbutalták a Matávnak Budapestre. A Maktelnél 4,3 millió euró értékű külső szolgáltatások kifizetésére utaltak a macedón tévések dokumentumai. A tévécsatorna egy olyan számlát is bemutatott, amellyel a Tele Macedonia 1,1 millió dollárt fizetett a Matávnak, ugyancsak külső konzultációs szolgáltatások után.

A Matáv szerint tanácsadói díjról van szó

A macedón sajtóban megjelent minősítéseket a Matáv határozottan visszautasítja – közölte a cég a FigyelőNet érdeklődésére. A magyar telefontársaság szerint a Maktel privatizációjának során, a vállalat többségi részét értékesítő macedón állam elvárása volt, hogy a befektetés segítse elő a szolgáltatások elterjedtségének és színvonalának növelését, az eredmények maximalizálását, a Maktel felkészülését a nyílt piaci körülmények között való működésre. Az eladó és a vevő szerződésben állapodtak meg, hogy a hatékony vállalatirányításhoz szükséges ismeretek átadása érdekében a vevő megalapítja a Maktel számára tanácsadói szolgáltatásokat nyújtó Tele Macedoniát, és ezen keresztül biztosítja a tanácsadók működését és az iparági “legjobb gyakorlat” megjelenését – hangsúlyozza a Matáv, hozzátéve: a tanácsadói szolgáltatások díjai nemzetközi összehasonlításban az átlag alatt vannak, és az eddigi befektetéseknek csupán elenyésző töredékét érik el.

Az államtitkár közbeszól

Bársony András (MSZP), a külügyminisztérium politikai államtitkára az Index érdeklődésére megerősítette, hogy Macedóniában tett látogatása során szóba kerültek a Matáv-tulajdonú macedón telefontársaságok, a Maktel, illetve mobilszolgáltató leányvállalata, a Mobimak állítólagos pénzmosási ügyletei. A macedón sajtónak is nyilatkozó államtitkár szerint a feszültség egyik forrása a Maktel monopolhelyzete, erre azonban a macedón kormány kötelezettségvállalást tett a Maktelt megvásárló Matáv felé.

Újabb macedón sajtótámadás

A macedón sajtóban megjelent, s az Index által ismertetett újabb vádak szerint a Maktel beruházások helyett felélte, illetve Magyarországra utalta a kétévi működése során keletkezett 150 millió eurós profitot. A telefonközpontok szoftverkarbantartásáért például két alvállalkozónak egy-egy millió eurót utalt a Maktel, noha a feladatot a macedónok szerint a cég saját mérnökei is el tudták volna végezni. A telefonkönyv kinyomtatásáért a Start című macedón hetilap értesülése szerint 3 millió eurót fizetett a Maktel egy magyar vállalkozásnak, miközben a macedón cégek ajánlatai ugyanerre nem haladták meg a félmillió eurót.

A tőke magyar hangja

A FigyelőNet szkopjei, kormány közeli információi szerint a Matáv macedóniai vesszőfutása a tavaly szeptemberi választásokat követő kormányváltással függ össze. Ezen álláspont szerint a korábbi „népnemzeti” koalíciót felváltó „szociáldemokrata” szinezetű új kormány részéről érte ugyanis a támadás a magyar céget. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a sajtótámadás a macedón állami televízióból indult. Értesüléseink szerint a Matáv helyi vezetése súlyos hibát követett el azzal, hogy a helyi politikai elittel kialakított kapcsolatrendszerbe nem kalkulálták bele egy esetleges kormányváltás lehetőségét. Ráadásul a fordulatot követően – meg nem erősített szkopjei értesülések szerint – a magyar cég egyik macedóniai képviselője az új politikai vezetéssel szemben a helyi közvélemény szerint „lekezelő” hangot engedett meg magának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik