A divat világában minden évben a február és a szeptember a legfontosabb hónapok, ilyenkor tartják a divatheteket, amelyeken a fél évvel későbbi kollekciókat mutatják be a divat fellegváraiban: New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban – ez az úgynevezett „Big Four”. Hogy miért éppen ezeken a helyszíneken, annak történelmi gyökerei vannak.
Szalonbemutatótól a divathetekig
Franciaország az haute couture, azaz a „magas szabászat” őshazája. A XIX. században itt jelent meg először az igény az egyedi gyártású, kiváló minőségű, nemes kivitelű, gyakran időigényes, kézzel kivitelezett technikákat alkalmazó ruhák készítésére. Az egyébként angol, de Párizsban alkotó Charles Frederick Worth-t tartják az első, klasszikus értelemben vett divattervezőnek, aki ügyfeleit saját műtermében fogadta ahelyett, hogy házhoz ment volna hozzájuk, mint ahogy az előtte szokás volt.
Innen már csak egy lépés volt az első divatbemutató megszervezése, amire 1903-ban, az Ehrich fivérek New York-i üzletházában került sor. Míg Párizsban a ruhakészítésre egyfajta luxusként tekintettek, addig Amerikában a kezdetektől fogva üzleti szempontok alapján közelítették meg a témát. Néhány éven belül az Egyesült Államokban bevett gyakorlattá vált az áruházak és tervezők részéről bemutatókat tartani egy-egy kollekció népszerűsítésére. Ezeket azonban sokáig csak a kereskedők és az üzletfelek látogathatták, és mindössze a negyvenes években váltak nyilvánossá az újságírók és a mezei vásárlók számára is. Ez vezetett odáig, hogy 1943-ban megszervezték az első divathetet New Yorkban.
Hogy miért nem a korabeli divatélet központjának számító Párizsban, arra egyszerű a válasz: a második világháború kirobbanása és Franciaország egy részének náci megszállása ellehetetlenítette, hogy az amerikaiak Európába utazzanak inspirálódni. Eleanor Lambert publicista (aki egyébként a Met-gála ötletgazdája is volt) emiatt kitalálta a New York-i divathét közvetlen elődjét, a „Sajtóhetet”, ahol amerikai tervezők bemutathatták a ruháikat a sajtónak.
Milánó 1958-ban, Párizs 1973-ban (Eleanor Lambert védnöksége alatt), London pedig 1983-ban ült fel a divathétvonatra. Bár Tokióban csak 2005-ben rendeztek először divathetet, az esemény és a helyi divatszíntér dinamikus fejlődése miatt egyre gyakrabban említik a nagy négyes mellett ötödikként a japán fővárost.
A divatélet többpólusúvá válásával ma már világszerte százával rendeznek divatheteket nagyobb városokban, így jellemzően Budapesten is.
Ráadásul van már külön menyasszonyi, fürdőruhás, plus size és ökológiai szemléletű divathét is.
Ez a sokféleség azonban csak az utóbbi évek fejleménye, ami azzal is együtt jár, hogy a korábban exkluzív, bennfentes iparági eseménynek számító divathetek a szélesebb közönség számára is elérhetővé váltak.
A magasdivat leereszkedése
Az eredeti elképzelés szerint a divathét fő funkciója az volt, hogy a divatvilág elitje összegyűljön, és megünnepelje a nagy divatházak szakértelmét meg a fiatal tervezők kreativitását azok székhelyén. Aki nem tartozott a résztvevők válogatott, szűk köréhez, legfeljebb az újságból vagy az üzletek kínálatát látva értesülhetett arról, mi lesz a szezon divatja. Ez a szemlélet a kilencvenes évek közepén kezdett változni, amikor a divathoz való hozzáállás is átalakulóban volt.
