Szórakozás

Sikertelenül sokkolták Inti szívét, meg kell ismételni az eljárást

TV2
TV2
A gyógyszereknek hála jól érzi magát.

A múlt héten barátnője, Sáfrány Emese jelentette be, hogy altatásban fogják sokkolni Inti szívét, hogy ezzel indítsák újra. A beavatkozás hétfőn meg is történt, a Blikk információi szerint azonban az eljárás eredménytelen volt.

Kapcsolódó
Sáfrány Emese: Altatásban fogják sokkolni Inti szívét
Inti szívelégtelenség miatt került kórházba.

Azért volt szükséges ez az eljárás, mert még mindig nem jó ritmusban ver a szíve. Először elaltatták, majd sokkolták a szívét, mintha újraélesztenék. Viszont ez most nem sikerült, így az eljárást később megismétlik, addig tovább kezelik a gyógyszerekkel

– magyarázta a lapnak Sáfrány Emese.

Intit is elérték, ő derülátó a helyzetet illetően.

Igaz, ez most nem sikerült, de a gyógyszereknek hála, már teljesen jól vagyok fizikailag. Később meg fogjuk ismételni ezt az eljárást, aztán nemsokára ICD-t fognak beültetni a szívemhez, ami egy beültethető kardioverter-defibrillátor. Ez az eszköz fogja szabályozni a szívritmusomat, és arra is képes, hogy újraindítsa a szívem, ha esetleg leállna. Emellett persze a gyógyszereimet is folyamatosan szednem kell majd.

A TNT dobosa azt mondta, előfordulhat, hogy a hét második felében kiengedik a kórházból de ez még nem biztos. Ha ez meg is történik, akkor is vissza kell járnia majd, hogy az orvosok beállítsák a gyógyszereit, de legalább már otthon aludhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik