Szórakozás

Tíz hónapon át verte át a férje, akiről kiderült, igazából nő

Getty Images
Getty Images
Az átvert feleség egy közösségi oldalon mesélte el a vele történteket.

A bírósági papírokon csak NA-ként szereplő nő az interneten ismerkedett össze a neve kezdőbetűi alapján AA-val, aki magáról azt állította, hogy egy képzett sebész és a széniparban érdekelt férfi. Három hónappal később titokban, azaz nikah siri házasodtak össze. A nikah siri be nem jegyzett házasságot jelent, ami csak egyházilag érvényes, államilag nem.

Kapcsolatuk azonban nem végződött jól. AA-nak egy hete kellett először megjelennie az indonéziai, Jambiban található bíróságon, miután NA azt állítja, tőle és családjától mintegy 7,6 millió forintnak megfelelő összeget csalt ki – írta a Coconuts alapján a Mirror.

NA azt mondja, azért csak nikah siri kötötték össze életüket, mert AA azt állította, nincsenek rendben a papírjai. NA családjánál éltek az első hónapokban, akik aztán elkezdtek gyanakodni, hogy valami nincs rendben, mert több alkalommal is pénzt kért tőlük AA, dacára a ragyogó karrierjének.

A gyanúsítgatás miatt AA NA-t Dél-Szumátrába költöztette, ahol hónapokig nem engedte meg neki, hogy kilépjen a házból vagy valakivel kapcsolatba lépjen. Érvényes volt ez NA családjára is, a pénzét viszont elvette tőle. AA egy alkalommal arra is kérte NA-t, hogy ugorjon a folyóba, pedig tudta, a nő nem tud úszni.

A párra végül a rendőrség talált rá NA családjának bejelentése után.

A kihallgatás során AA felfedte, igazából ő nő, és neve (illetve monogramja) nem is AA, hanem EY.

Az ügyük nagy port kavart az indonéz sajtóban, amire reagált NA is az egyik közösségi oldalon, pontosabban leírta, szerinte hogy történtek a dolgok. Többen is feltették neki a kérdést, hogy nem vette észre, hogy párja nem is férfi, mire azt válaszolta, EY mindig lekapcsolta a világítást és bekötözte a szemét szex előtt. A rendőrségnek EY azt állította, a  kezét használta szex közben, NA szerint szexuális segédeszközöket is bevetett volt párja.

NA családja EY-t beperelte csalás miatt, és követelik vissza a 7,6 millió forintnak megfelelő indonéz rúpiát. A nőt akár tíz év börtönre is ítélhetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik