Szórakozás

A Pussycat Dolls tagjai Nicole Scherzinger posztjából tudták meg, hogy le lett fújva a turnéjuk

Nicky Johnston / Comic Relief / Getty Images
Nicky Johnston / Comic Relief / Getty Images
Azt remélik, egyszer majd fény derül arra, hogy mi állt a háttérben.

A már hosszú évek óta felbomlott Pussycat Dolls nevű együttes tagjai még 2019-ben jelentették be, hogy összeállnak egy turné erejéig, amelynek időpontját végül a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. Most a banda két tagja, Jessica Sutta és Carmit Bachar Instagram-oldalukon adtak ki közleményt, miszerint szerintük Nicole Scherzinger úgy fújta le a turnét és jelentette be a hírt az Instagram-oldalán, hogy arról még ők is csak akkor, onnan értesültek.

Szeretnénk elmondani, mennyire csalódottak vagyunk, hogy egy Instagramon bejelentés alapján tudtuk meg, hogy a Pussycat Dolls reunion turnéját lemondták. Mostanáig nem érkezett egyetlen hivatalos értesítés sem erről

– írták, majd hosszasan fejtegették, mennyire fontos és jó időszak volt számukra az a néhány év, amíg együtt volt a banda. Robin Antin, a zenekar egykori menedzsere szintén meglepődött a bejelentésen, az ezzel kapcsolatos gondolatait ő is közösségi oldalán tudatta követőivel.

Én és a lányok mind nagyon vártuk már, hogy végre megtarthassák a turnét, aminek időpontját elhalasztották. Nagyon keményen dolgoztunk. Mindannyian magánéleti és anyagi áldozatokat hoztunk ennek érdekében, de ezt jelenti, ha az ember egy »bandában« csapatjátékos. Ne felejtsük el, hogy van még öt másik ember is ebben a csapatban, akikkel nagyon törődöm, és akik megérdemlik, hogy hallassák a hangjukat. Remélem, egy nap fény derül arra, hogy mi az igazság ebben a szituációban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik