Szórakozás koronavírus

Steiner Kristóf a járvány miatti izolációról: Számomra ez a helyzet a megvalósult álom

Várkonyi Andreának elmondta, szerinte az volt abnormális, ahogy korábban élte az életét.

Steiner Kristóf interjút adott a most Life TV-nél dolgozó Várkonyi Andreának, akinek elmondta, hogy viszonylag kalandos úton jutottak vissza még a határok lezárása előtt Görögországba férjével, annak állampolgársága miatt. Várkonyi aztán a beszélgetésben rátért arra, hogy hihetetlen, hogy Steiner még a legszélsőségesebb esetekben is feltalálja magát, még most is, mire Steiner azt mondta:

Sokat küszködöm azzal, hogy nagyon sokan negatívan ítélkeznek felettem, amiért én egyszerűen nem szenvedek ebben az élethelyzetben. Hozzá kell tennem, hogy rendkívül empatikusan és nagyon őszintén, mélyről fakadóan együttérzek mindenkivel, aki ebben a helyzetben most szenved, és természetesen soha nem kívánnám, hogy egy ilyen járvány tönkretegye az emberek életét, egészségét, szabadságát, a gazdaságot. Viszont nekem személyesen az az élethelyzet, amiben most az elmúlt egy hónapban vagyok, az tényleg egy megvalósult álom. Az hogy itthon lehetünk, hogy kertészkedhetek, hogy ültethetek, hogy folyamatosan írhatok, végre van időm úgy foglalkozni a social media oldalaimmal, hogy a szívemet lelkemet beletehetem és nem egyik eseményről rohanok a másikra. (…) Valahol úgy érzem, az volt az abnormális, ahogy korábban éltem.

Az egész interjút az alábbi videón lehet megnézni:

Kiemelt kép: Instagram/Steiner Kristóf

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik