19 éves vagyok, biszexuális, de leginkább a fiúk tetszenek. Fél évig volt egy barátom, P., egy életenergiával teli srác. Vele minden jobb volt, őrülten szerelmes voltam. Korábban volt barátnőm is, akivel nyolc hónapig voltam együtt, végül lezártuk a kapcsolatot, elfogadta, hogy a fiúkat is kedvelem. P.-vel rengeteg jó élményem volt, de jöttek a veszekedések, hogy neki mindig igaza van, hogy mindig én vagyok a rossz, én rontok el mindent a kapcsolatunkban, nem fektetek bele elég időt. Tény, hogy ő messze lakik tőlem, két óra vonatútra. Egy ideig úgy tűnt, tényleg szeret engem. Aztán jöttek a csalódások, a hazugságok. Órákra eltűnt, hiába hívtam, hiába írtam neki, emiatt megjelent a féltékenység. Aztán újra találkoztunk, csókolóztunk, de újra jött a hibáztatás, mindig én voltam a hibás. Szünetet kért a kapcsolatunkban. Ekkor regisztráltam az egyik randioldalra, és kavarni kezdtem egy másik sráccal, akibe hamar beleszerettem. Aztán jött újra P. és a se veled, se nélküled. Kibékültünk, újrakezdtük, a másik srácnak meg azt mondtam, legyünk csak barátok. Majd P. újra megcsalt. Minden nap veszekedtünk, én pedig minden egyes alkalommal magamat hibáztattam. Gyakorlatilag ki se akartam mozdulni otthonról és a tanulmányaimra sem jutott úgy időm, ahogyan kellett volna. Szakítottam vele, letiltottam mindenhonnan. Amikor utoljára elmondtam neki, hogy mit éreztem, csak kinevetett. Teljesen tanácstalan vagyok, nem szeretném a korábbi, újrakezdős hibákat újból megejteni. Mennyi idő az, mire lelkileg helyrejövök, és folytathatom a másik sráccal? Beláttam, hogy egyáltalán nem volt jó P.-vel, de mégis felé húz a szívem.
Az olvasói levelet Károlytól kaptuk, álnevet adtunk neki és a szerelme nevét is módosítottuk, hogy senki ne ismerjen rá a történetre.
Mit lehet tenni?
A „se vele, se nélküle” kapcsolatokban az a rossz, hogy az óriási érzelmi hullámok miatt bármikor is történik a szakítás, általában hatalmas érzelmi űrt hagy maga után, hiszen ilyenkor az ember szó szerint kiszakítja magát az adott szituációból. Aztán újra felmerül a remény, és egy lehetőség formájában megint elkezdődik valami, amit sajnos újabb csalódás és újabb szakítás követ. Konfliktusokkal, összetűzésekkel teli kapcsolatok ezek, amiknél érdemes feltenni a kérdést, mennyire egészségesek. A tiszta szakítás helyett valami folyton lóg a levegőben, sem egyik, sem másik nem képes továbblépni, gyakorlatilag egy stagnálás zajlik, még úgy is, hogy közben óriási drámákat és egymásra találásokat él át a pár.
Minél többször történik meg az újraegyesülés és a szakítás, annál nagyobb eséllyel jelenhet meg a szorongás. Jellemzően ilyen helyzetben a gondolkodás beszűkül, a gondolatok leginkább a kapcsolat körül forognak, újra és újra. Amíg az újbóli találkozás és egymásnak esés örömteli esemény, úgy az újabb elválás nagyfokú stresszt okozhat. Az érzelmek mindenképpen ellentmondásosak, emiatt is mérgező a szituáció. Olvasónk szerelme ráadásul a veszekedésekben csak a másikat hibáztatta – bár azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a történetet csak egy oldalról ismerjük. Ha mindez igaz, akkor biztos, hogy a kapcsolat mérgező volt és rendkívül kártékony, pontosan amiatt, mert az a fél, akit folyton hibáztatnak és akire rákenik a felelősségét akár a szakításnak is, idővel elhiheti, hogy tényleg van vele valami baj. Ezt lelkileg igencsak megterhelő még az állandó szakítások nélkül is.
Olvasónk azt kérdezi, mikor lesz végre túl ezen, és ez olyan kérdés, amire a választ nem lehet megmondani. A szakítás utáni élethelyzet sok-sok dologtól függ, például attól is, hogy képes-e az illető biztonságosan kötődni vagy sem, képes-e beszélni az érzelmeiről a barátainak például, van-e hobbija, hogyan vezeti le a stresszt. Egy dolog biztos, hogy a dolgot nem lehet siettetni, nem érdemes azonnal belevágni egy újabb kapcsolatba, hiszen a fájdalom még ott van, emiatt nem fog tudni olvasónk tiszta lappal indítani. Fontos lenne megélni a gyászt, annak minden fázisát, és ahogy a levélben is áll: szakítani csak úgy lehet, ha valóban minden kapcsolatot megszakítunk egymással, nem keressük egymást.
Mindenki, akinek része volt valaha ilyen kapcsolatban, szenvedhet attól, hogy az érzelmei, a szíve még mindig az illető felé húz. Ezt az érzést úgy lehetne legegyszerűbben leküzdeni, ha egymással szemben leülve átbeszélnék őszintén, kinek milyen szükségletei, vágyai vannak a párkapcsolatban, és milyen minőségű kapcsolatban szeretnének élni. Ehhez szükséges azonban az is, hogy egyikük se hibáztassa a másikat, hanem csak és kizárólag saját magáról beszéljen. Ezzel talán lezárható a kapcsolat, egy utolsó, tisztázó beszélgetés segíthet ténylegesen elvágni minden érzelmi szálat. Ha erre nincs lehetőség, akkor célszerű lenne naplóban leírni saját magunknak: mire vágyunk, hogyan képzeljük el az ideális párkapcsolatot, hogyan élnénk benne, milyen érzések járnának át ebben a kapcsolatban. Már ez is rengeteget segíthet a szakítás után.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Máté Csaba
