17 éves lányként pár évvel ezelőtt már tisztában voltam azzal, ha valaki megbecsül majd, akkor én is megbecsülöm, elfogadom és szeretem majd őt. Lehet ez akárki, akár egy nő is. Csak hogy tartok attól, hogy otthon nem fogadnék el, ha véletlen egy lány lenne az, aki úgy döntene, hogy megoszt velem mindent és elfogadna olyannak, amilyen vagyok. A családomban nagyjából mindenki homofób, számukra elvetendő, undorító és elfogadhatatlan dolog, ha valaki nem részese egy átlagos hetero kapcsolatnak. Azt érzem, hogy széthullana az a kevés kapcsolatom is a családtagjaimmal, amit sikerült felépítenem és akiket kedvelek, azokat elveszíteném. Elképzelésem sincs, hogyan tudnám elviselni a tudatot, hogy ha rám gondolnak, elkapja őket a hányinger, hogy inkább nem találkoznak velem, pletykálnak rólam. A családommal a meghitt, átlagos család képét tartjuk fenn, miközben hidegrázásunk van egymástól. Úgy érzem, hogy csapásként élnék meg a szüleim, ha úgy döntök majd, hogy elkötelezem magam egy nő mellett és nem szülök. Egyszerűen nem tudom mit csináljak, nem tudom helyes lenne-e felvállalni, hisz akkor csak magamra gondolnék, és végülis tojnék a családra önző módon. Vagy az én igényeimet hanyagoljam, mert ez kijár nekik?
Az olvasói levelet Éva (ál)nevű olvasónktól kaptuk, örülünk neki, hogy fiatal olvasóink is bizalommal fordulnak ilyen komoly kérdésben hozzánk.
Mit lehet tenni?
Jellemzően sokak fejében átfut már akár tizenéves koruk végére a kérdés, hogy ha mások, akkor miként fogadja majd el őket a családjuk. Amikor egy heteronormatív, konzervatív családban a gyerekek közül valaki homoszexuális vagy leszbikus, az hosszú távon megváltoztathatja a család hozzáállását a témához. Vannak olyan családok, ahol kiközösítik, elkergetik a fiatalokat, amiért a saját nemükhöz vonzódnak, de szép számmal vannak olyan családok is, akik igyekeznek túllépni önmagukon, és idővel elfogadják a helyzetet. Évek telhetnek el így, és ami rendszerint sokat segít a szituáción, az a leválás és elköltözés a családtól: ahogy a fiatal kialakítja a saját életét, ahogyan erőt merít azoknak a barátságából, akik hozzá hasonlóan leszbikusok vagy melegek, meg fog változni a véleménye.
Olvasónk egyelőre nem tart ott, hogy választania kelljen, egyelőre lány szerelme sincs, az aggodalom tehát még nem jogos. Elképzelhető, hogy a szülői szeretet nagyobb lesz az előítéleteknél, és minden rendben alakul, ez kiszámíthatatlan, az emberek folyton változnak. Több szakasza is van annak a folyamatnak, amin minden leszbikus, meleg, transznemű ember személyiségén, gondolatain végigjátszódik:
- az első szakaszban elkezdenek gondolkodni azon, hogy mások-e vagy sem, a tagadás is felléphet a zavaros gondolatok és érzések között
- a második szakaszban elfogadja azt, hogy más, viszont a társadalom hozzáállásán aggódik, az elszigeteltség érzése is megjelenhet
- a harmadik szakaszban csökken a szorongás, ami a mássággal jár együtt, és jobban tolerálja a szexuális irányultságokat, kapcsolatba kerül olyanokkal, akik az LMBTQ+ közösség tagjai
- a negyedik szakaszban elfogadja önmagát, aktív tagja a közösségnek, az irányultságával kapcsolatos kérdéseket megoldotta
- az ötödik szakaszban felvállalja önmagát, büszke, és lehet, hogy egyre kevesebb kapcsolata lesz a heteroszexuális emberekkel
- a hatodik szakaszban csökken a harag a heteronormatív emberekkel szemben, egyre inkább csökken az irányultságával kapcsolatos büszkeség érzése is, összehangoltabb az az én, amit a társadalomnak mutat és amit legbelül érez
Ezeket a szakaszokat 1979-ben állapította meg Vivian Cass szexuálterapeuta, és ez máig igaz. A coming out eljön minden leszbikus vagy meleg életében, és fontos állomása lesz az életének. Az emberi kapcsolatok olvasónk életében is nagyon meg fognak változni a szülői ház elhagyásával, és rengeteg új barát, új élmény vár rá. Eljön majd az a nap is, amikor aggódni fog azon, hogy a szülők mit fognak mondani a coming out után, de az még egy kicsit arrébb van.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
