Szórakozás

Így hozta formába magát Beyoncé 44 nap alatt szülés után

Keveset, de növény alapút evett.

Beyoncé 2017 nyarán ikreknek adott életet, majd 2018 tavaszán lélegzetelállító és ránézésre is fizikailag nagyon megterhelő show-t nyomott le Amerika legnagyobb zenés fesztiváljának, a Coachellának a főfellépőjeként. Az idén Netflixre kijött Homecoming gyakorlatilag egy koncertfilm, némi kulisszák mögötti betekintéssel arról, hogyan is állt össze a műsor.

A megismerhetetlen Beyoncé leigázza a világot
Beyoncé már nem csak egy egyszerű eladó: kultuszt teremtett maga köré, hogy a nőket állítsa piedesztálra. A róla készült doksiból kiderül, hogy mekkora hatalom van a kezében.

Az énekesnő most YouTube csatornájára is kirakta az egyik részletet, ami azt mutatja be, hogyan hozta magát formába 44 nap alatt, hogy beleférjen a fellépőruháiba és formában legyen. Az énekesnő egy 22 napos diétát tolt le kétszer egymás után, aminek a lényege, hogy csak és kizárólag növényi alapú ételt evett, és ránézésre azt se sokat. Néhány felvételen kifejezetten úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban elájulhat a fáradtság és éhség nagyon erős kombójától. A részlet azért jött ki most egyébként külön is, mert piacra dobja a popsztár diétás módszerét, ami formába lendült, ami érdekes annak fényében, hogy azóta elmondta, hogy nem csinálná újra azt az önsanyargatást, ami ezt a módszert jellemezte.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik