Szórakozás

Mém lett az AWS-ből az Eurovízió után

Május 12-én ért véget a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál, amit az izraeli Netta Barzilai nyert meg 529 ponttal. Természetesen az idei dalverseny is bővelkedett furcsaságokban, hiszen gondoljunk csak bele: a győztes – amúgy valóban jó – dal visszatérő eleme leginkább egy baromfi kotkodácsolására hasonlít, a brit előadótól a színpadon ellopták a mikrofonját, újra elénekelhette versenydalát, mégis alig kapott pontot, az AWS tagjai pedig Dragon ball-féle beállással vonultak be. Ahogy pedig az ilyenkor lenni szokott, az internet egyből felrobbant a dalfesztivál vicces mémeitől.

Kicsoda Netta Barzilai, az izraeli Eurovízió-győztes?
Kilóg az eddigi nyertesek sorából.

A legsikeresebb kifigurázott pillanatok között helyet kapott a végül 21. helyezést elért magyar csapat is, de a legsikeresebb poénforrás azonban egyértelműen a britek sikertelensége volt.

Mutatjuk a legviccesebb bejegyzéseket az AWS-ről. 

Éljen az Eurovízió!

Azt hiszem ez volt a kedvenc pillanatom az elődöntők alatt.

https://twitter.com/YellowVoucher/status/994883841746665474

Na mindegy, mind tudjuk, hogy ki nyerte idén az Eurovíziós mém-versenyt.

Nem látok különbséget.

https://twitter.com/SoulxSilence/status/994997209820286976

És most jöjjenek a leggonoszabb legviccesebb bejegyzések a többi versenyzőről.

Mi a különbség?

Amikor az Egyesült Királyság végül nem pont nélkül zárja a versenyt:

Összes nyereség: 2 font.

https://twitter.com/James918273645/status/995435382262190080

Miután megnézted a Jégvarázst egyszer.

Az Egyesült Királyság az Eurovízió alatt:

Remek! Végre néhány kibaszott pont.

Soha többet ne szólj hozzám, vagy a fiamhoz!

https://twitter.com/ApricotyPeach/status/995414649733607427

Nem azt mondom, hogy az Egyesült Királyság elvágta magát, de MEGTÁMADTAK MINKET A SZÍNPADON és MÉG ÍGY SEM AKART RÁNK SZAVAZNI SENKI.

(Kiemelt kép: Youtube/ @Eurovision Song Contest)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik