Fiatal, huszonéves lány vagyok. Van egy párom, akivel egy éve babát tervezünk. A kapcsolatunk sosem volt a legfényesebb, most már négy éve lassan, hogy hol együtt, hol külön vagyunk. Mindez azért, mert szeret inni, egyre sűrűbben. Szeret különféle dolgokhoz is nyúlni, néhányszor bántott is. Ennek ellenére szeretem. Egy éven át folyamatosan arról beszélt, hogy babát szeretne, és állította, meg fog változni. Belementem. Persze én is szerettem volna babát, régóta. Ebben az egy évben végig negatív volt minden teszt, ő is mindig borzasztó csalódott volt.
Egy év sikertelen kísérlet után lett egy pozitív teszt. Hatalmas volt az örömöm, de sajnos azt láttam rajta, hogy az övé kevésbé. Később megnéztem a Facebookját, ahol megtaláltam egy üzenetet, amiben a legjobb barátjának azt írta, neki most nem kell gyerek, mert csomó mindenről le kell, hogy mondjon, és a babát kell előtérbe helyeznie. Nőkkel is bukott le, de azokkal már többször is az elmúlt időben. Elköltöztem. Két nap múlva eljött, és megkérte a kezem. Azt hittem, végre minden rendben lesz. Hihetetlenül boldog voltam. Sajnos a boldogságom két napig tartott. Hazaküldött egy kisebb vita miatt. Úgy gondolom, jobb lenne, ha a babám talán az apja nélkül nőne fel. Engem elküldött, megalázott rengetegszer, igaz, mindig ő hívott vissza pár hónap után. Minden alkalommal borzasztóan maga alatt volt, mégsem tudom, mit tegyek.
A levelet Klára nevű olvasónk írta, a sorok közt egy függőségben szenvedő fiatal férfi képét láthatjuk kirajzolódni, akinek nem biztos, hogy az apaság az élete célja.
Mit lehet tenni?
A bántalmazás az első, amiről beszélnünk kell, a pofonok, amiket egy huszonéves, rendszeresen piáló fiútól kap egy lány, idővel sokkal durvább, még több bántalmazásba is torkollhatnak. Nem törvényszerű, de valahol itt kezdődik. Ha valaki húszévesen megüt egy lányt, és újra és újra megteszi, hiába bánta meg a tettét, biztos, hogy sok jóra nem lehet számítani a közös jövőben. A fiú egyértelműen függőségben szenved, és segítségre van szüksége. Ezt a segítséget pedig nem tudja sajnos megadni egy szerelem, egy párkapcsolat, és nem is az a nők dolga, hogy Teréz anyát játszva megmentsenek egy férfit. Biztos, hogy az alkoholizmusát, a szerhasználatát és a társfüggőségét nem magától szedte össze, hanem komoly oka van annak, hogy így éli az életét.
A függő biztos, hogy az is marad élete végéig, maximum arra lehet számítani, hogy a közös jövő, a rehab, kocsmák, drogos találkahelyek helyett kiegyensúlyozott, harmonikus élet érdekében tisztán éli az életét. De ehhez segítségre van szüksége, és ezt a segítséget saját magának kell kérnie, nem pedig a partnernek ráerőltetni.
Függőségről akkor beszélhetünk, ha a szer, pia hatására személyiségváltozást tapasztalunk, vagy ha láthatóan az illetőnek fogalma sincs később arról, mit követett el a módosult tudatállapotában. Senkinek nem kötelessége együtt élni azzal, ha bántják, és bármennyire is szeretünk valakit, saját magunkat és a leendő vagy már meglévő gyerekek életét jobban kell szeretnünk a másiknál. Az olvasó azt kérdezi, mit tegyen. A bántalmazó kapcsolatban egyértelműen szabadulni szeretne, és talán már ő is látja, hogy a fiú, akit gyereke apjának választott, a közeljövőben nem fog megváltozni. Ma már azt is tudja, hogy a fiú nem szeretne családot, így sok jóra nem számíthat az olvasónk.
A nehéz helyzetből a kiút egyértelműen az, ha véget vet a kapcsolatnak, ami a leendő gyerek miatt igen nehéz döntés lehet. A családi, baráti támogatás nagyon fontos, ha lehet, a szülői házban, szeretetben élje meg a terhességet. Amennyiben mód van rá, bátran keressen egy terapeutát, aki segíthet abban, hogy feldolgozza az átélt bizalomvesztést, a bántalmazást, hiszen a jövőben a cél csakis az lehet, hogy kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus szerelmi kapcsolatban éljen valakivel, aki alkalmas arra, hogy családot alapítsanak.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
