Nagyon sokszor elhangzott a beszélgetésben, hogy pesti srácnak tartja magát. Mit jelent ez önnek pontosan?
A gyökereimet, az első 22 és fél évemet, a tanáraimat, a szüleimet, és azt a gondolatot, hogy amint egy magyar elhagyja az országhatárait, attól kezdve pártállástól függetlenül Magyarországot és ezt a magyar keresztény-zsidó kultúrát képviseli.
Említette, hogy 1975-ben útlevél hiányában egy alagúton keresztül kellett elmenekülnie. Ilyen múlttal mit szól ahhoz, hogy a mostani Orbán-kormány egyre inkább oroszbarát gesztusokat tesz?
Nem Dosztojevszkijjel vagy Sztravinszkijjel volt akkor sem a probléma, hanem a kommunizmussal, a diktatúrával, a szabadság hiányával és a cenzúrával. Nem az orosz emberekkel, hanem a sztálinista szovjet elnyomórendszerrel, amelyet magyarként a bőrünkön éreztünk közvetlenül. Ugyanúgy a németek esetében is a nácikkal volt gond, nem pedig Bachhal, Goethével vagy Beethovennel, ráadásul ők 70 évvel a szörnyű tragédia után – amikor is a civilizáció alapértékeit törték meg a nácik – bebizonyították, hogy teljesen más nemzet lettek.
De én a napi politikával nem foglalkozom. Egyrészt művészként a társadalmi jelenségekre hívom fel a figyelmet a dalaimmal, másrészt külföldön élő magyarként nincs olyan rálátásom az itteni napi ügyekre, amely alapján véleményt mondhatnék arról, hogy egy most már független és szuverén ország hogyan reflektál a történelmi időkre, amiben élünk. Az összképet nézve mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy hét éve még úgy álltunk, mint Görögország, aki az államcsőd szélén táncol még ma is, itt pedig most arról lehet dönteni, hogyan legyen felhasználva a kimagaslóan komoly gazdasági növekedés.
Édesapja egyik utolsó útravalója volt, hogy reméli, az unokái úgy nőnek fel, hogy nem kell cenzúrázott újságot olvasniuk. Ehhez képest most a sajtószabadság tekintetében Magyarországon rosszabb a helyzet, mint évekkel ezelőtt, a közmédia pedig csak nevében az. Mit gondol erről?
Mint külföldön élő és alkotó művésznek nincs kapacitásom a magyar sajtót figyelemmel követni, ilyen szempontból külföldinek számítok. Éppen röviden itthon voltam, amikor a szállodában bekapcsoltam a tévét, pont az ATV ment, átkapcsoltam, ott a HírTV ment, majd újra, és ott az RTL Klub. Mindhárom elég egyértelműen kormánykritikus volt.
Ez nem túl reprezentatív, mivel nagyjából ez a három kormánykritikus tévé létezik.
Ezt nem tudom megítélni, utána volt egy telefonhívásom, és nem kapcsoltam tovább. Egyébként a reptéri váróteremben az újságok borítói is kormánykritikusak voltak, de hogy ez véletlen-e, azt nem tudom, az tudja megítélni, aki itt él.
Márciusban derült ki, hogy 1,5 milliárd forint támogatást kapott a magyar kormánytól, többek között koncertfilm készítésére. Összefügg ez azzal, hogy Orbán Viktor a jó barátja?
Nem. Engem művészként kerestek meg, akinek egyrészt személyes kötődése van a forradalomhoz – édesapám is fegyvert ragadott azokban a napokban, amikor diákok véreztek el az előszobánkban, és én ezt háromévesen végignéztem. Apósomat a forradalmárok szabadították ki a váci börtönből. Másrészt nemzetközileg elismert zenészként számítottak rám, aki a külföldi közönség figyelmét hitelesen tudja felhívni arra a csodára, amit a pesti srácok véghezvittek itt Pesten ’56 októberében.
A támogatást természetesen nem én kaptam személy szerint, hanem különböző projektek, amelyek 1956 hőseinek emlékét állították fókuszba a világon.
Az, hogy ma egy szabad, egyesült Európában élhetünk, az azoknak a fiataloknak köszönhető, akik szabadságvágyukkal, bátorságukkal példát mutattak az egész világnak, az ő áldozatuk kellett ahhoz, hogy aztán ’89-ben a Vasfüggöny átszakadjon, a berlini fal első tégláit ők ütötték ki képletesen, és fiaik ténylegesen.
És ebben a véleményben nemcsak az én hazafias lelkesedésem van benne, a dokumentumfilmben és a könyvben, ami ezzel kapcsolatban készült, a barátaim beszélnek erről, olyan meghatározó közéleti személyiségek többek között, mint Mihail Gorbacsov, prof. Dr. Guido Knopp és Larry Schweikart történészek, Suba Ferenc fotós, aki megörökítette anno az eseményeket, vagy Horst Telschik, aki Helmuth Kohl egykori közeli munkatársaként jelen volt Kohl és Gorbacsov kaukázusi találkozóján, ahol a kelet és nyugat újraegyesítéséről egyeztettek.
Megszólaltak Németország vezető véleményformáló újságírói, Kai Diekmann, a legtöbbet nyomtatott európai napilap, a BILD egykori főszerkesztője, Prof. Dr. Hubert Burda, a Focus, Bunte, Playboy tulajdonosa, és Marc Brost, a Die Zeit egyik igazgatója. A koncerteken pedig jazz-rock világsztárokkal idéztük fel a forradalom hőseinek emlékét, a zene segítségével adtuk át az ’56-os pesti srácok szabadságüzenetét.
Művészként mindig szabadelvű ember voltam, akit nehéz besorolni és beskatulyázni.
Én nem vagyok magyar választó, Németországban szavazok. Többször csináltam kampányzenét Angela Merkelnek, mint ahogy az FC Bayernnak vagy az Audinak is, de nagyon tisztelem azt, amit az utóbbi hét évben itthon véghezvittek, hogy Orbán Viktor felvette a harcot a szélsőjobbal és -ballal, és egy gazdasági felvirágzást, biztonságot teremtett.
Budapest gyönyörűen példa erre, sajnos Brüsszel kevésbé. Nekem, mint szabad gondolkodású művésznek ezt a pozitív képet kell a világ színpadán továbbadni szülőhazánkról. Mint mondtam, függetlenül attól, hogy miben hiszünk vagy kire szavazunk, az országhatáron kívül ezt a csodálatos Magyarországot képviselem.
