Szórakozás

Egy fontos dolgot nem tudtál Akonról

A VLADTV-nek nyilatkozott Akon, aki arról mesélt, nemrég egy kínai befektetőt is elfogadott kölcsönt: az egymilliárd dollárt (275 milliárd forintot) arra költi majd, hogy Afrika elmaradott országaiban bevezeti az áramot.

A 16 perces videóinterjúban arról beszél a szenegáli származású, amerikai énekes/producer, hogy olyan helyről származik, ahol – számos más afrikai területtel egyetemben – se elektromosság, se folyóvíz nincsen. Amikor először Amerikában járt, nemcsak azt tapasztalta meg, hogy ott “elfogadják” a szegénységet, de azt is, hogy amit ők annak hívnak, az az afrikai léthez képest luxus. Kiderül az is, hogy felmenői még mindig Szenegálban élnek, nagymamája nem hajlandó elköltözni annak ellenére, hogy a sikeres producer akár egy villát is tudna neki venni. Akárhányszor hazalátogat, próbál javítania a családtagjai körülményein, ők viszont nem hagyják – éppen emiatt hangzott el egyszer a

Legalább az elektromosságot hadd vezessem be!

felkiáltás.

Akon felvillanyozza Afrikát

A projektnek külön honlapja is van (Akon Lighting Africa), erről pedig kiderül, hogy az énekes mellett társalapító még Samba Bathily és Thione Niang is. Előbbi elkötelezett a “tiszta” energia és a napelemes megoldások mellett és nem csak Maliban, de egész Afrikában a fejlődés egyik vezetőjeként tartják számon. Egy nonprofit szervezetet is létrehozott, ami a fiatal afrikaiaknak segít ösztöndíjakkal abban, hogy végigvigyék a terveiket és vállalkozóvá válhassanak. Utóbbi köztisztviselő és tanácsadó, egy 28 gyermekes szenegáli családból származik. Thione 2000-ben érkezett Amerikába úgy, hogy a zsebében ötezer forintnyi dollár volt és egyáltalán nem beszélte a nyelvet. Ehhez képest 2008-ban már Obama első kampányában is részt vett, manapság pedig azzal a céllal járja körbe a világot, hogy meggyőzze az embereket, milyen fontos az, hogy a vezetők egyre nagyobb része fiatalok közül kerüljön ki.

Mostanra addig jutottak el, hogy napelemes lámpákat telepítettek az utcákra, így az ott élőknek nem kell petróleumlámpával vagy gyertyával világítaniuk esténként, közvetve létrehozva ezzel 5500 új munkahelyet.

El is kezdett foglalkozni azzal, hogy miként lenne lehetséges az akció, de hamar kiderült, hogy ehhez neki nincs elegendő pénze. Beleásta magát a dolog politikai oldalába, de rájött, az energiapolitika egy elég sötét terület, olyan, ami háborúkat is képes kirobbantani. Ezután Kínába látogatott, ahol a barátain kívül milliárdosokkal és a legnagyobb cégekkel, illetve gyártókkal is találkozott.Elmondta, Kína már régóta árul napelemes rendszereket, azonban bár Európa nyitott rá, Bush annak idején kétszáz százalékos adóval sújtotta azért, mert ő inkább az olajüzletben érdekelt.

Az ázsiai látogatás eredményesen zárult: egymilliárd dolláros (275 milliárd forintos) hitelt kapott, amiről először azt hitte, rengeteg pénz, de aztán rájött, hogy ezen a területen ez nem számít akkora összegnek. Először azt tervezte, hogy még év vége előtt egymillió házba bevezetteti az áramot az erőművek segítségével, azonban a hatósági eljárások miatt ez valószínűleg nem lesz tartható. Végül az értékek 15 országra és három évre nőttek:

bár a kezdeti felmérések szerint csak 15-16 millió embert érintett volna a beavatkozás, ez a szám akár 80 millió is lehet.

Akon azt is elmondta, a lépésük számos más kezdeményezést ihletett és ösztönzött, és reméli, hogy ez a jövőben is így lesz.

Amerika nem a fekete embereknek készült

– idézte fel az énekes szavait a riporter, majd arra kérte, fejtse ki bővebben. Akon szerint ha a feketéknek lenne választásuk, akkor már (újra) Afrikában lennének. Fáj neki, amikor afroamerikaiak arról beszélnek, mennyire nem fogadják be őket. Szerinte simán hazarepülhetnének, viszont “átmossák az agyukat” azzal, hogy Afrikában minden reménytelen.

Azt akarom, hogy lássák a sikert és a végtelen lehetőségeket, amiket Afrika hordoz

– mondta, majd hozzátette: a kontinens nemcsak erőforrásokban, de tőkében is gazdagabb. Ő ugyanis háromszor annyi pénzt kapott fellépéseiért Afrikában, mint a világ többi részén együttvéve. Akon azt is elmondta, szerinte Amerikában soha be sem tehetné a lábát az energiapiacra, ugyanis a nagy cégek nem engedik – Afrika viszont sokkal nyitottabb és befogadóbb.

A projektről megnézhettek egy videót is, íme:

Akon Lighting Africa from David Monfort on Vimeo.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik