Szórakozás

Nem az számít, mennyien nézik Fábryt

Volt riporter, híradós műsorvezető két csatornán is, most pedig az MTV egyik legnépszerűbb műsorának az arca. A DTK Show indulása nem volt éppen zökkenőmentes, kritikusaitól kapott hideget-meleget, de ma már – mondja – minden rendben van. D. Tóth Kriszta a Hír24-nek beszél arról, hogyan vetkőzik egy igazán szégyenlős csaj, hogy miért hagyta ott a Híradót, és hogy miért nem ő lett a Mónika Show.

Amikor tavaly elindult a DTK, olyasmiket írt rólad az egyik megmondó blog, hogy te vagy „a magyar Esőember”, és hogy „felrobbantottad az unalombombát”. Ezek nem túl inspirálóak, ha az ember valami újba fog bele. Elolvastad a kritikákat? Egyáltalán érdekelnek?

Régebben nagyon „megéltem” a kritikákat. Persze a rosszakat főleg. De ma már megnézem, hogy ki írja, és csak az igazán fontos emberek értékítélete érdekel. Az a levetkőzhetetlen igény, hogy mindenki szeressen, sajnos még mindig él bennem, de már kordában tudom tartani. Elfogadtam, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik, amit csinálok.


Próbáltunk nem hibázni, és éppen ezért rengeteget hibáztunk
Fotók: Neményi Márton

Régóta ismerjük egymást, évekig dolgoztunk együtt, úgyhogy nem baj, ha elmondom, hogy a kritikáknak sokban igazuk volt? Persze a személyeskedő túlzásoktól eltekintve.

Kösz, mindig tudtam, hogy a régi barátokra számíthatok. Viszont az igazság az, hogy tudtam: rengeteg hiba van benne és bennem. Próbáltunk nem hibázni, és éppen ezért rengeteget hibáztunk. Egyáltalán nem volt időnk próbaadásokra és fókuszcsoportos vizsgálatra, úgyhogy szinte mindent élesben, élő adásban kellett kikísérleteznünk. Engem is nehezen fogadott el a közönség: egy exhíradós, akit megszoktak mint híradóst, erre elkezdi illegetni magát egy show-ban. Mély gödörben voltunk, és elkezdtünk ásni, ráadásul lefelé. Hat hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy kikászálódjunk a gödörből, de most már kint vagyunk.

A számok is ezt mutatják. A közönség szeretni kezdett titeket.

A számok kicsit korábban elkezdtek jönni, de igazából mostanra állt össze a műsor. A cél tiszta, a csapat nagyon jó, úgyhogy nagyjából minden rendben van.

A köztévében azt szokták mondani, ha egy műsort a kutya se néz, hogy nem számít a nézettség. Nektek fontos?

Hát persze! Ez az egyetlen egzakt mérőszám, ami megmutatja, hogy jó úton járunk-e. És mivel mi a nézőknek csinálunk műsort, nagyon is számít.

Megvertétek Fábryt.

Nekünk nem ez a fontos. Nem Fábryhoz mérjük magunkat, vannak fontosabb számok is. Például az, hogy nagy és költséges kampányok nélkül is mostanra megkétszereztük az induláskori nézőszámunkat, a fiatalok körében pedig megkétszereztük a sáv nézettségét.


Óriási szükségünk van a vallomásokra

Szerintem a DTK-t csak azért csinálod, hogy beszélgethess azokkal az emberekkel, akikkel egész életedben szerettél volna, de eddig nem jött össze.

Így látod? Ez tök jó! Tudod, mikor éreztem, hogy igen, akármi volt is eddig, csak ezért a beszélgetésért megérte? Amikor Garas Dezsővel és a fia feleségével, Balla Eszterrel beszélgettem. Azt akkor nem lehetett tudni, hogy ez lesz Garas Dezső utolsó tévés interjúja. Eszter pedig megtisztelt azzal, hogy itt beszélt először Down-szindrómás kislányáról. Fantasztikus volt látni, hogy a fájdalma ellenére micsoda erő és derű van Eszterben. Dezső bácsi pedig, a Nemzet Színésze, életem egyik idolja, három sztorival helyre tette az egészet. Egy fantasztikus ember beszélt arról, hogyan lehet, hogyan kell együtt élni egy sérült gyerekkel. Sokunknak van óriási szükségünk az ilyen „vallomásokra”.

Emlékszem, az első adásban olyan feszélyezett voltál, mintha kézzel-lábbal tiltakoznál a műfaj ellen. Miért kellett show-t csinálnod?

Én alapvetően szemérmes, mondhatni szégyenlős csaj voltam, annak idején nem is akartam képernyőre kerülni. Annak idején az RTL-be is riporternek mentem. Aztán egyszer kerestek valakit, aki késő este híreket mond az akkor induló késő esti műsorban, Bárdos András mellett. Én nem akartam, de Kotroczó Robi, az akkori főszerkesztőm azt mondta, próbáljam meg. Ha egy huszonegynéhány éves híradósnak azt mondják, hogy tessék, itt a képernyő, próbáld meg, nem mondhat nemet. Megpróbáltam, és nagyon kényelmetlenül éreztem magam. A családban mindig a testvérem volt a szereplősebb… anyám vére. Ő igazi őstehetség. Ha berakják egy kamera elé, azonnal természetesen viselkedik. Nekem meg kellett tanulnom ellazulni.

Ezek szerint megtanultál.

Ma is lámpalázas vagyok, de már tudom kezelni. Persze van bennem természetes izgalom a felvétel előtt, de ez hasznos. Akkor lenne baj, ha nem lenne.

Az RTL Klub-nál nem vették észre, hogy D. Tóth Kriszta voltaképpen „show woman”?

Én nem akartam mást csinálni, mint híradót. Abban a műfajban éreztem jól magam. A későbbi Mónika Show még csak terv volt, amikor megállított az RTL folyosóján Árpa Attila. Elmondta, hogy indítanának egy ilyen kibeszélő showt, és biztos, ami biztos, levédette a Kriszta és Krisztina nevet is. Vállalom? Köpni-nyelni nem tudtam. Ha valami nem volt nekem való, az a kibeszélő show. Hál istennek nem vállaltam. Nem az én stílusom.


Úgy mentem haza, hogy rosszul éreztem magam

Miért hagytad ott a Híradót egyik napról a másikra?

Nem egyik napról a másikra – már régen érlelődött bennem a döntés. Egyszerűen nem éreztem jól magam a műsorban. Sem mint ember, sem mint újságíró. Lelkiismereti döntést hoztam. Ennyi.

Az MTV akkor kiadott egy közleményt, amely szerint a döntésed hátterében a családod állt.

Ez igaz. Tényleg rengeteg időt töltöttem a szerkesztőségben. Lola még csak ötéves volt, és alig látott engem. Reggel eljöttem, és sokszor csak este kilenc után értem haza. Ez tarthatatlan volt. Mérlegre kellett tennem azt, hogy amit én a munkahelyemtől szakmailag kapok, ér-e annyit, hogy feladjam az általam megálmodott családi életet. Én akkoriban úgy mentem haza esténként, hogy rosszul éreztem magam, mert olyan helyen dolgoztam és olyasmiket kellett csinálnom, amit nem akartam. És erre mondtam nemet.

Te voltál az egyetlen hírműsorvezető a köztévénél, aki az utóbbi időkben önként állt fel, és jött le a képernyőről. Elmondod, hogy pontosan miért?

Maradjunk annyiban, hogy sem emberileg, sem szakmailag nem éreztem, hogy maradnom kellene.

Eljöttél, mert akkor már tudtad, hogy maradsz?

Nem tudtam. Eljöttem, és adtam magamnak egy kis időt, hogy kitisztuljak. Fejben. Három hónap alatt sokat pihentem, megírtam a könyvemet, ami akkor félig volt kész. Utána elkezdtek jönni a telefonok, az érdeklődések, ajánlatok. És aztán megkerestek egy show-nak az ötletével.

És úgy döntöttél, hogy mégis maradsz a köztévénél.

Azzal a feltétellel, hogy kiszállok a közéleti-politikai műsorokból. És az is fontos volt persze, hogy a műsor ötlete nagyon tetszett, és olyanokkal dolgozhatok benne, akiket emberileg és szakmailag is jónak tartok.


Van egy óra, amikor leülsz a kanapéra és jól érzed magad

Nem is akarsz már politikai újságírással foglalkozni?

Nem akarok politikával foglalkozni. Elegem lett belőle.

Soha többet?

Soha ne mondd, hogy soha, de mostanában biztosan nem.

El szoktad néha képzelni, mit csinálnál, ha nem ezt csinálnád? Ha nem lehetnél képernyőn?

Persze, nem is ritkán. De nem szoktam kétségbeesni. Annak idején, amikor lehetőségem nyílt három évig Brüsszelből tudósítani az MTV-t, azt nem úgy éltem meg, hogy jaj, akkor most nem leszek képernyőn, mi lesz? Kíváncsi voltam az új feladatra, és nem bántam meg.

Ha az egésznek vége lenne, akkor csak írnál?

El tudom képzelni azt is, nem volna tragédia.

Van példaképed a show-bizniszben?

Igen, van. Egy idehaza kevésbé ismert műsorvezető, Ellen DeGeneres. Fantasztikus nő. Szeretnék én is ilyen oldott és…

Laza lenni?

Nem is a lazasága, ami fontos. Inkább az az életérzés, amit sugároz. Hogy van egy óra, amikor leülsz a kanapédra, és jól érzed magad. Közben valódi tartalmat kapsz, nem csak „rágógumizik” a szemed és az agyad. Szeretnénk mi is ezt az érzést sugározni a műsorral. Rengeteg ember van, akinek a tévé az egyetlen kikapcsolódási lehetősége. Ők is megérdemlik, hogy kéthetente egy órát önfeledten szórakozzanak.


Egy kicsit se vagyok sztár, csak anya és feleség

A magánéleted tabu, nem beszélsz róla…

…de neked most mondjam el, hogy mikor akarunk második gyereket?

Nem. Miért, mikor? … Engem igazán az érdekel, hogy bírja Alex, hogy egy sztárral él együtt?

Már úgy érted, hogy velem??

Kis ország. De tényleg: nem akad ki néha, amikor felismernek a boltban?

A férjem nem a képernyőn látott először, hanem mint lóti-futi újságírót Brüsszelben. Hogy engem idehaza megismernek az utcán, csak akkor esett le neki, amikor hazajöttünk. Akkor azt mondta nekem, hogy én egy „fucked up celebrity” vagyok (tessék utánanézni a szótárban, inkább nem fordítanám le – a szerk.) Olyan értelemben, hogy a munkát szeretem, de a hírnevesdit, ami vele jár, azt nem. Nehezen szokta meg, hogy a boltban belenéznek a kosarunkba, hogy vajon milyen tampont használok. Ideges volt, de ma már túl van rajta. Egyébként sokat utazik, most éppen a BBC-vel dolgoznak Amerikában. Keveset van itthon. Úgyhogy amikor hazajön, akkor igyekszem, hogy Lola és én a legtöbb időt tölthessük vele. És otthon egy kicsit se vagyok sztár, csak Lola mamája és Alex felesége.

Amikor Lola született, úgy döntöttetek, hogy ő tabu, nem is jelent meg róla fotó sehol. Hogy sikerült elérned, hogy ne maceráljanak benneteket?

Kellett hozzá némi határozottság. De Budapest nem London. Ott azért nehéz volna egy ismert tévésnek úgy elmennie otthonról, hogy ne szegődjön a nyomába rögtön három paparazzo. Pláne, ha megpróbálná elzárni a gyerekét a sajtótól. Mi úgy döntöttünk, hogy Lola nem celeb, és ha később majd úgy döntene, hogy mégis az akar lenni, akkor elmagyaráznám neki, hogy ez mivel jár, és ha még mindig akarja, akkor nem fogom visszatartani.


Azt akarod kérdezni, vetkőznék-e?

De írni azért írsz róla.

Írtam, persze, de csak amíg „nagylány” nem lett. Mert a Lola-történetek univerzálisak, bármelyik gyerekről szólhatnának.

Az elején azt mondtad, szégyenlős voltál, nehezen szoktad meg a képernyőt. A fotózást hogy bírod?

Megszoktam.

Minden helyzetben?

Azt akarod kérdezni, vetkőznék-e egy újság kedvéért?

Vetkőznél?

Nem. Nem érezném jól magam, és akkor a képek se lennének jók.

A Marie Claire-nek vetkőztél.

Egyetlen, igen diszkrét fotó készült rólam. Amióta édesanyám meghalt, igyekszem minél többet beszélni a rákról és a megelőzésről. Amikor a lap felkért, hogy egy mellrákellenes kampányhoz szeretnének képeket csinálni – többek között – rólam, megkérdeztem, hogy még kik vetkőznek? Mivel a lista igen impozáns volt, úgy gondoltam, ez jó alkalom, és nagy megtiszteltetés. De én még sosem vetkőztem idegenek előtt, úgyhogy igencsak féltem. Nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy női fotóssal dolgozunk. Aztán jött a hideg zuhany: a segédje férfi volt. De ez csak akkor derült ki, amikor már ott álltam a gép előtt, persze eltakart felsőtesttel. Na ettől olyan ideges lettem, hogy végül szinte háttal álltam a kamerának. Így nem kerültem címlapra. Mert ugye milyen celeb az, aki annyira szégyenlős, hogy félpucéran még szembe se mer nézni a fényképezőgéppel?


Nehezen szokta meg, hogy belenéznek a kosarunkba

És milyen?

Hát ilyen. Fucked up.

Ajánlott videó

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.