Pályán kívül

Kósz Zoltán: Elkeserítő, ami velünk történt

Tavaly szeptember közepén szexuális zaklatással vádolta meg egy 13 éves kislány kézzel írt levelében a két válogatott vízilabdázót, akik elképesztő időszakon mentek keresztül. Mindketten családos emberek, szülők, tudták, hogy semmit nem követtek el, mégis reflektorfénybe kerültek, meghurcolták a nevüket.

Egyikük, Kósz Zoltán tavaly szeptemberben már egyszer nyilatkozott az érzéseiről, azt mondta, „hát ezt nem kívánom senkinek”.

Kósz Zoltán: Hogy ez milyen érzés? Hát ezt nem kívánom senkinek
A megvádolt vízilabdázó szerint hiba volt a sajtó felé kikotyogni az egész ügyet.

Nos, ha az elmúlt hónapokat meg nem történtté tenni nem is lehet, mindenképp elégtétel számukra, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az érintett vízilabdázók ügyében megszüntette az eljárást.

Kósz Zoltánnak és Petővári Zsoltnak immár papírja is van róla, hogy ártatlan.

A Hír tv csütörtök este elérte telefonon Kószt, aki a riporter kérdésére elmondta; a megkönnyebbülésre vonatkozó kérdést kikerülné, de elkeserítő és mérhetetlen düh volt az, ami az elmúlt fél évük egyes időszakait jellemezte.

Többen kérdezték, hogy haragszom-e? Nem a harag a jó szó erre, mert nem a hajunkat húzták meg. Azért haragszik az ember, vagy valami hasonló dologért. Mondom még egyszer, mérhetetlen düh, amit éreztünk többször is ebben az időszakban, hogy ezt meg lehet csinálni gyakorlatilag bárkivel, és hát ugyanebből az okból kifolyólag elkeserítő is

– mesélte az olimpiai bajnok vízilabdázó, aki elmondta azt is, sokat elárul a kislány családjáról, hogy nem keresték meg, nem kértek bocsánatot tőlük azóta sem, holott szívesen meghurcolói szemébe nézne:

Nem is tudják szerintem, hogy bocsánatot kellene kérniük, köszönik szépen, jól megvannak.

Hegedűs László, Kósz Zoltán jogi képviselője a műsorban elmondta, döbbenetes, hogy a sajtóból értesültek arról is, hogy megnevezték későbbi védenceiket, illetve arról is, hogy felmentették őket. Gyakorlatilag semmit nem tudnak az eljárásról, ahol védencei egy pillanatig nem voltak gyanúsítottak, tanúként is csak nemrég hallgatták meg őket egyszer-egyszer. Az ügyvéd úgy fogalmazott:

Ilyen galád módon megalázni, megvádolni két ismert embert, még nem láttam. Tudnia kell a közvéleménynek, hogy két kiváló sportembert alaptalanul megvádoltak. A kislánynak jog szerint nincs önálló cselekvőképessége, így ellene nem is akarunk vele szembe tenni semmit, nem is tehet semmiről. De akik erre rávették, azok felelősséggel tartoznak.

Az ügyvédek elmondták, a sértett vízilabdázók nevében polgári eljárásban sérelmi díjat kérnek azoktól a médiumoktól, akik korábban a két sportoló rossz hírét keltették, a kártérítés mértékéről azonban nem nyilatkoztak.

Az ügyet még szeptemberben robbantotta ki a Blikk, nevek említése nélkül, és a hírt több internetes médium is átvette – kezdetben szintén név nélkül. A TV2 nevezte meg először hírműsorában a két vízilabdázót, és eztán forrásként a kereskedelmi televízióra hivatkozva szinte mindenki név szerint írt már a vízilabdázókról.

A két sportoló ügyvédei decemberben ezért már ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tettek rágalmazás miatt, amely ügyben a XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik