Pályán kívül

Ronaldo-ügy: ledől a legnagyobb bálvány?

Évek óta terítéken lehetne, de mégsem volt, most mégis a portugál futballsztár állítólagos szexuális erőszak ügyétől hangos a világsajtó, miután az elmúlt héten a Las Vegas-i ügyészség újraindította a 2009-es nyomozást.

A német Spiegel magazin 2017 áprilisában megjelent és páratlan alapossággal megírt cikkében, már másfél éve közölt felkavaró részleteket arról, mi történhetett az akkor még Susan K álnéven ismert Kathryn Mayorga és a portugál világsztár között 2009. június 13-án Las Vegasban, a Palms Casino Resort szálloda 57306-os szobájában. Akkor mégis csak füstje volt az ügynek, lángja nem.

A német hetilap annak ellenére vállalta be az írás megjelentetését, hogy a Cristiano Ronaldót képviselő Jorge Mendes-féle Gestifute ügynökség „határozottan elutasította a vádakat”,majd a létező összes eszközzel (ignorálás, perrel való fenyegetőzés, hamis hírek terjesztése) megtámadta az újságot.

Kat Mayorga 2014-ben
Fotó: Bryan Steffy/Getty Images/AFP

Miért került elő újra az ügy?

A 2009-es nyomozás 2010 januárjában egy 375 ezer dolláros titoktartási megállapodással fejeződött be. Meglehet, a hét évvel később, a 2017-es Bajnokok Ligája-döntő előtt nem sokkal megjelenő cikk ezért sem keltette fel a világsajtó érdeklődését.

Peren kívül

Az Egyesült Államokban az üzlet, a politika, a sport és a hírességek világának kellemetlen jogi ügyeiben az ilyenfajta megállapodások nagyjából mindennaposak. A bevett gyakorlat szerint így elkerülhető a nyilvánossággal és a pereskedéssel járó presztízsveszteség.

Mára kiderült, a relatív érdektelenség csak ideiglenesnek bizonyult. Mayorga verziója szerint a 2010-es megállapodás közlekedési szakjogász ügyvédje és saját tapasztalatlansága, valamint az esetleges személyes támadások elkerülése végett született meg. Mayorga még közel másfél évvel ezelőtt sem mert a nyilvánosság elé állni történetével – ezért használta a német hetilap a Susan K álnevet –, mivel félt az esetleges következményektől.

Az is fölöttébb érdekes, hogy a Spiegel 2017-es cikke után eltelt másfél évben Ronaldóék ügyvédi csapata nem váltotta be fenyegetéseit, és nem terelte az ügyet jogi útra. A Gestifute azon túl, hogy egyetlen hivatalos közleményben próbálta meg Mayorga állításának hitelességét megkérdőjelezni, jobbnak látta hallgatni.

Előfordult, hogy a Ronaldo-menedzsment már hazudott:

Mendesék Ronaldo-közlemények terén már nem először lőnek öngól. Két éve decemberben a portugál sztár adócsalási ügyében való ártatlanságát bizonygatták, aki aztán idén júniusban belátta, jobb ha elfogadja a spanyol bíróság által kiszabott 19 millió eurós pénzbüntetést.

A Ronaldo-menedzsment a spanyol adóbotrány után újra elszámolta magát. Kathryn Mayorgának ugyanis megjött a bátorsága, előállt, és az idén szeptember 29-én megjelent új Spiegel-cikkben immár nevét és arcát felvállalva tálalt ki.

Sokakban felmerülhet a kérdés; miért most? Mi változott a kilenc év alatt, vagy éppen az első, tavaly áprilisi cikk óta, amikor még a Las Vegas-i házánál megjelenő újságíróknak sem volt hajlandó nyilatkozni?

A lap cikkében három pontban foglalja össze az okokat.

  1. A jelenleg 34 éves modell, Leslie Mark Stovall személyében egy tapasztalt, megalkuvást nem tűrő új ügyvédet fogadott fel, aki szerint a korábban aláírt titoktartási megállapodás nem jogerős. Emiatt polgári pert indítottak Ronaldo ellen, amely mellé nyomatékul egy 27 oldalas, a portugál világsztárra terhelő adatokkal teli beadványt mellékeltek. A büntetőper során a bűnösséghez bizonyítaniuk az erőszakot, ami az ilyen jellegű ügyeknél módfelett problematikus.
  2. A nagyvilág hozzáállása a szexuális erőszak megítélésében radikálisan megváltozott. A sztárok, a #MeToo mozgalomnak köszönhetően ma már nem érinthetetlenek, lásd Harvey Weinstein, Bill Cosby vagy éppen Marton László ügyét.
  3. Mayorga szeretne segíteni az esetleges további áldozatokon. Ronaldót 2005-ben már egyszer letartóztatták nemi erőszak vádjával, a vádakat később bizonyíték hiányában ejtették. A hírek szerint Mayorga ügyvédje gőzerővel keresi a 13 évvel ezelőtti vádlót is.
Leslie Mark Stovall sajtótájékoztatót tart Las Vegas-ban október 3-án
Fotó: Mark Ralston / AFP

Nem, állj, stop!

Ha a tavaly áprilisi cikket bámulatosan alaposnak neveztük, akkor a pár nappal ezelőttire talán még inkább igazak ezek a szavak. A német magazin egyik szerkesztője Christoph Winterbach 25 tweetben foglalta össze a cikk tartalmát alátámasztó kutatás folyamatait. A több száz forrást felhasználó anyag tartalmazza többek között Ronaldo 375 ezer dolláros titoktartási megállapodást elfogadó aláírását, a 274 kérdéses saját ügyvédjei által összeállított kérdőív válaszait, ahol elismeri, a lány többször is azt mondta: „Ne, állj, stop!”

Az eset idejében a Palms Resort Hotel Rain bárjában dolgozó lány, aki poszttraumás stresszel küzd, vállalva azt, hogy megszegi a titoktartási megállapodást, ezúttal már elképesztő részletességgel beszél az ominózus estéről.

Egy hatoldalas levélben, kínzó részletességgel, brutális és egyben hatásos elemekkel enged bepillantást élete feltehetőleg legrettenetesebb pillanataiba. Íme a kulcsszavak és -mondatok.

  • Ezerdolláros hotelszoba, afterparti, jacuzzi.
  • Öltözőben elővett pénisz.
  • Ez most komolyan azt akarja, hogy fogjam meg neki?
  • Egy bejövő Ronaldo barát.
  • Azt hittem megúsztam, de ő rendkívül kitartó.
  • Figyelj, nem fog összejönni!
  • Összegömbölyödve védtem a vaginámat.
  • Ne, ne, ne, ne! Állj!
  • Anális erőszak, óvszer és kenőanyag nélkül.
  • Bébi, bébi.
  • 99 százalékban jófiú, azt az egy százalékot leszámítva.
  • Mit csináltál a barátnőmmel?
  • „Hátulról rám másztál, és megerőszakoltál, miközben a rózsafüzér ott függött a nyakadban… Mit gondolna Isten erről, mit gondolna rólad?”

A cikkből az is kiderül, hogy a sokkos állapotban lévő Mayorga az eset után kórházba ment, ahol két órán át kezelték.

A páciens végbelében behatolás nyomai, zúzódások és repedések találhatóak,  amelyekről fénykép készült. Kezelésként kétféle antibiotikum írtak fel

– állt a jegyzőkönyvben. Később a rendőrséget is felkereste, ahol szintén aktája van az ügynek. Az úgynevezett CAD jelentésében a „Típus” cím alatt, amely a panasz jellegére utal, a 426-os szám található. Ez a szexuális bűncselekmények kódja.

Mayorga az állítólagos erőszak, majd az orvosi látlelet után hazament és napokig ki sem jött a szobájából. A család ügyvédet fogadott. A Spiegel-cikkben Mary Smith álnéven szerepelt az a kedves, de kevés gyakorlattal rendelkező jogász, aki azt javasolta, hogy forduljanak rendőrséghez és azonnal tegyen vallomást, majd végül az első 2010. januári megállapodást is összehozta a felek között.

A Palms hotel és kaszinó Las Vegasban
Fotó: Mark Ralston / AFP

Ronaldo még mindig tagad, de…

Jogilag tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Spiegel által most megszerzett dokumentumok jó része a FootballLeaks nevű kiszivárogtató-weboldaltól származik, így a jogi elfogadhatóság szempontjából talán ez is a polgári per felé irányította Mayorgát.

Ami tény: 2018. október másodikán, a Mayorgával történt többszöri találkozás után a Las Vegas-i rendőrség újraindította a nyolc évvel ezelőtt lezárt nyomozást.

Mindezt az is indokolja, hogy Nevada államban a szexuális erőszak jogilag soha nem évül el.

Október harmadikán Ronaldo a Twitteren azonnal tagadta a vádakat:

Október 4-én, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Fernando Santos kihagyta a Nemzetek Ligája Lengyelország ellen készülő keretéből, majd ugyanaznap a Juventus egy rendkívül bornírt és felfoghatatlan, de nagyon is érthető közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaznak:

Ronaldo az elmúlt hónapokban példaértékű profi hozzáállást tanúsított, amit a csapatnál mindenki értékel. A majd tíz éves állítólagos események mit sem változtatnak ezen a véleményen, ezzel egyetért mindenki, aki ezzel a remek bajnokkal valaha is találkozott.

Ami azonban mindennél beszédesebb,

  • Ronaldo azzal jelezte, hogy egyre inkább veszélyben érzi magát, hogy sztárügyvédet fogadott.
  • Október ötödikén a portugál klasszis két jelentős támogatója, a Nike és az EA Sports is megszólalt, előbbi „mély aggodalmát fejezte ki” és ugyanúgy ígéretet tett a „helyzet folyamatos megfigyelésére”, mint az utóbbi videojátékfejlesztő.
  • Az EA Sports pénteken Ronaldo képeit már le is vette a honlapjáról.

Az, hogy kinek és miért áll érdekében hallgatnia a futball talán legnagyobb világsztárjának állítólagos sötét oldaláról és az állítólag elkövetett szexuális erőszakról, nyilvánvaló. De a kör nem korlátozódik a játékosra és menedzsmentjére, jóval szélesebb, mint gondolnánk.

Fotó: Morgese Rossini / DPPI / AFP

A Juventus és a Serie A is abszolút ellenérdekelt abban, hogy a 143 millió Instagram-, 121 millió Facebook- és 75 milliónyi Twitter-követővel rendelkező Ronaldo – a Juventus 56 milliónál tart –  hírnevén csorba essen. A százmilliós júliusi átigazolás óta több, mint tíz százalékot nőtt, közel hatmillió követőt nyert a Juve a közösségi médiában, míg a Real Madrid 24 óra alatt több mint egymilliót vesztett – és ezek augusztus végi adatok! A részvénypiacok már beárazták az ügyet, hiszen pár nap alatt majdnem tíz százalékot estek a Juve részvényei:

Milyen végkifejlet várható az ügyben?

Michael McCann a New Hampshire egyetem jogászprofesszora egy remek elemzésben vázolja a lehetséges végkimeneteleket. McCann úgy gondolja, hogy Mayorgáéknak elég nehéz lesz azt bebizonyítani, hogy Ronaldo és ügyvédei kényszerítették a titoktartási megállapodás aláírására, illetve nem volt a saját mentális képességeinek teljesen a birtokában akkor, amikor az eset történt. A professzor szerint az ilyesfajta megállapodások felbontása fölöttébb ritka, főleg ha a feleket a bíróságon ügyvédek képviselték.

Az érvénytelenített megállapodásnál azonban nagyobb probléma lehet egy esetleges bűnügyi per, amire a szakértő kevés esélyt lát, lévén, az eltelt kilenc év alatt a bizonyítékok és a tanúk értéke is jelentősen csökkent. Ami McCann szerint borítékolható, az az évi 47 millió dolláros szponzori pénzek csökkenése, hiszen a nagyvállalatok, mint a Nike vagy az EA Sports úgynevezett erkölcsi kitételeket raknak bele a szerződésekbe, ami alapján nagyjából bármilyen nagyobb nyilvánosság előtt zajló probléma miatt felbonthatják azt.

Kiemelt kép:  Giuseppe Maffia/NurPhoto/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik