Forma-1

Max Verstappen nyerte a silverstone-i gumicsatát

Max Verstappen nyerte meg a Forma-1-es 70. Évfordulós Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban.

Miután a Brit Nagydíjon több defekt is beleszólt a végeredménybe ugyanezen a pályán, jóval óvatosabb taktikával gurult ki a száguldó cirkusz mezőnye a pályára. A Pirelli előzetesen két kiállásos versenyt tervezett, ez végül be is jött, a legtöbb csapat pilótái kétszer jártak a boxban.

Verstappen kemény keverékeken kezdett és azonnal lerajtolta Nico Hülkenberget és a két Mercedesre-tapadt. Mivel Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is sárga gumikat tett fel a csapata, egyértelmű volt, hogy a Red Bull pilótája tovább maradhat kint, egy ideig úgy tűnt, akár egy kiállást is bevállalhat a holland.

A rajt balesetet nem hozott, de ez csak a szerencse műve, mivel Sebastian Vettel alatt megbokrosodott a Ferrari és a pályáról kicsúszva a 20. helyről indíthatta gyakorlatilag újra a versenyét.

Az élen Verstappen gyönyörűen óvta az abroncsokat, ráadásul akkora előnye volt az élen, hogy amikor kiment a boxba, arra is volt esélye, hogy első helyen térjen vissza a pályára. Ez nem jött össze egy picit lassú kerékcsere miatt, de a holland azonnal megelőzte Bottast és újra élre állt, lágy keverékeken.

Innentől egymásra várt a Mercedes és a Red Bull, de a futam felénél elképzelhetetlen volt, hogy a sárga gumikon száguldó Verstappen és Bottas végül ne menjen ki újra a boxba. Ez meg is történt, Hamilton pedig egyre aggodalmasabban érdeklődött, hogy a felhólyagosodott abroncsai bírni fogják-e végig a versenyt. 12 körrel a vége előtt nyilvánvalóvá vált, hogy nem, ezért gyorsan kiment Hamilton friss lágyakért.

Megkezdődött a hajsza a címvédő számára, előbb a csodával határos módon harmadik helyen autózó Charles Leclerc állta útját – egy kiállással, kemény keverékeken – majd Valtteri Bottast kellett lehagynia, ami az 50. körben jött össze. Két körrel a vége előtt tehát a sárga gumikon hajtó Hamilton és a fehéreken száguldó Verstappen ment a futamgyőzelemért. A nagy stratégiai csatát Verstappen nyerte, Hamiltonnak maradt a második hely és a leggyorsabb kör.

Alexander Albon is remekelt, kiváló stratégia mellett egészen mélyről végül az ötödik helyen ért be a Red Bull thaiföldi versenyzője, de Leclerc volt a legnagyobb varázsló, aki egy kiállással lehozta a futamot negyedik helyen.

Infografika: sofascore.com

Kiemelt kép: Bryn Lennon/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik