A klub első embere azt emelte ki, hogy nem csodálja a vezetőedző, Ilyés Róbert távozását, mert akkora szélmalomharccal szembesült a csapat, ami megnehezített mindent.
„Baráti viszonyban váltunk el, és abban is maradtunk, hogy fog ő még Csíkszeredában dolgozni, de egyszerűen már nem bírta. És nem azért, mert ő gyenge. Legszívesebben én is elmennék…Ha valaki nemcsak szavakban, hanem számlán is garantálni tudná, hogy a felnőtt csapatunkat tovább tudja működtetni (azaz megvannak az anyagi lehetőségei), akkor én azt azonnal átadnám” – nyilatkozta Szondy, majd kitért a részletekre is.
Egyrészt abszolút újonc volt az FK Csíkszereda; deklaráltan magyar csapatként jutottunk fel; és a legkisebb lakosságú romániai megyeszékhely csapataként érkeztünk, ami anyagi szempontból igazán sokat számít. Ebben a hármas minőségben mi a román a közegtől csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk.
Nem a labdarúgás főszereplőiről – klubelnökökről, edzőkről, játékosokról, bírókról – beszélek, részükről ugyanazt a tiszteletet kaptuk, amit adtunk, egyetlen kivétel a bukaresti Dinamo volt. Viszont maga a közeg: a szurkolók, a román sajtó, a labdarúgó-bajnokságot lebonyolító szervezet, a Labdarúgó Profi Liga csak azt nézte, hogyan tud minket elbuktatni, hogyan tudnak velünk igazságtalanok lenni…”
Külön kitért rá, hogy a meccseken kihelyezett magyar zászlók senkit sem zavartak a harmad- és másodosztályban. Az élvonalban azonban más lett a helyzet.
Ahogy megérkeztünk az első osztályba, azonnal megváltozott a széljárás. Ezt az egészet nagyon egyszerű lett volna kikerülni. Most ne játszunk szembekötősdit: a Sepsi OSK-nak soha nem volt problémája a zászlók miatt, mert az első figyelmeztetésre azonnal levették a magyar, székely zászlókat. Ezt mi is meg tudtuk volna tenni, viszont,
ha felvállaltad egy közösség képviseletét – és akarva-akaratlanul, aki sportban ilyen szinten van, az képviseli a közösséget –, akkor ennek a közösségnek a képviseletét nemcsak ünnepnapokkor kell kiélvezni, hanem akkor is, amikor baj van
– mondta Szondy, aki azt is kiemelte, hogy minden létező fórumon és minden rendelkezésre álló eszközzel küzdenek az igazukért.
A beszélgetésből egyébként az is kiderül, valóban Szabó Istvánt szeretnék kinevezni a csapat élére, de szóba kerülnek a magyarországi támogatások és a játékoskeret változásai is.

