Foci

Ronaldo csereként volt hős, de egy 35 éves csatár gólján ámul mindenki

A meccset felvezető cikkünkben már jeleztük, hogy nem lesz könnyű dolga a Juventusnak Bergamóban, ahol a legutóbbi két bajnokin 2-2-re végzett. Cristiano Ronaldo csak a kispadon kezdett, de a Juve így is vezetett két perc után, igaz, ehhez nem kevés mázli kellett, mert Alex Sandro megpattanó beadását Berat Djimsiti juttatta érdekes mozdulattal a saját kapujába.

Könnyen elhúzhatott volna két góllal is a Juve, de Rodrigo Bentancur lövését Etrit Berisha és a felső léc közös erővel hárította. A félidő közepén egyenlített a hazai csapat, Duvan Zapata úgy fordult le Leonardo Bonucciról, mintha utóbbi nem a világ egyik legjobb belső védője lenne.

A második félidő elején Bentancur beszedte a második sárgáját, így a Juve megfogyatkozott, a bergamóaiak pedig kihasználták az emberhátrányt, a hetek óta bombaformában játszó Zapata fejelt közelről a kapuba egy szöglet után.

Massimiliano Allegri gyorsan harcba dobta Ronaldót, aki öt és fél év után lépett ismét csereként pályára bajnokin. Nem is vacakolt sokat, Miralem Pjanic szöglete után Giorgio Chiellini fejelte le a labdát, Ronaldo pedig közelről bestukkolta.

A hosszabbításban Bonucci is szerzett egy gólt, de ezt les miatt érvénytelenítette a bíró, így összejött egymás után a harmadik 2-2 is Bergamóban a felek között.

A két Inzaghi testvér találkozott Bolognában, ahol Pippo a magyar válogatott Nagy Ádámot is bevetette, ám hiába volt végig a pályán a középpályás, Simone Inzaghi örülhetett, mert a Lazio 2-0-ra győzött, és így megerősítette a pozícióját a negyedik helyen.

A Sampdoria 35 éves támadója, Fabio Quagliarella sorozatban nyolcadik bajnokiján talált be: ilyenre olasz játékos a Serie A-ban utoljára 2002-ben, Christian Vieri révén volt képes.

Quagliarella a nagy gólok mestere, és ezt most is megmutatta, sarokkal küldte a labdát a kapuba egy szabadrúgás után.

Idén már 11 gólnál jár, és még csak féltávnál tart a bajnokság. A 35 éves támadót nemrég a Milan szerette volna leigazolni, de végül 2020-ig hosszabbított.

A Samp 2-0-ra verte a Chievót, és a góliszonyban szenvedő Milan újabb botlását kihasználva feljött az ötödik helyre.

Serie A, 18. forduló:

Atalanta – Juventus 2-2 (1-1)
Bologna – Lazio 0-2 (0-1)
Cagliari – Genoa 1-0 (1-0)
Fiorentina – Parma 0-1 (0-1)
Sampdoria – Chievo 2-0 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik