Foci

A meccs, amelyen Nagy Ádám jobb volt, mint Cristiano Ronaldo

Bár a Juventus Európa topcsapatai közt van és a Real Madridtól érkező portugál személyében a globális futballbiznisz egyik szimbólumát is felvonultatja az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A a népszerűségét nézve még mindig elmarad az angol vagy a spanyol liga mögött. Kedvcsinálóként felelevenítünk öt érdekes mérkőzést 2018-ból, hátha jövőre még többen kapnak kedvet az olasz bajnokikhoz.

Március 3.: Napoli–AS Roma 2-4

Bár  Maurizio Sarri már a Chelsea-nél van, azért jó visszaemlékezni arra, mit is teremtett meg a Napolinál, irányításával a csapat az olasz foci közelmúltjának egyik legszórakoztatóbb szereplőjévé vált. Hiába azonban a látványos játék, a Juventus egyeduralma alatt trófeát nem nyertek, a bajnokságban is rendre leolvadtak a tavaszra. Bár sokáig úgy tűnt, hogy más lesz, végül a 2017/18-as szezon is igy sikerült.

Március elején még a Napoli vezette az olasz bajnokságot, hogy aztán a hónapot egy fájdalmas gyomrossal kezdje. Az AS Roma elleni rangadón Lorenzo Isingne jó korán, már a 6. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, de egy megpattanó lövés és Edin Dzeko fejese a Rómát juttatta előnybe az első félidőben. A Napoli, ahogy szokta, hatalmas nyomás alá helyezte a vendégek kapuját, a világ egyik legjobb kapusának, Alissonnak bravúrokat kellett bemutatnia, egyszer pedig a kapufa segítette ki, hogy ne kapjon gólt közvetlenül a szögletből. Aztán Dzeko egy okos lövéssel mindent eldöntött a 73. percben, és Diego Perotti is betalált római oldalon. A 2-4-es végeredményt Dries Mertens állította be.

Ez a vereség pedig fordulópontot jelentett a bajnokságban.

A Napoli az élen maradt annak ellenére is, hogy a Juve legyőzte a Laziót, a torinóiak egy meccsel kevesebbet játszottak, így a vesztett pontok tekintetében már jobban álltak. Március közepéig aztán pótolták az elmaradt mérkőzésüket, miközben átvették a vezetést, a bajnokság végén pedig négy ponttal megelőzték a Napolit.

Április 28.: Internazionale–Juventus 2-3

Derby d’Italia – a kifejezés, amitől az olasz focit kedvelők szájában összefut a nyál. Még akkor is érdekes a rangadó, ha épp nem történik semmi. Az idén áprilisban nem ez volt a helyzet, volt miről beszélni a találkozó után.

A Juve jól kezdett, a 13. percben a vezetést is megszerezte, nem sokkal később pedig emberelőnybe került, Matias Vecino taposta meg ellenfelét és ugyan elsőre sárgát kapott, a videóbíró közbeszólt, kiállították az uruguayit. A helyzettel nem tudott mit kezdeni a vendégcsapat, hogy aztán összeomoljon a második félidő elején: Mauro Icardi fejjel volt eredményes, majd Ivan Perisic középre lőtt labdája pattant be a kapuba Leonardo Bonucciról. Közben pedig az Inter még jogosan reklamálhatott egy elmaradt kiállítást Miralem Pjanic oldaláról.

Amikor már szinte mindenki elhitte, hogy az Inter tíz emberrel játszva is megnyeri a mérkőzést, akkor jött a fordulat. A 87. percben Juan Cudrado lövése pattant meg furcsán Milan Skriniaron és landolt a milánói kapuban, majd egy szabadrúgás utáni Gonzalo Higuaín-fejes már a Juventus számára ért győzelmet.

Az argentin csatár 716 perces gólcsendet tört meg ekkor.

Augusztus 18.: Chievo–Juventus 2-3

A Chievo a bajnokság egyik leggyengébb csapataként, mínusz három ponttal csapott bele a 2018/19-es lecsóba. Mindezek után Olaszország topcsapata, a zsinórban hét bajnoki címet nyert, az elmúlt években kétszer is BL-döntőt játszó Juventus jött az első fordulóban, és már ott volt a pályán a nyáron a Real Madridtól érkező Cristiano Ronaldo is.

Cristiano Ronaldo visszahelyezheti az olasz futballt a térképre
A Serie A hosszú évek óta agonizál, ám a portugál szupersztár érkezése minden korábbinál nagyobb esély a feltámadásra. Az egykor lesajnált bajnokságból egy új, a legjobbaknak és a szponzoroknak is megfelelő állomás lehet.

A portugál miatti felhajtás nem nagyon zavarta meg a hazaiakat, mert bár Giorgio Chiellini a 3. percben vezetést szerzett, az első félidőben kiegyenlített, az 56. percben, egy büntetővel már vezetést szerzett a Chievo. Ronaldo ugyan mindent megtett, de nem ezen a mérkőzésen szerezte meg első juvés gólját, ugyanakkor egy öngól, majd Federico Bernardeschi 93. perces találata széppé tette a portugál bemutatkozását.

Ronaldo első bajnoki góljaira a negyedik fordulóig kellett várni, akkor egyből duplázott. Jelenleg 11-nél jár és második a góllövőlistán, csak a történelmi kezdést bemutató Krzysztof Piatek, a Genoa lengyel csatára előzi meg.

Szeptember 26.: Juventus–Bologna 2-0

Nem Juventus-mánia ez a részünkről, egyszerűen csak a torinóiak megkerülhetetlenek, ha olasz fociról van szó. Itt most viszonylag simán nyertek 2-0-ra, ugyanakkor az ellenfélnél Nagy Ádám egyik legjobb bolognai mérkőzését játszotta le.

Míg az előző szezonban jegelték a magyar középpályást, addig ez az idény egész jól indult számára, már most majdnem annyi játékperc van a lábában, mint tavaly. A Juve ellen is kezdőként vetette be Filippo Inzaghi, végig is játszotta a mérkőzést és csapata egyik legjobbjának bizonyult. Innentől pedig átadjuk a szót Marco Rossinak, a magyar válogatott szövetségi kapitányának, aki élőben látta a meccset és azt mondta a játékosról nemrég a Digi Sportnak, hogy:

Idén kimondottan jól teljesít. Én élőben is láthattam, amikor a Bologna a Juventus ellen játszott, és akkor ő egyértelműen a legjobb játékos volt a pályán. Ritmus, intenzitás szempontjából is nyugodtan labdába rúghatna bármelyik európai topcsapatban. Ádám ha így folytatja, nélkülözhetetlen marad a válogatott számára.

Azt a meccset Cristiano Ronaldo és Paulo Dybala is végigjátszotta, csak hogy súlyozzuk Rossi kijelentését.

December 17.: Atalanta–Lazio 1-0

Kicsit kakukktojás ez a mérkőzés, nem számította kiemelkedően jónak, vagy igazán különlegesnek. Viszont történt valami, ami nagyon is jellemző az olasz bajnokságra.

Ez pedig a videóbíró katasztrofális használata.

Az Atalanta egy első perces góllal vezetett sokáig, ám úgy tűnt, hogy a meccs végén a Lazio menteni tud egy pontot, Francesco Acerbi fejelt a hazai kapuba. Ezután hosszas videózás kezdődött és négy percbe telt, mire kiderült, hogy a játékos lesen volt, a gólt így érvénytelenítették.

Szögezzük le, helyes ítélet született, csak bántóan hosszú ideig tartott azt eldönteni, tovább, mint kellett volna. A Serie A-ban már másfél éve használják a videóbírós rendszert, de az embernek sokszor van olyan érzése, hogy az alkalmazását még nem sikerült megtanulni. Állandó vita van a VAR-ról és nem az olaszok miatt fogja a világ megszeretni a technológiát.

Nyitókép: Emilio Andreoli/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik