Foci

Újabb óriási potyagól volt az NB I-ben

A DVTK-nak hányatott szezonja volt eddig, de sikerült a focicsapatnak győzelemmel lezárni 2018-at. A Diósgyőr az NB I 18. fordulójában Pakson tudott nyerni, a három pontot érő gól pedig elég rendhagyó volt.

A 63. percben, Florent Hasani fordult rá körülbelül 30 méterről a kapura, felnézett és lőtt. A labda kissé furcsa ívben, de a kapu közepe felé tartott, ahol ott állt Rácz Gergő, ám az első félidőben tizenegyest is védő kapus ezúttal nem tudott menteni: ugyan kézzel beleütött a labdába, de az a kapujába hullott.

A Paks egy kissé beragadt az év végére, ez a hatodik nyeretlen meccsük volt zsinórban, ezek közül hármat is elveszített a csapat, amely így a nyolcadik helyen tölti a téli szünetet. A DVTK ezzel szemben épp jó passzban volt, öt meccse nem kapott ki és ez idő alatt három győzelmet is aratott. És még így is csak egy ponttal van a kiesőhelyek előtt.

Az őszt az NB I-ben a Vidi-Fradi rangadó zárja le vasárnap.

Eredmények – OTP Bank Liga, 18. forduló

Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 1-0
Paksi FC-Diósgyőri VTK 1-2
Szombathelyi Haladás-Debreceni VSC 0-2
Budapest Honvéd-Újpest FC 2-2

vasárnap játsszák:
MOL Vidi FC-Ferencváros 20.15


A tabella:
1.  Ferencváros                 17 12   3   2    35-13  39 pont
2.  MOL Vidi FC                 17  9   4   4    28-15  31
3.  Debreceni VSC               18  8   6   4    25-19  30
4.  Budapest Honvéd             18  8   5   5    21-15  29
5.  Újpest FC                   18  7   7   4    21-14  28
6.  MTK Budapest                18  8   3   7    27-25  27
7.  Mezőkövesd Zsóry FC         18  6   6   6    25-23  24
8.  Paksi FC                    18  5   7   6    22-25  22
9.  Puskás Akadémia             18  6   3   9    21-24  21
10.  Diósgyőri VTK               18  4   5   9    18-29  17
11.  Kisvárda Master Good        18  4   4  10    16-35  16
12.  Szombathelyi Haladás        18  2   3  13    13-35   9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik