Foci

Tőlünk 200 kilométerre íródik az igazi BL-csoda

Nemcsak váratlan, de történelmi győzelmet is aratott a Crvena zvezda, amely 2-0-ra megverte a tavasszal még BL-döntőt játszó Liverpoolt, és ezzel az első szerb csapat lett, amely a BL 1992 íródó történelmében győztesen hagyhatta el a pályát.

A belgrádiak mindkét gólját Milan Pavkov szerezte, akit tavaly 300 ezer euróért, mostani árfolyamon nagyjából 96 millió forintért szerzett meg a zvezda a Radnicki Nistől. Hogy aztán kétszer is kölcsönadja a Nisnek, és végül csak a mostani szezonban vetette meg a lábát a belgrádi csapatban a 24 éves csatár, aki a szerb bajnokságban tíz kör alatt öt gólt szerzett, a BL-ben pedig most sikerült neki az áttörés.

Pavkov második gólja nem volt csúnya:

Nem csoda egyébként, hogy a Liverpoolnak beletört a bicskája a szerbekbe, mivel a zvezda kapujára tartó utolsó 62 lövés egyikéből sem lett gól az európai kupákban, ha a selejtezőket nem számoljuk. A csapat már a Napolit is lenullázta idén a Marakana-stadionban, kíváncsian várjuk, sikerül-e megállítani a Neymar és Kylian Mbappé által repített PSG-t is.

Minden sorozatot számolva a belgrádiak a legutóbbi 43 hazai meccsen egyszer sem kaptak egynél több gólt, ami mutatja, micsoda erőt merít a csapat abból, ha a fanatikus szurkolótábora támogatását élvezheti.

A zvezda-drukkerek egyébként már a meccs elején megalapozták a hangulatot azzal, hogy angol nyelven köszöntötték a Liverpoolt. Ehhez még Vida Ildikónak, a NAV korábbi elnökének sem kellene tolmács.

A bajnokságot nagy fölénnyel vezető Crvena zvezda a mostani győzelemmel alaposan bekavart a nagyok játékába, hiszen így köztük és az első helyezett Napoli között mindössze két pont a különbség.

Vagyis elvben a szerbek is továbbjuthatnak még, de az tényleg a csoda kategória lenne, hiszen még mennek Nápolyba, és fogadják a PSG-t. Igaz, ki gondolta volna, hogy két hazai meccsen négy pontot kasszíroznak a Napoli, Liverpool duó ellen?!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik