Foci

Hátborzongató kísérlet és egy lenyűgöző mártír

paulson
paulson

2014. 07. 01. 17:36

Lassan összeáll a legjobb nyolc csapat a brazíliai vb-n, mi továbbra sem a focitudást helyezzük előtérbe, most épp Németországból és Algériából prezentálunk kultúrkincseket.

A németektől az eddigi gyakorlattól eltérve személyek helyett két filmet ajánlanánk a figyelmetekbe. Elsőként a 2001-es A kísérletet. Egy valódi, 1971-es Stanford-i börtönkísérlet alapján írták a sztorit, de jócskán változtattak a valóságban történteken. A lényeg, hogy egy laborban berendeznek egy börtönt, 20 kísérleti alannyal. 12 emberből rab, 8-ból pedig őr lesz. A szabály egyszerű: úgy kell ez utóbbiaknak rendet tartaniuk, hogy nem alkalmazhatnak erőszakot. Mondanunk sem kell, hogy elég hamar elszabadul a pokol. A filmben egyébként talán vannak túlzások, de az az igazán hátborzongató benne, hogy teljesen hitelesen mutatja be, hogy hogyan lesz egy ártalmatlan, kedvesnek tűnő emberből szadista vadállat, hogy mennyire kevés elég, hogy ne emeld fel a szavad mások érdekében, és hogy milyen egyszerű megalázni, súlyos sebeket ejteni valakin akár lelki, akár fizikai értelemben. (A teljes film megnézhető ezen a linken)

Nem sokkal vidámabb film a másodikként ajánlott Goodbye Lenin sem. Keserédes tragikomédia, amin persze lehet sokat nevetni, főleg annak a generációnak, aki a rendszerváltozásnál már élt, sőt emlékszik is a világra előtte és utána. Ott az alaptörténet az, hogy egy fiatal berlini fiú édesanyja kedvéért eljátssza, hogy nem omlott össze a keletnémet birodalom, mert az infarktus után a nőnek halálos lehet bármiféle izgalom. A film teli van bájos történelmi fricskákkal, az akkori média elé is jó görbe tükröt ad. De a hirtelen ránk szakadt nagy szabadság, és nyugati újdonságok miatt elfelejtett régi jó dolgok iránti nosztalgiázásra is jó. Elvonatkoztatva pedig kiválóan ábrázolja, hogyan nő fölénk, és veszi át az irányítást egy kis hazugság, egy apró színjáték, és válik csak egyre nagyobb lódítások és erőfeszítések árán tarthatóvá. (Ez a film pedig itt érhető el)

Filozofikus gondolatainkat Németország egyik leghíresebb punkrockzenekarának, a (Die) Toten Hosennek a dalával öblítenénk le. Szerintünk a németül annyira nem tudók is rá fognak jönni, hogy miről szól a nóta.

Algériából Costa Ricához hasonlóan egy nemzeti hőst idézünk meg. Mohammed  Larbi Ben M’hidi a Nemzeti Felszabadítási Front  egyik vezetője volt az algériai függetlenségi háború idején. 1957 februárjában fogták el a franciák. A kínzás ellenére sem vallott. Kivégezték, de úgy állították be, mintha felakasztotta volna magát. Csaknem fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön az igazság. Egy magas rangú katonatiszt (Paul Aussaresses) Különleges szolgálat Algériában 1955–57 című könyvében ismerte el, hogy személyesen felelős Ben M’Hidi haláláért.

Minket azzal fogott meg leginkább tragédiája, hogy ellenfelei milyen tisztelettel beszéltek róla. Jacques Allaire például, aki elfogta, így emlékezett rá: „minden este, mikor beszélgettünk, az volt az érzésem, hogy bár lenne egy olyan főnök, vezető az én oldalamon is, mint amilyen ő. Bárcsak lenne sok ilyen értékes emberünk. Ben M’Hidi ugyanis egy igazi úr volt. Lenyűgöző volt a nyugalma, higgadtsága, a meggyőződésének a szilárdsága.

Ben M’Hidit szokták az algériai Jean Moulinnek is hívni (a francia ellenállás emblematikus alakja a II. világháború idején), nevét számtalan utca és épület őrzi hazájában.

Zeneként ha videó szintjén nem is tesszük ide, mindenféleképpen megemlítenénk Manu Chao Denia című, Algériáról szóló dalát. Helyette egy francia-algériai koprodukcióval kívánunk a szó szoros értelmében jó napot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.