Foci

A Paks lesz a Debrecen ellenfele

A Zalaegerszeg idegenben is kikapott a labdarúgó Ligakupa elődöntőjében, így Debrecen-Paks finálét rendeznek.

Az első mérkőzésen a Paks 2-1-re győzött Zalaegerszegen, ennek megfelelően Kis Károly csapata előnyből várhatta a visszavágót.

A mérkőzés elején kisebb lehetőségek adódtak mindkét térfélen, majd a 19. percben vezetést szereztek a hazaiak: Szabó János beadását Magasföldi József lőtte a kapuba. Csank János csapata nagyon nehéz helyzetbe került, mindenképpen gólt kellett szerezniük, hiszen összesítésben már kétgólos hátrányban voltak.

Mindennek tudatában támadott is a Zalaegerszeg, de annak ellenére, hogy beszorították ellenfelüket, gólt nem tudtak szerezni.

A második félidőre elveszett a vendégek lendülete, helyzetek is alig adódtak a kapuk előtt. A játékrész közepén eldőlni látszott a párharc, miután Montvai Vlaszák kapust is kicselezve lőtt hét méterről a hálóba.

Kisvártatva szépített a ZTE, egy szöglet után Kamber szerzett gólt. Balázs Zsolt a mérkőzés vége előtt nem sokkal akár egyenlíthetett is volna, a paksi hálóőr, Pokorni Péter azonban bravúrral hárított.

Több gól már nem született, így – a tavalyi fináléhoz hasonlóan – a Paks lesz az ellenfele a korábban továbbjutó Debrecennek a Ligakupa döntőjében.

A döntő első meccsét jövő szerdán, míg a visszavágót április 12-én rendezik.

Eredmény, Ligakupa elődöntő, visszavágó:

Paksi FC – ZTE FC 2-1 (1-0)
gólszerzők: Magasföldi (19.), Montvai (64.) illetve Kamber (72.)

Továbbjutott a Paksi FC, 4-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik