Pár nappal a férfi kézilabda Európa-bajnokság után hogy érzi, mi volt a torna legnagyobb tanulsága?
A legjobban a csarnokok hangulata tetszett, az, hogy teltház volt majdnem minden mérkőzésen. Az első három csapat, Franciaország, Dánia és Svédország kiemelkedett, magasabb szinten játszott, mint a többiek, ugyanakkor az utánuk következő 6–8 csapat közelebb jött egymáshoz. Nem sokon múlott, hogy a magyar, az osztrák, esetleg a szlovén vagy a horvát csapat bejusson az elődöntőbe.
Mi volt a legnagyobb meglepetés és a legnagyobb csalódás?
Csalódást egyértelműen a spanyolok okoztak, hiszen az elmúlt 15 évben mindig ott voltak az érmek közelében, most pedig a csoportkörben kiestek. Az osztrákokon csodálkoztam a leginkább, nem vártam el tőlük, hogy minden meccsen képesek lesznek ilyen teljesítményre. Nem volt egy olyan mérkőzésük sem, amikor semmi sem működött, tényleg mindig hoztak egy magas szintet, és 9–10 játékossal játszották végig a tornát. De a magyarok is meglepően jók voltak, egy szoros csoportból, ha nem is simán, de jó teljesítménnyel tovább tudtak jutni. Aztán éppen az osztrákok elleni vereség volt az, ami miatt szerintem nem jött össze az elődöntő.
Ha a két válogatottat összehasonlítjuk, látjuk, milyen jól sikerült a keretösszetétel fiatal és tapasztalt játékosokból. Ez volt a kulcs a jó teljesítményhez.
Láttam, hogy az osztrák lapok is kikérték a véleményét, és ott úgy fogalmazott, nincs itt szó semmi csodáról, az, hogy Ausztria a legjobbak közé került, teljesen megérdemelt. De a csapat az előző Eb-n a 20. volt, a tavalyi világbajnokságra ki sem jutott, most meg mindenki a csodájára járt. Mi történt?
Amit mondtam, 9–10 játékossal játszotta végig az Eb-t, nincs egy negyvenes keret, mint a dánoknál, de még egy 20-as sem, amiből válogatni lehetne. Viszont minden játékos egészséges volt, senki sem hiányzott, mindenki jó formában kézilabdázott. Ráadásul meccsről meccsre jobban hittek magukban: a torna elején megverték Romániát, majd a horvátok ellen – akik két nappal korábban tíz góllal verték a spanyolokat – döntetlent játszottak. Ott lehetett látni, hogy a játékosok elhitték: bárki ellen tudnak nyerni. Kiváló hangulat uralkodott a csapatban, nem volt semmi gátló körülmény. Pedig egy ilyen tornán mindig akad valami, ami nem stimmel, ami idegesíti a játékosokat. De most hallottam is, hogy semmi ilyen nem történt, végig élvezték az egészet, lépésről lépésre magabiztosabbak voltak, érezték, hogy nincsenek messze a riválisoktól. Hittek az esélyükben, és tényleg csak néhány, a németek vagy izlandiak elleni nehéz percen múlott a még nagyobb bravúr.
És milyennek látta a magyar válogatottat? Előzetesen mit várt a magyaroktól, és látva a meccseket meglepődött-e a teljesítményen?
Azon meglepődtem, hogy ennyire jól sikerült az Eb. Hogy egy Fazekas Gergőn vagy Imre Bencén például nem lehetett látni, hogy ez csak az első tornájuk. Ez csak akkor működik, ha vannak mellettük tapasztalt játékosok, ha megkapják az esélyt az edzőtől. Hogy érzik, ennyire hisznek bennük. A fiatalok nem csupán akkor játszottak, amikor lefutott már egy mérkőzés, ők döntő szituációkban is lehetőséget kaptak. Márpedig így tudnak a legtöbbet tanulni, a következő tornákra nagyon fontos lesz, hogy ilyen fiatalon már ott voltak. Éppen ezért számomra érdekes volt látni a magyar keretet előzetesen, hogy mennyi fiatal kapott meghívást. Jó is volt őket látni ilyen magas szinten játszani, hiszen a veszprémieket, a szegedieket ismerjük, de a többieket nem.
A magyar csapatot jól felkészítették, taktikailag magas szintet képviselt. Az izlandi válogatottat nem sokszor láttam úgy szenvedni, mint ellenük, hogy annyira nem volt ötletük támadásban. Az egy fantasztikus védekezés volt a magyaroktól.
Valóban, amit az utóbbi években hiányolhattunk, a kiváló védekezés, az most megvolt. Mennyire számított, hogy a védelem oszlopa, Sipos Adrián már a német bajnokságban edződik?
Nagyon kevés olyan hibát látok nála, mint régen:
sokkal okosabban védekezik.
A Bundesliga mindig sokat ad, ha valaki egészséges tud maradni. Úgy lehet tanulni, ha három–négynaponta kőkemény meccset játszol. Siposon ez látszik is. Itt nincs olyan meccs, ahol elég 90–95 százalék, itt mindig száz százalék kell. Nem tudom, ő ezt hogyan látja, de látszik a fejlődése.
A 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, kicsit bánja is, hogy későn jött a lehetőség a pályafutásában, mert nagyon jól érzi magát.
Látszik is rajta, és a Melsungen is sokat profitált a megszerzéséből. Pillanatok alatt fontos feladatokat kapott, meccsről meccsre hozza a kiváló teljesítményt, ami a Bundesligában nem egyszerű.
Elég sok vitát szült a játékvezetők és a videóbíró működése, főleg a francia-svéd elődöntő rendes játékidejének végén. A helyszínen átélve mindezt, hogyan látta azokat a pillanatokat, Jim Gottfridsson érvénytelenített gólját vagy Elohim Prandi időntúli szabaddobását?
Szerintem Gottfridsontól szabályosan vették el, mert többet lépett. De számomra ott volt egy másik döntő szituáció, amiről keveset beszéltek: Nedim Remili egyértelműen a lábára pattintotta a labdát, és a játékvezetők mégis a franciáknak adtak bedobást, nem a svédeknek. Franciaország abból a támadásból dobott egy kulcsfontosságú gólt. Szerintem ez a hiba egyértelmű volt, a hajrában látottak már nem annyira. Amin csodálkoztam, hogy a hajrában a döntő szituációkat miért nem nézték meg a bírók, ha előtte majdnem mindent videóztak.
Ami Prandi gólját illeti, régi kézilabdás társakkal sokat beszéltünk róla, és 50-50 százalékban megoszlanak a vélemények. Van, aki azt mondja, hagyni kellett, mert egyben volt az akció, van, aki szerint egyértelmű, hogy ugrás nélkül nem lehet így ellőni a labdát.
A videóbíró egyébként is sok vitát szül, mert azon kívül, hogy eldönti, a labda áthaladt a gólvonalon vagy sem, nem mondhatjuk, hogy nem történnek hibák. A kétperces kiállítások és piros lapok megítélésénél komoly problémákat látok. A kézilabdában nagyon bonyolultak és komplexek a szabályok, és fontos, hogy a játékvezető elsőre milyen érzést kap – szerintem ezt akceptálni is kell. Az időntúli szabaddobásnál is így történhetett, ők úgy érezték, Prandi jó mozdulatból hajtotta végre a dobást.
Sportvezetőként abszolút érintett volt, hiszen a THW Kiel 11 játékosa is pályára lépett az Eb-n. Hogyan értékeli a teljesítményüket?
Mienk az egyetlen klub, amelynek játékosai minden éremből szereztek: Samir Bellahcene aranyat nyert a franciákkal, Magnus Landin Jacobsen ezüstöt a dánokkal, Eric Johansson és Karl Wallinius bronzot a svédekkel. Ami a többieket illeti, a norvégok kicsit csalódottak lehetnek, de rajtuk kívül minden játékosunk sikerrel tér vissza. Nikola Bilyk nagyon vitte az osztrák csapatot, végig magas szinten teljesített. A németeknél Rune Dahmke a második számú balszélsőként kezdett, de első számú lett. Ugyanúgy, mint Bellahcene, aki az első meccsen még keretben sem volt a franciáknál, aztán a döntőben 70 percet játszott. De említhetném Elias Ellefsen á Skipagötut is, aki első tornáját vívta a feröeriekkel.
Biztosan más szemmel is figyelte a mezőnyt: akadtak-e kiszemeltek a jövőre nézve?
Neveket direkt nem akarok mondani, mert csak spekulációra ad lehetőséget. Így is sok újságíró és menedzser arra használja a Kielt, hogy bedobva egy-két nevet érdekesebbé tegye őket: hetente hallom, hogy éppen melyik játékost akarjuk, de nagyon sokszor nem ez az igazság.
Megváltozott a világ: ha egy ilyen tornán tűnik fel számunkra valaki, akkor már elkéstünk.
Mi már sok fiatalt figyelünk az ifi és junior válogatottakban. Utána jön az a tervezés, hogy mikor jön el az idő, amikor ide is lehet hozni őket. Mert egy dolog, hogy sport terén hogy állnak, másik, hogy mentálisan hol tartanak. Például Skipagötunál úgy döntöttünk, hogy kivásároljuk a szerződéséből, mert, ha maradna még egy évet a svéd Sävehofhál, akkor inkább veszítene a teljesítményéből.
Hogy kell elképzelni egy ilyen megfigyelést? A kiszemelttel is tudatják, hogy figyelik? Vagy csak akkor szerez tudomást erről, ha már ott tart a klub, hogy valóban ajánlatot tenne neki?
Változó, de rendszerint, amikor már azt érezzük, úgy fejlődik valaki, hogy 2–3 év múlva téma lehet nálunk, akkor tudatjuk vele. Kapcsolatban maradunk vele, próbálunk neki segíteni a véleményünkkel, terelgetjük, hogy esetleg maradjon még kicsit ott, ahol eddig, mert kell a fejlődéséhez. Segítünk a döntéseiben, hogy biztosabb legyen abban, töretlen fejlődéssel meglesz a lehetősége Kielben. Elég gyorsan meghívjuk magunkhoz, hogy megismerje a klubot.
Ezek olyan pontok, ahol van egy kis előnyünk a konkurenciával szemben – nekik kicsit később tűnnek fel ezek a játékosok.
Magyarokban is lát fantáziát?
Persze, nem lehet nem odafigyelni, hiszen a válogatott ötödik helyen végzett, ráadásul megérdemelten. Nagyon tetszett, ahogy összeállt a csapat, hogy amikor cserélt Chema Rodríguez, akkor is kicsi volt a különbség a minőséget illetően. Látszott, nemcsak azért voltak itt a fiatalok, hogy legyenek, hanem Chema bízott is bennük. Hiba után is a pályán hagyta őket, fontos meccsszituációkat bízott rájuk, márpedig így tud egy játékos és egy csapat is fejlődni.
Hogy látja Magyarország és Ausztria olimpiai esélyeit?
Az osztrákoknak a selejtező egy óriási cél, amit elértek, ilyen sohasem fordult még elő a történetük során. De a csoportjukban három európai csapat van, és nem tudni, Ausztria képes lesz-e ugyanezt a teljesítményt hozni, ami pedig kellene a németek és a horvátok ellen. A magyar csoport nagyon kiegyensúlyozott, ott biztosan fontos lesz, hol rendezik a tornát.
Úgy hallottam, Magyarország mellett Norvégia és Portugália is házigazda lenne.
Emil Nielsen azt nyilatkozta a döntőbeli vereség után, hogy már azon gondolkodik, miként verhetnék szét a franciákat az olimpián. Ön szerint mi lesz Párizsban?
Az Európa-bajnoki dobogósok maradnak az esélyesek ott is, ebben a fél évben nem sok olyan történik, ami ezen változtatna. Amit most láttunk, ehhez képest Párizsig nem fog sok minden megváltozni. A franciák házigazdaként nagy favoritok, de a dánok egy ilyen torna után még tudnak plusz energiát meríteni.
