Azért nem úgy kell elképzelni, hogy a helyiek napjainkra a semmiből teremtettek egy válogatottat (pláne nem honosításokkal), ha kicsit kutatunk az interneten, akkor számtalan fekete-fehér képpel illusztrált régi újságcikkre bukkanhatunk. A feröeriek az 1920-as évek eleje óta kézilabdáznak, 1943-ban rendezték meg az első férfi és női bajnokságot, 1969-ben épült az első fedett sportcsarnokuk, és ha hinni lehet a számoknak, akkor közel 20 sportegyesület működik az országban.
A férfiválogatott 1964-től kezdve már játszott nemzetközi mérkőzéseket, de győzelmeiket a legtöbbször a szintén nem túl magas szintet képviselő brit csapatok ellen érték el.
Miután a Nemzetközi Kézilabda Szövetség 1976-ban útjára indította a többosztályos világverseny-rendszerét, a Feröer-szigetek férfiválogatottja ott volt a portugáliai C csoportos vébén. És még csak meg sem égett, hiszen Luxemburg és Nagy-Britannia legyőzésével a hatodik helyen zárt a nyolccsapatos mezőnyben. Az első két helyen Portugália és Hollandia végzett.
1978-ban, Svájcban is a hatodik lett a csapat, igaz, akkor három vereséggel zárt, és csak gólkülönbséggel előzte meg az ugyanilyen szerényen teljesítő finneket és luxemburgiakat. 1980-ban aztán nagy lehetőség adódott, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) ugyanis a feröerieknek adta a rendezés jogát.
Ami érdekesség, hogy maga a feröeri szövetség is csak abban az évben, 1980. április 19-én alakult meg, az első elnök Líggjas Jönsen volt.
Ezt követően még háromszor ott volt a vb-mezőnyben (1986-ban az utolsó lett, az első helyet Franciaország szerezte meg – a két csapat fejlődési görbéje azóta kissé eltért), ám a két utolsó C csoportos tornát, 1988-ban és 1990-ben már kihagyta.
Nincs pénz, nincs Eb-selejtező
A kezdeti fellendülést egy visszaesés váltotta fel, a világbajnoki rendszerek megszűnése miatt a válogatott sem volt annyira reflektorfényben, a pénzhiány pedig rányomta bélyegét a folytatásra.
Olyannyira, hogy a mélypont még 12-15 éve is érezhető volt, a válogatott például pénzhiányra való hivatkozással visszalépett a 2012-es Eb-selejtezőktől. A szövetség hiába tett meg mindent, hogy visszaszerezze a sportág hazai nimbuszát, és egy nagyszerű kultúrát teremtsen a fiatal játékosok számára, a sportra szánt állami támogatást megnyirbálták, az atlétáktól és a labdarúgóktól például 1-1 millió feröeri koronát vontak meg.
A nemzeti kormánynak az összeg csökkentése helyett inkább más sportágakra kellett volna fordítania a pénzt, vagy legalább annak egy részét. Például a kézilabdára, egy olyan sportágra, amely nem rendelkezik olyan bevételi lehetőségekkel, mint a futball
– írta 2010-ben egy feröeri portál.
Az ominózus cikk éppen a 2010-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra hivatkozott, amelyet Franciaország megnyert, egy kis nemzet, Izland pedig – két évvel az olimpiai ezüstérem után – bronzéremmel zárt.
„Az izlandi Morgunbladid szerint a helyi kormány tízmillió izlandi koronával támogatja a kézilabda-válogatott részvételét a jövő évi svédországi világbajnokságon. Jóhanna Sigurdardóttir miniszterelnök külön köszöntötte válogatottat, azt mondta, a bronzérem örvendetes lökést jelent a nehéz időkben” – írta a lap, hozzátéve, hogy a legtöbb országban nem számít a pénz, amikor arról van szó, hogy a fiataloknak minden versenyen részt kell venniük.
Kristian Johansen, a feröeri szövetség egykori elnöke 2012-ben úgy nyilatkozott, az nagy örömmel tölti el, hogy utánpótlásszinten már látszik némi előrelépés, de az elszomorítja,
Öt éve elverték Európát
Ezek a hangok megtették hatásukat, a valóban jónak tűnő utánpótlás-nevelésre több pénz jutott, így a 2010-es évek második felére szilárd és megbízható pozíciót vett fel a férfiválogatott, és 2017-ben teljesen váratlanul kivívta az algériai juniorvébén való szereplést. A csapat a selejtezőtornán óriási meglepetésre 28-24-re legyőzte a favorit svájciakat, akik 28-26-ra verték Finnországot. Az utolsó körre maradt az északi rangadó, amelyet a feröeriek 29-28-re megnyertek, és kijutottak a világbajnokságra, ahol végül nyolc ellenfelet megelőzve a 16. helyen zártak.
2019-ben, Göteborgban a világ egyik legnagyobb utánpótlástornáján (Partillen Cup) a feröeri U17-esek 24 csapatból az első helyen végeztek. A középdöntőben 22-20-ra verték Magyarországot (amelyben a legeredményesebb játékos Fazekas Gergő volt 5 góllal), a döntőben végül a svédeket 36-29-re ütötték ki.
Abban a csapatban már ott volt a jelenlegi Eb-n is remeklő irányító, Elias Ellefsen á Skipagötu, aki gólkirály és MVP lett, de a torna csapatában helyet kapott a legjobb kapus, Pauli Jacobsen és a jobbszélső Hákun West Av Teigum is.
Ami ezután történt már történelem: az U18-asok a 2022-es Európa-bajnokságon a 9., a 2023-as vébén a 7. helyen végeztek, míg az U20-asok a 2022-es Eb-10. hely után a tavalyi vébén ugyancsak a hetedikek lettek.
Elmondhatatlan élmény
Ami a felnőtteket illeti a dán Peter Bredsdorff-Larsen 2021-ben vette át a válogatott vezetését, a szakember korábban a dán férfiválogatottnál volt másodedző még Ulrik Wilbek irányítása alatt (2008-ban Eb-aranyat ünnepelhetett), majd a Silkeborgnál dolgozott, és szerzett 2016-ban bajnoki címet.
Három éve két addigi segítőjével, Lars Möllerrel és Tom Jensennel érkezett meg a mindössze ötvenezer lakosú szigetközösségbe, és úgy látta, van olyan perspektíva a helyi kézilabdában, hogy érdemes vele foglalkozni. Olyannyira jól érezte magát és sikeresnek bizonyult, hogy a szövetség tavaly hosszabbított is vele, a jelenlegi szerződése a 2026-os Eb-ig szól.
A korábbi U-válogatottakra épülő csapat meglepetésre úgy vívta ki a mostani Eb-re a kvalifikációt, hogy otthon legyőzte az esélyesebb románokat és ukránokat.
„Mindig is az volt a célunk, hogy kvalifikáljuk magunkat egy nagy tornára, az, hogy ez már most bekövetkezett, csak egy plusz ajándék mindenkinek a munkájáért” – mondta a kapitány, aki hozzátette, nem érzi teljesen esélytelennek csapatát.
És valóban, a feröeriek a csoportban ugyan az utolsó helyen végeztek, de megszorongatták Szlovéniát (29-32), óriási csatában pontot szereztek Norvégia ellen (26-26), és a lengyelektől is csak négy góllal kaptak ki (28-32).
„Nem tudom, mit mondhatnék, annyi minden jár a fejemben” – nyilatkozta Óli Mittún a norvégok elleni döntetlent követően.
Szerintem ezt nem lehet szavakba önteni. Kicsit több mint 50 ezren vagyunk a Feröer-szigeteken, aztán döntetlent játszunk egy ekkora csapat ellen, ahol csupa sztár szerepel. Ez teljes őrültség.
Még a dán külügyminiszter, Lars Lökke Rasmussen is lelkes Feröer-rajongóvá változott (igaz, felesége onnan származik), és ezen örömét meg is osztotta a közösségi médiában.
Flot kamp af Danmark, men skiftede nu min second screen til at være primær. Hold op en kraftpræstation af Færøerne – både spillere og publikum. 🇫🇴 pic.twitter.com/cPFt7Y98vX
— Lars Løkke Rasmussen (@larsloekke) January 13, 2024
Invázió Berlinben
Közben a világsajtó, főleg a német lapok, elolvadt a hangulattól: Berlinbe csaknem minden tizedik feröeri lakos jegyet váltott, a 11 ezer szurkolóból ötezren szurkoltak a kedvenceknek. A Frankfurter Allgemaine Zeitungot is lenyűgözte a szurkolói felvonulás és viselkedés, például az, hogy a mérkőzés bizonyos szakaszaiban három begyakorolt dal hangzik fel, köztük az 1906-os nemzeti himnusz, amelyben a nyáron elcsendesedett, télen hóval borított, csodálatos szigetekről és a legszebb országról énekelnek.
„Az ellenfél kifütyülése azonban nem szerepel a protokollban” – állapította meg a szerző meglepetten. Majd megfejtette a nagy titkot, a fejlődés mikéntjét:
A Feröer-szigetek kézilabdázói exportcikknek számítanak, fiatalon Dániába, Norvégiába vagy Svédországba mennek, akadémiákon képzik magukat, majd ott játszanak, akár a második ligában is.
A Spiegel azt emelte ki, hogy Feröer a legkisebb ország a kézilabda Európa-bajnokságok történetében (nem csupán résztvevőként, de pontszerzőként is), no meg azt, hogy a szervezők egyszerűen nem voltak felkészülve ilyen babakocsis rohamra.
Azzal ugyanis, hogy a csapat kivívta az Eb-szereplést, a sporttörténelmi tettnél mindenki ott akart lenni – nagymamák és nagypapák, anyák és apák, nővérek és testvérek –, azaz sok potenciális bébiszitter is. A Lengyelország elleni meccs kezdete előtt az egyik család azt mondta, hogy egyszerűen nem találtak otthon senkit, aki vigyázhatott volna a gyermekükre, így a legkisebbeket is el kellett vinniük magukkal.
„Amikor az emberek bevonultak az arénába, egyik babakocsit a másik után tolták be. Bernd Kühn, a berlini szervezőbizottság munkatársa elmondta, hogy a Feröer-szigeteki invázió előtt ehhez hasonlót még nem tapasztaltak. A végén 25 babakocsi állt a parkolóvá alakított standon, a messzi északról érkező babák pedig már zajvédő fejhallgatóval felszerelkezve érkeztek meg.”
A lap egyébként megszólaltatott néhány szurkolót is, köztük a hatvanas éveiben járó Birgirt, aki elmondta, azért van ott, mert nagyon büszke kis országára. És ugyan a repülőgép lenne a kézenfekvő és meglehetősen unalmas válasz arra a kérdésre, hogyan is érkezett meg Berlinbe, a lelkes szurkoló más történettel reagált.
„Először Dánia nyugati partjára hajóztam, az olyan 36-40 óra volt, majd autóval mentem tovább. De a kiesés után is maradok, összesen 18 napot tervezek Németországban. Aztán jöhet a visszaút, autóval, majd hajóval.”
Himnuszt csak halkan
A Zeit is megszólaltatott két szurkolót, Helgát és Hallát, akik arról beszéltek, már jóval a verseny előtt lefoglalták a komplett csomagot egy ügynökségen keresztül, így jutottak repülőjegyhez, buszhoz, szálláshoz és belépőkhöz. Azt mesélték, olyan sokan foglaltak szállást az Alexanderplatzon található Park Inn Hotelben, hogy a meccsek után is összeülnek.
A lap azt írta, állítólag a válogatott játékosai arra is megkérték a szervezőket, hogy halkabban játsszák el saját nemzeti himnuszukat, hogy jobban hallható legyen a pályán a szurkolók éneklése.
A sajtó által csak Fehér Falnak nevezett közönség pedig fergeteges hangulatot varázsolt.
Høh! #ehfeuro2024 pic.twitter.com/NygSYmRYOl
— Fabian Scheler (@Faiaann) January 15, 2024
És a folytatás? Jövőre horvát, dán, norvég közös rendezésű világbajnokságra kerül sor, a feröerieknek pedig selejtezniük kell. De már nem az első vagy a második fordulóban kapcsolódnak be, hanem a pótselejtező során. Az idei teljesítményből kiindulva senkinél nem lesznek a leginkább vágyott ellenfelek között.
