Élő Sport

Körömrágós meccsen kapott ki Dániától a kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A magyar női kézilabda-válogatott fordulatos mérkőzésen kapott ki 29-27-re Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. A rivális három góllal is vezetett, innen fordított Golovin Vlagyimir csapata, de egy 5-1-es dán rohanás megpecsételte a sorsunkat. A nyolcgólos Klujber Katrin volt a mieink legeredményesebb játékosa. Legközelebb csak hétfőn játszik Magyarország, akkor Svédország lesz az ellenfél.

A magyar női kézilabda-válogatott 29-27-re kikapott Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján, csütörtökön Ljubljanában. A szoros vereség ellenére

a csapatnak matematikai esélye még van a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell.

A 18 fős keretéből ezúttal Pásztor Noémi és Szemerey Zsófia maradt ki. A negyedik perctől felváltva születtek a gólok, mert nagyjából egyformán teljesített a két csapat, mindkét oldalon voltak hibák védekezésben és támadásban is. A magyarok ezúttal sem erőltették a gyors akciókat, Klujber Katrin és Kuczora Csenge rossz lövéseit pedig Szikora Melinda védései ellensúlyozták. Bátran, felszabadultan kézilabdáztak a magyarok, ezt bizonyította Győri-Lukács Viktória kínai figura végén szerzett gólja is.

Sok volt ugyanakkor a rontott lövés, na meg a dán kapuban Sandra Toft többször védett, a világbajnoki bronzérmes dánok így két góllal a szünetben. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csak három cserejátékost küldött be az első felvonásban – mivel a magyar csapat csak hétfőn lép pályára legközelebb –, a második félidőt az eredeti összeállításban kezdte a csapat, Márton Gréta pedig három góllal nyitott.

Fokozatosan jött fel a magyar válogatott, majd a 45. percben pedig ismét megszerezte a vezetést. Remek labdaszerzések, jó védekezés és hatékony lövések jellemezték ekkor a Golovin-csapatot, amely az 51. percben vezetett először két találattal. A meccs az 54. percben vett fordulatot, amikor a magyarok a háromgólos különbségért támadhattak, de nem jártak sikerrel, a skandinávok pedig javuló védekezésükre alapozva 5-1-es sorozattal zártak.

Volt egy (vagyis több) érdekes játékvezetői ítélet is, az egyik a hajrában: Márton Grétát leütközték, ám még csak kiállítás sem lett belőle. Az elkövető az a Höjlund volt, aki két nagyon fontos gólt szerzett a folytatásban.

A meccs legjobbjának Klujber Katrint választották, aki 15 lövésből nyolc gólt lőtt. Eredményességben ugyanakkor Márton volt a magyar csapat legjobbja, mind a hat próbálkozását gólra váltotta.

Nem ment ilyen Kuczorának, aki tíz lövésből két gólig jutott, mindkettőt hetesből szerzett – egy büntetőt pedig kihagyott a hajrában.

A dánoknál Emma Friis kilencből hétszer volt eredményes, a győri Anne Mette Hansen háromszor talált be. A kapusok közül Szikora 37 lövésből kilencet, a győri Toft 32-ből tizet védett.

Középdöntő, I. csoport, 1. játéknap

Dánia-Magyarország 29-27 (14-12)

lövések/gólok: 44/29, illetve 51/27
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 6/4
kiállítások: 4, illetve 6 perc

Magyarország: Szikora – Márton 6, Kuczora 2, Füzi-Tóvizi 2, Vámos 4, Klujber 8, Győri-Lukács 3, cserék: Hornyák 1, Bordás, Debreczeni-Klivinyi 1, Kácsor, Korsós, Janurik

Körömrágós meccsen kapott ki Dániától a kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott fordulatos mérkőzésen kapott ki 29-27-re Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. A rivális három góllal is vezetett, innen fordított Golovin Vlagyimir csapata, de egy 5-1-es dán rohanás megpecsételte a sorsunkat. A nyolcgólos Klujber Katrin volt a mieink legeredményesebb játékosa. Legközelebb csak hétfőn játszik Magyarország, akkor Svédország lesz az ellenfél.

27-29 - VÉGE

Hát ez sajnos elment. Kiharcoltunk egy hetest, Kuczora állt a vonalra, de védett a dán kapus. A végén még időt kért a dán kapitány, de már nem dobtak újabb gólt. A két pontot így is megszerezték.

27-29

Ilyen nincs… Szépen kijátszott akció végén Klivinyi dobhatott, de Reinhard beleért a labdába, ami a kapufára pattant. Burgaard aztán üresen maradt, be is dobta a ziccerét, így az utolsó percet kétgólos hátrányból kezdtük.

21:20

Klivinyi lövése kimaradt, de oldalt ment ki a labda a pályáról, úgyhogy ismét mi jöhettünk, de eladtuk a labdát. Höjlund ismét Dániát juttatta előnybe, de Kucora hetesből kiegyenlített. Két és fél perccel a vége előtt újra dán előnyt jegyezhettünk fel, Höjlund bombázott a hosszú felsőbe a jobbátlövő helyéről.

26-26

A háromgólos előnyért támadhattunk, erre egálról indul az utolsó öt perc. Klujber lövésébe blokkoltak bele, a túloldalon Hansen testcsellel jutott el lövésig középen és nem is rontott.

26-25

Az időkérés után egyből kiharcolt egy hetest Dánia, Janurik érkezett, de ő sem tudta kivédeni Friis dobását. Luczora szépen játszotta meg a túloldalon Tóvizit, aki egy kézzel kapta el a labdát a gólja előtt, hogy aztán a dánok a nagy rohanásban elszórják a labdát, így már a háromgólos vezetésért támadhattunk. Klujber eladt a alabdát, ami után könnyű gólt dobtak a dánok.

25-23

Óriási! Egy eladott magyar labda után kimaradt a dánok támadása, majd ugyan Márton Grétát leütközték, Klujber bombagóllal büntetett. Ezután Klujber labdát szerzett bevetődve, majd passzívnál Tóvizi két gólra növeli az előnyünket. Időt is kért a dán kapitány.

23-23

Most a dánoknak kell kapaszkodniuk: Höjlund ugyan szép gólt dobott, de Klivinyi még úgy is betalált, hogy közben lökték. Tranborg egy lefordulás után bevette Szikora kapuját, aki viszont egyből passzolt Klujberhez, aki a kezdőkörből az üres kapuba dobott – eddig ezeket a gyors gólokat hiányoltuk. Támadhattunk a kétgólos vezetésért is, de már passzív volt, amikor Klujber lövését blokkolták. Belül védekezésrt kaptak aztán hetest a dánok, Friis pedig kíméletlenül bevarrta.

21-20

Na, most ez egy érdekes szakasza a mérkőzésnek, feljöttünk a dánok nyakára. Friist ugyan senki nem tudta megállítani, de Lukács egyből egalizált, majd a dánok szórták el a labdát. Golovin időt is kért. Dadogott utána kicsit a játékunk, de még fórba is kerültünk, Klivinyit vágták torkon. Klujber kapott szép zárást, és átvettük a vezetést!

19-19

Ott az egál! Ki más, mint Márton Gréta? Egy csapnivaló dán dobás után rohantuk le a riválist, Márton pedig a szélről kiegyenlített

18-19

Szikora! Klujber megint elkezdte a gólgyártást, majd a következő dán támadás végén hiába dobhatott Östergaard üresen, a magyar kapus lábbal látványosat védett. Kár, hogy utána Vámos nem tudott kiegyenlíteni.

17-19

Szerencsénk van, hogy a dánok nem tudnak nagyon meglógni, mert Heindahl lövése után eladtuk a labdát, de Szikora bravúrral védeni tudott. Vámos révén így ismét minimálisra csökkentjük a különbséget, de Iversennek jó volt a bejátszás. Egy-két gól mindig van azért közte.

16-17

Márton nagyon elkapta a fonalat, már a harmadik gólját dobta, ám bajba kerültünk utána: nemcsak Heindahl talált be, de Kuczora eladta a labdát. Szerencsére azonban nem nőtt tovább a különbség, sőt Kuczora sokadik próbálkozásra megdobta a maga első gólját.

14-16

Márton kapta most a hátára a csapatot. Előbb a szélről csapta be Toftot, majd egy kimaradt dán helyzet után lógott meg és fejezte be higgadtan a támadást. Ma még nem rontott dobást. Östergaard sem nagyon szeret rontani, most a felsőt lőtte ki.

12-15

Nem tudjuk megállítani középen a dánokat. A dánoké az első támadás, övék az első gól, Hansen sétált be középen, nem tudtuk tartani.

Pár félidei statisztika

Szikora eddig 26 százalékkal véd, az EHF statisztikái szerint Toft 20 próbálkozásból tízet is kifogott. Itt Klujber, ott Friis a legeredményesebb, 4-4- gólnál járnak eddig. Kuczora Csengének eddig semmi nem jött be, mind a hat lövése kimaradt.

Kétgólos dán vezetéssel mennek szünetre a csapatok

Vámos bő hatperces magyar gólcsendet tört meg, majd miután Szikora védett, az egyenlítésre is esély nyílt, de az elpuskázott lehetőség után Östergaard visszaállította a kétgólos különbséget. Kuczora újabb kísérlete maradt ki, majd 14 másodperccel a vége előtt pedig időt kért a dán kapitány, de Szikora kivédte az utolsó próbálkozást, sőt egy gyors támadást még vezethetett a magyar csapat, de Vámos lövése nem volt jó.

14-12-re vezet félidőben Dánia.

11-13

Klujbert küldik ki két perce, Friis pedig a megítélt büntetőt magabiztosan értékesíti. Lukács lövése ezúttal nem jó, de Iversen próbálkozását hárította Szikora. Kuczora, majd az oldaldobás után Vámos sem járt sikerrel, Östergaard így kettőre növeli a különbséget. Bő öt perce nem szereztünk gólt, így nehéz lesz,

11-11

Mi van itt? Az időkérés után egy kínai figurát mutatott be a magyar csapat, amiből Lukács dobott gólt. Ez a vagányság hiányzott eddig.

10-11

Pontosítunk: nem izgalmas, hanem körömrágós a meccs. Szikora védése után Vámos játszotta meg a nagy kedvvel játszó Klujbert, aki smét vezetést szerzett, Burgaard azonban egyenlített, majd Kuczora lövése lecsorgott a blokkról és már ismét a dánoknál volt az előny. Klivinyi játszotta meg a szélen Mártont, de fél perccel később Friis ismét a riválist juttatta előnybe.

8-8

Micsoda magyar gól! A kimaradt dán próbálkozás után Hornyák nézett Mártonra, majd az üres dán kapura, a pályát átdobva pedig vezetést szerzett. Utána Szikora bemutatta a második bravúrját is a mérkőzésen (két védése volt, mindkettő látványos), de nem sikerült ellépni kettővel. Sőt, Östergaard a szélről kiegyenlített. Szoros mérkőzés.

7-7

Klujber és Vámos szállítja eddig a gólokat. Az imént az irányító volt eredményes emberelőnyből, ketten eddig nyolcszor próbálkoztak és öt gólt szereztek.

Olvasói sztorik