Sport

„Minden, amit tudtam, éreztem, benne volt a tekintetében” – Szilágyi Liliána nem akart békülni az apjával, akit bántalmazással vádol

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Az Eb-ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána sokkolta a közvéleményt, amikor tavaly év végén szexuális, fizikai és lelki bántalmazással vádolta meg az édesapját.

A felek a médiában nem éppen hízelgő dolgokat mondtak egymásról és egymásra, majd áprilisban azt lehetett olvasni, hogy a korábbi olimpikon úszó és ügyvéd Szilágyi Zoltán a személyiségi jogok megsértése miatt jogi eljárást kezdeményez lánya ellen.

Kapcsolódó
Szilágyi Liliána ellen 30 milliós pert indíthat az apja
Nem szünetel az utóbbi évek egyik legmegrázóbb sportbotránya.

A Telex azt írja, pénteken békítő tárgyaláson vettek részt a felek a bíróságon, és Szilágyi Liliána azt mondta a lapnak, hogy ő nem akar békülni, úgyhogy bírósági per következik.

„6 éve, mikor eljöttem apámtól, megfogadtam, hogy még egyszer az életem során bele fogok nézni a szemébe. Csak egyetlen egyszer. Sokszor próbálkoztam ez idő alatt, de mind sikertelenül. Ma megtörtént. Ma délelőtt 10.00 tájékán ránéztem. Egyenesen a szemébe. Visszanézett, és minden, amit tudtam, éreztem, benne volt a tekintetében.

Nem volt könnyű…de olyan nagyon megérte. Megkaptam mindazt, amire számítottam. Még egy lépéssel közelebb vagyok önmagamhoz. A szabadságomhoz! A jövőmhöz!

– írta péntek délután Szilágyi Liliána Facebook-történetben, amely mindössze 24 óráig látható.

A Telex megkérdezte az úszónőt, hogy ha vannak bizonyítékai az apjával szemben, akkor miért nem jelentette fel, mire azt felelte, hogy úgy érzi, az ilyen fajta ügyekben még gyerekcipőben jár az igazságszolgáltatás, és lelkileg jobb lenne neki, ha nem kellene folyton az apjával találkoznia.

A lap azt írja, Szilágyi Zoltán ismét becsületsértés miatt jelentette fel a lányát, ezúttal a Szavakon túl című rádióműsorban elhangzott mondatok miatt.

Kapcsolódó
Szilágyi Liliána az apjáról: Nem kell, hogy beismerjen semmit, de a szemébe akarok nézni
Egy interjúban beszélt az apjával való kapcsolatáról és arról, mit tenne, ha szembe találkoznának egymással.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a rendőrség nyomozott az ügyben, de le is zárták, mert Szilágyi Liliána nem ment be vallomást tenni. Ő erre azt mondta, a rendőrség nem kereste őt meg hivatalosan. Most a Telexnek elárulta, januárban egy rendőr hívta, hogy aznap délre várják, hogy vallomást tegyen, de akkor erre a hívásra azt válaszolta, még idő kell neki. Később pedig végül nem tett feljelentést, így aztán Szilágyi jogi képviselői úgy vélik, a rendőrség nem zárhatta le a vizsgálatot – mivel az szerintük el sem indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik