Több mint három éve tart a hazai műkorcsolyázást érintő gyerekbántalmazási ügy, miért pont most látta elérkezettnek az időt, hogy nevét és arcát is felvállalva meséljen arról a küzdelemről, amit Gór-Sebestyén Júlia háromrendbeli gyermekbántalmazása, illetve a szövetség „oroszinváziója” miatt háttérbe szorított magyar műkorcsolyázók érdekében folytat?
Úgy gondoltam, hogy amíg nem jut el egyértelmű szakaszba az a nyomozás, amelyet a rendőrség gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya Gór-Sebestyén Júlia megkérdőjelezhető edzői és pedagógiai módszerei ügyében indított 2023 októberében, addig könnyű lenne rám sütni, hogy csak egy elfogult, sértett „jégmama” vádaskodik. Most azonban mérföldkőhöz érkeztünk, a rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek, ezért vállalom a nyilvánosságot. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy eddig sem voltam egyedül a küzdelemben. Az elmúlt évek alatt a háttérben számos szülő, edző és sportági szereplő állt mellém, jelezték a problémákat a szövetség felé, tanúvallomást is tettek a rendőrségi nyomozás során.
Miért nem állt egyikük sem a nyilvánosság elé?
Érthető okok miatt. Egyrészt az elnök, Kósa Lajos és az alelnöke, Fiák István nevével fémjelzett szövetség az elmúlt években
függőségen és félelmen alapuló rendszert épített ki, amelyben képtelenség vállalni a nyilvános megszólalást következmények nélkül.
Rám és a fiamra is hazugságcunami zúdult, amikor kiderült, hogy a gyermekbántalmazási ügyben mi indítottuk el a lavinát. Másrészt egy ilyen struktúrában a szövetségi döntések nagy mértékben befolyásolják a korcsolyázó gyerekek sorsát, példák sora bizonyítja, hogy szó szerint nagy árat fizet az, aki szembemegy a központi akarattal.
Mit értsünk ezalatt?
A műkorcsolya rendkívül drága sport, és az első jégre lépéstől a szülők finanszíroznak mindent. A szövetség azt követően kezd el támogatni jégfelülettel, versenyekre, edzőtáborokba utaztatással – amúgy helyesen –, amint megjönnek az első nemzetközi eredmények. Azonban a műkorcsolya egy pontozásos sportág, ahol nem fekete vagy fehér, hogy ki a jobb, ezért nagyon nem mindegy, ki, kinél, hogyan fekszik, milyen pontot kap, milyen eredményt ér el, ennél fogva a nap végén mekkora támogatásban részesül.
A MOKSZ 2023-ban és 2024-ben is több mint 4-4 milliárd forint állami támogatást költött el. Ehhez képest egy magyar családnak mennyibe kerül, ha azt szeretné, hogy a gyereke vigye valamire a műkorcsolyában?
Ha azt akarod, hogy a gyereked eljusson a nemzetközi szintre, és belevesszük a nyári külföldi edzőtáborokat, balettórákat, koreográfiát, kűrruhák varrását, a korcsolyát, a versenyek nevezési díjait, az utazások, a masszázs, a fizioterápiás kezelések költségeit, úgy
havi 400–500 ezer, évente akár hatmillió forintot is kifizethetsz.
Higgye el, pontosan átérzem, mennyire nem mindegy, hogy az állami forrást magyar gyerekek fejlesztésére, versenyeztetésére vagy hirtelenjében honosított orosz sportolókra költik jelentős részben. Olyanokra, akik Gurgen Vardanjan hivatalba kerülése után jelentek meg Magyarországon, akiket azonnal elkezdett favorizálni a szövetség, amihez Sebestyén Júlia is asszisztált.
Vardanjannak nem új keletű a kapcsolata a magyar műkorcsolyával. Az örmény szakember már Sebestyén Júliának is az edzője volt.
És Kósa Lajos műkorcsolyázó lányát is oktatta. Kérdem én: hogyan fordulhat elő, hogy miközben a sportágunk elnöke évtizedek óta olyan politikai közösséget képvisel, mely a magyar sportot stratégiai ágazattá tette, az anyanyelv, a családok és a gyermekek védelmét hirdette, úgy vettünk részt néhány junior és felnőtt műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon, hogy a magyar színeket csak külhonban született, magyarul nem vagy csak alig beszélő sportolók képviselik?
Kósa Lajos elnöksége második felében a szövetség a még több állami támogatás reményében külföldről importált sportolókkal próbált látszatsikert felmutatni, miközben a magyar gyerekek egyre inkább háttérbe szorultak.
Pedig, mást ne mondjak, volt egy Papp Vivienünk, aki már akkor top10-es eredményt ért el junior Grand Prix-versenyen, amikor még a legjobb orosz és belorusz műkorcsolyázók is jégre léphettek. Viszont az orosz–ukrán háború kitörése után nem sokkal, 2022 augusztusában egyik napról a másikra Polina Dzsumanyijazova oroszból magyarrá lett, és Vivien hirtelen háttérbe szorult. A szülei szót emeltek Gurgen Vardanjan döntései és módszerei ellen, aztán nem maradt más választása, mint a külföld, természetesen önköltséggel. Pont, mint a fiam, Pepe [Berei Mózes – a szerk.] esetében, aki Dél-Tirolig menekült, miután „büntetésbe” került miattam.
Érzékelem, hogy a főszereplők miatt a gyermekbántalmazás és a honosítás összefügg egymással, de mégiscsak a Sebestyén Júlia-ügy új fejleménye és nem az „oroszinvázió” miatt vállalta a nyilvánosságot. Évekkel ezelőtt miért gondolta azt, hogy a fiának jó helye lesz a korábbi Európa-bajnok egyesületében?
Pepe Magyarországon született, de az élet úgy hozta, hogy kettő és tizenöt éves kora között Ausztriában éltünk, mert a bécsi magyar nagykövetségen dolgoztam. A fiam a Stadthalléban tanult meg korcsolyázni, közel tíz évet töltött ott ebben a sportágban, olyan osztrák és egyébként szintén orosz edzők, sporttársak között, ahol a szigor kapcsán soha semmilyen konfliktus nem alakult ki. Egyetlen pillanatra sem éreztem azt, hogy a fegyelmezés megalázással vagy félelemkeltéssel járna együtt, megmaradt az emberi figyelem, a méltóság és a biztonság. Közben többször jártunk haza, Pepe itthon is edzett. Akkor egyértelműnek tűnt, hogyha egyszer végleg hazaköltözünk, magyar színekben folytatja majd, méghozzá Sebestyén Júlia egyesületében.
Miért volt ez egyértelmű?
Pepe hétéves korában halt meg az édesapám. Neki nagyon fontos volt, hogy az unokája neve mellett ne az AUT, hanem a HUN felirat szerepeljen. Innen kezdve ez nekünk nem egyszerű adminisztratív kérdés, hanem egy olyan ígéret, amely örökséggé vált. Másrészt Julival hosszú éveken át jó viszonyt ápoltam, és az akkori ágazati igazgató, Engi Klára is azt mondta, hogy Juli egyesülete számít az egyik legerősebbnek Magyarországon. Ugyanakkor ő is és mások is óvatosan figyelmeztettek: látják, hogy Pepe Ausztriában milyen pedagógiai közegben edz, és nem biztos, hogy itthon is ugyanezt fogja megkapni. Már akkor is hallottam történeteket arról, hogy Juli edzésmódszerei olykor átlépik a még elfogadható szigor határát, kiabálásról, rángatásról, érzelmi zsarolásról, kemény, megalázó helyzetekről szólt a fáma.
Miért nem vette ezt komolyan?
Mert olyan ember vagyok, aki a saját szemének hisz, és, amikor rövidebb időszakokra hazajártunk, semmi ilyesmit nem tapasztaltam Pepével szemben. Hazatelepülésünk után pedig szinte egyáltalán nem jártam be az edzésekre, ami részben tudatos döntés volt.
Hogyhogy?
Pepe nyolcéves lehetett, amikor az egyik orosz edzője azt a tanácsot adta nekem, ha azt akarom, hogy a fiamból jó sportoló legyen, ne ücsörögjek a jégpályán, mert az edzés nem a szülők terepe. És ezt olyan komolyan vettem, hogy onnantól kezdve nem tettem be a lábam a jégcsarnokba.
Mikor és miből jött rá, hogy tévedett?
2021 decemberében, a Covid-időszakban Pepe a Négy Nemzet bajnokság előtt lázasan feküdt otthon. Nem sokkal korábban halt meg edzés közben egy birkózó srác, nem csoda, hogy anyaként aggódtam. Abban maradtunk Sebestyén Júliával, hogyha az utazás napján nincs láza, Pepe mehet, de folyamatosan figyelnie kell az állapotát, és, ha újra belázasodna, nem léphet jégre. Akkor már érezhető volt a magyar műkorcsolyában az a nyomás, amelyet mi az eloroszosítás kezdeteként éltünk meg: a Vlasenko testvérek Juli egyesületébe kerültek, magyar színekben versenyeztek, és a fiam egyikükkel, Szásával fej fej mellett haladt. A rövidprogramot otthonról néztem. Láttam, ahogy Pepe köhög a jégen, erőtlen, összecsuklik. Kiderült, hogy újra lázas lett, és a verseny után hányt is. Azonnal hívtam Julit, és emlékeztettem, miben állapodtunk meg. Erre kioktatott: ő az edző, az lesz, amit mond, mert az egyesületnek kellenek a pontok. Nem tudtam megakadályozni, hogy tovább versenyezzen. Itt szakadt el először bennem valami.
A fiam egy pontszám? Egy portéka? Egyetlen beteg gyerek sem lehet egyesületi érdek.
A gyerek miért nem a szülőnek fogad szót ilyen esetben?
Amíg a kisebb gyerek a szüleinek, az idősebb versenyző az edzőjének akar megfelelni.
Azonnal otthagyták Sebestyén Júliát?
A verseny után eldöntöttem, hogy Pepe nem edzhet tovább nála. Hazautazásuk után ezt közöltem is a fiammal. Másnap azonban megjelent nálunk Juli. Zokogva kérte, értsem meg, Gurgen Vardanjan hatalmas nyomást helyez rá azzal, hogy, bár ő Pepét próbálja pozícióban tartani, az örmény az oroszokat favorizálja. Azt is mondta, én sok mindent nem látok abból, ami a háttérben történik, és arra is tett célzást, hogy Vardanjan döntései mögött komoly pénzügyi érdek áll. A lényeg, hogy Pepe Juli mellé állt, könyörgött, hogy ne vigyem el tőle. Végül beadtam a derekam.
A fia mikor látta be, mondta el, hogy tévedett?
Pepe nem mondott semmit. Én jöttem rá.
Miből?
Megváltozott. 2022. január végére már nem ugyanazzal a fiúval éltem egy lakásban. Furcsán viselkedett, rám csapta az ajtót, titkolózva telefonált, és volt a tekintetében valami nehezen körülírható szomorúság.
Rákérdezett nála, hogy mi a probléma?
Hetekig nem nyílt meg. Aztán levelet kaptam egy számomra addig ismeretlen anyától. Akkor tudtam meg, mi folyik az edzéseken: Juli azzal büntette a fiamat, hogy teljes mértékben ignorálta, nem foglalkozott vele, nem futtatta a programjait, miközben gőzerővel dolgozott a Vlasenko gyerekekkel. Később több történetből is az rajzolódott ki előttem, hogy nem Pepe volt az első, akivel így bánt. Amikor megmutattam Pepének a levelet, bevallotta, hogy minden sora igaz, Juli hetek óta semmibe veszi, szóban alázza, fizikailag és mentálisan sincs felkészítve a következő versenyre. Ezután több szülővel is beszélgettem, és sorra igazolódott mindaz, amire korábban figyelmeztetni próbáltak. Végül 2022. február 24-én, a 18. születésnapján, miután elfújta a tortáján a gyertyákat, akkor tört ki Pepéből: „Anyám, ez nem az az ország, amiről a Papa beszélt nekem. Visszamegyek Ausztriába!” Itt értettem meg, hogy a titkos telefonbeszélgetéseit az osztrák csapattársaival és a régi edzőivel folytatta. Miközben próbáltam felfogni, mi történik, a fiam már előkészítette a saját menekülőútját először Dél-Tirolba, majd vissza Ausztriába.
Mit érez ilyen helyzetben a fiát egyedül nevelő anya?
Azt, hogy elbukott. Hazahoztam a gyerekemet egy ígéret miatt, és, amikor bajba került, nem tudtam megvédeni. Belerokkantam a fájdalomba, teljesen felőrölt ez az időszak. Tisztában vagyok vele, hogy természetes folyamat, amikor egy tizennyolc éves fiú külön utakat keres.
De itt nem erről volt szó: Pepét elűzték. Ráadásul ezután kezdődött az igazi megtorlás.
Mi történt?
Pepe személyesen akarta közölni Julival, hogy elhagyja. Azt okát is a szemébe mondta, ami elég kellemetlenül érinthette az edzőjét, és feltételezem, Juli ezért kezdte el azt terjeszteni, hogy ő küldte el az egyesületéből, pont úgy, ahogy az osztrákok is tették, 2018 nyarán. Valahogy nem állt össze neki a kép, hogy a fiam épp visszamegy hozzájuk, mert éppen a régi környezete nyújtott segítő kezet. Gurgen Vardanjan is beszállt a ringbe, üvöltözött velem, hogy nem járul hozzá Pepe külföldre költözéséhez, aztán fenyegetőzött, hogyha ezt meglépi, kirúgja a válogatottból, és megvonja a támogatást. Visszakérdeztem: mit? A nullát? Próbáltam megértetni vele, hogy Pepével ugyanaz történik, mint a többi tehetséges sportolóval, hiszen korábban többen is, Ekker Léna, Zsembery Katinka, Zhang Boglárka, Láng Julcsi, Csernoch András is elhagyta már Julit, vagy idő előtt abbahagyták a sportot. Amikor közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó végignézni, ahogy Juli a fiamat is tönkreteszi mentálisan, Vardanjan hozzám vágta: „Ha ilyen érzékeny, akkor ne Egnába [a dél-tiroli akadémia neve – a szerk.] vidd, hanem a pszichiátriára!”
Ezt követően az örmény szakágvezető hogyan viszonyult a fiához?
Minden döntési helyzetben az orosz testvérpárt támogatta, például négy Junior Grand Prix-lehetőség közül Pepe egyet sem kapott meg, minden világversenyre Vlasenkóékat nevezte a szövetség. Ha egyes hazai versenyek előtt itthon akartunk edzeni, fizetnünk kellett a jéghasználatért, miközben az oroszok számára ugyanez ingyen, pontosabban a szövetség támogatása mellett volt elérhető. Azt éreztette, hogy Pepe itt nem számít. Kósa Lajos – ahelyett, hogy elnökként igazságos lett volna, kiállt volna a hazai sportolókért – hagyta, hogy egyre jobban eldurvuljon a helyzet. Sőt, maga is szította az indulatokat a megszólalásaival, például, amikor néhány hónappal később
kis osztrák buzinak nevezte a fiamat.
Bizonyítani is tudja, hogy ez elhangzott Kósa Lajos szájából?
Igen. Persze Kósa letagadta, amikor rákérdeztem, de tanú van rá a szövetség alkalmazottai között. Ez a minősítés önmagában is vállalhatatlan, azon túl, hogy egyik szó sem igaz. Egy sportági elnök hogyan beszélhet így egy fiatal sportolójáról csak azért, mert az anyjával vitában áll? Ezek után írtam egyre több posztot a kálváriánkról a Korikalauz zárt csoportban.
Ekkor buktak ki az első gyermekbántalmazási történetek is?
Már korábban is érkeztek jelzések, de a poszt megjelenése után huszonnégy óra alatt több szülő, edző, sportoló jelentkezett nálam. Olyanok, akik hasonló helyzeteket éltek át. Megköszönték, hogy végre valaki kimondta azt, amiről addig legfeljebb csak suttogni mertek.
Megrendültem a megismert történeteiktől. Fizikai bántalmazásról, karmolásról, ütésről, megalázásról, durva beszédről, kegyetlen pedagógiai és pszichológiai módszerekről vallottak. A sportágon belül évekig megtörténhettek olyan dolgok, amelyekről sokan tudtak, mégsem lett következményük, mert mindenki azt érezte, Sebestyén Júlia érinthetetlen.
Az érintett szülők korábban miért nem tettek feljelentést?
Egy pszichológus segített megérteni a helyzet lélektanát: félelemből hallgattak. Látták, mi történik azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei visszaszólnak. A mi történetünk is azt bizonyítja, ebben a sportágban is óriási hatalom van az edző kezében, és ezt érezve a gyerekek sok esetben el sem mondják otthon, mi történt velük. Ez olyan csapdahelyzet, ami nem a szülők hibája. Ez annak a rendszernek a bűne, amelyben szülőnek, gyereknek félnie kell, ezért inkább hallgat, minthogy még nagyobb baj, hátrány érje. Azzal, hogy a műkorcsolyában a félelem a mindennapok része lett, a Kósa Lajos vezette MOKSZ elérte a mélypontot.
Mit tett az információk birtokában?
Először azt, amit szerintem felelős emberként tennem kellett. Beszéltem Kósa Lajossal, és az elnök meg is ígérte, hogy talál megoldást. Megkértem az ügyvezető igazgatót is, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet Sebestyén Júlia edzésmódszereire, a magyar sportolók mellőzésének az okaira. Váradi Orsolya is segítőkésznek tűnt, éppen ezért valamelyest megnyugodva azt gondoltam: ha a szövetség vezetői így reagálnak, akkor biztosan lesz következmény, be is hívták Gurgen Vardanjant és Sebestyén Júliát, akik mindent tagadtak. Aztán nem történt semmi. Ezért elkezdtem beadványokat írni az elnökségnek is, de onnan sem jött reakció. Majd több szülő is leírta a panaszát, de, amilyen sablonválasz azokra jött, abban sem volt köszönet. Világossá vált, hogy a szövetség halogat, mert nem akarja vagy nem tudja megoldani ezt az ügyet. Ezért a sajtóhoz fordultam, de a 2022 őszén megjelenő cikk ellenére hónapokig nem történt semmi. Aztán a 2023 februárban megjelent, első 24.hu-cikk után, amelyet szinte a teljes magyar sajtó átvett, Gór Csaba fideszes politikustól, Sebestyén Júlia férjétől több fenyegető jelzést kaptam. Megkereste a barátaimat, próbálta letiltatni a feleségéről készülő híradásokat, a munkahelyemen is panaszt tett rám – több politikus megkeresett, hogy álljak le a Sebestyén-üggyel. Még azt követően sem állt le, hogy az egyik sportoló édesanyja e-mailt is írt neki: amennyiben bíróságra cipel engem, tanúskodni fog mellettem, hiszen Juli az ő lányát is megütötte, megmarta és megfélemlítette. A nyomás a mai napig nem múlt el, keresik rajtam a fogásokat, hogy miként tudnak lejáratni, hiteltelennek bemutatni.
2023 május elején Kósa Lajos vezéráldozatot hozott azzal, hogy szerződést bontott Gurgen Vardanjannal, továbbá a volt feleségével, a szövetségi kapitányként alkalmazott Jeranjak Ipakjannal és a MOKSZ-ban marketingesként dolgozó közös gyermekükkel, Tigran Vardanjannal is. Ez megnyugtatta?
Sikerként éltem meg, ahogy eleinte azt is, hogy az etikai és fegyelmi bizottság, amit Bodó Barbara, Fiák István alelnök barátnője, az ügyvédi irodájának alkalmazottja vezet, május 4-én végre vizsgálatot indított a Sebestyén-ügyben. Ezt azonban hónapokig elhúzták. Ősszel lett világos, hogy azért nyújtották az ügyet, mert furcsa módon a vizsgálat kezdete előtt egy nappal, május 3-án megváltoztatták azt a 2017 óta hatályos szövetségi fegyelmi szabályzatot, amelyben a fegyelmi vétségek addig hároméves elévülési idejét egy évre csökkentették. Ezen kívül az új szabályzatból kivették az elnök és az ügyvezető felelősségét is, mert a korábbi változat szerint nekik a tudomásszerzés pillanatában, azaz már akkor, amikor tőlem tudomást szereztek az ügyről, vagyis már kilenc hónappal korábban azonnal és hivatalból kezdeményezni kellett volna a fegyelmi eljárás megindítását.
Így aztán októberben a testület erre az új paragrafusra hivatkozva szüntette meg a fegyelmi eljárást Sebestyén Júlia ellen, mondván, a fegyelmi vétség elkövetése óta – függetlenül a tudomásra jutás időpontjától – több mint egy év telt el. A szövetséget láthatóan zavarta a kitartásunk, éppen ezért
kaptam egyszer egy ultimátumot Kósa Lajostól, hogyha befejezem végre a cirkuszt, Pepe kimehet a junior-világbajnokságra.
Mit válaszolt?
Hogy nem vagyok zsarolható. Már nemcsak a fiamért harcoltam, hanem minden érintett magyar gyerekért. Ezek után mondta egyébként Kósa Lajos azt az ominózus mondatot, hogy addig fogja üldözni „a kis osztrák buzit”, amíg el nem takarodik. Nemcsak a mondat döbbenetes, hanem az árulkodó szemlélet, amit azóta is folyamatosan tapasztalunk: a honosított, tejben-vajban fürdetett Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei orosz páros Eb-harmadik helyét történelmi magyar sikerként próbálta beállítani a szövetségi propaganda, miközben becsmérelni és megalázni lehetett azt a fiatal magyar sportolót, aki a saját hazájáért akar versenyezni. Persze a páros teljesítményét, az Eb-sikert követő olimpiai 4. helyét maximálisan elismerem, de, hogy ehhez Magyarországnak bármi köze is lenne, azt már nem.
Amit elértek, az Oroszország és az orosz szakemberek sikere – magyar közpénzből.
A sporttörvény szerint a szövetségeket választott testületek vezetik. Az évek alatt nem nagyon lehetett arról hallani, hogy az elnökség bármelyik tagja kiállt volna a szülők mellett. Miért nem?
Orendi Mihály kezdetektől pártolt minket, ám 2023 márciusában lemondásra kényszerítették, azzal a rágalommal, hogy ő szivárogtat a sajtó felé, holott hosszú éveken dolgozott Kósa Lajos mellett, még debreceni polgármester korában is bizalmi embereként, sportszakmai tanácsadójaként ismerték. A váddal szemben a valódi „bűne” pont az lehetett, hogy kimondta, ezt az ügyet nem lehet tovább szőnyeg alá söpörni. Orendi azzal is kiállt mellettünk, amikor a MOB Fair Play Bizottságának tagjaként 2024 őszén kifogást emelt Sebestyén Juli tagsága miatt, mivel az ügyében már zajlott a rendőrségi nyomozás. Az évek alatt mások is biztattak az elnökségből, hogy ne adjam fel, viszont szinte mindenki azt kérte, a nevét ne mondjam ki. Ezt emberileg értem, mégis fájt, mert a nyilvánosság előtt egyedül maradtam.
Egyedül a fia állt ki az igazáért egy szövetségnek írt hivatalos levélben, mígnem, majd három évvel később, a 2026-os Európa-bajnokság után második sportolóként Zsembery Katinka is a nyilvánosság elé állt, és megrázó vallomásban mesélte el ugyanazt, amit évek óta állítanak Sebestyén Júliáról.
Amíg a beadványainkra hosszú ideig nem, Pepe levelére – amelyben részletesen beszámolt Sebestyén Júlia edzésmódszeréről – bezzeg azonnal érkezett a válasz a szövetségtől: közölték vele, hogy a rágalmazás büntetőjogi kategória… Éppen ezért egy másik tizennyolc éves sportolótól, egy éppen nagykorúvá vált lánytól ez a kiállás elképesztő bátorságra vall. És ezúttal is hogyan reagált a szövetség? Kiadott egy önmagukat védő, csúsztatásokkal teli közleményt, ahelyett, hogy Kósa Lajos megtette volna, amit három év alatt sem: bocsánatot kér a MOKSZ nevében.
Bocsánatkérés gyógyírként? Azzal megelégedtek volna?
Úgy tudom, miután Tausz Katalin a szövetség megbízásából gyermekvédelmi szakértőként meghallgatta a gyerekeket, az edzőket, a szülőket, majd leadta a jelentését, azt javasolta a szövetségnek, hogy a történtekért a bocsánatkérés a minimum. Ez gesztusként biztosan sokaknak jólesett volna. Viszont egy bocsánatkérés nem helyettesíti a felelősségvállalást, a valódi vizsgálatot, és nem adja vissza azoknak a sportolóknak az elveszített éveit, el nem ért eredményeit, emberi önbizalmát, méltóság- és biztonságérzetét, akiket ez a rendszer megtört. A kérdés továbbra is megválaszolatlan: miért csak hónapok elteltével, azt követően tettek valamit, hogy már teljesen elfogyott körülöttük a levegő?
Ezért tett feljelentést 2023 októberében a rendőrségen ismeretlen tettes(ek) ellen, amelyben azt kérte, a nyomozóhatóság vizsgálja meg, hogy Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Váradi Orsolya, a MOKSZ ügyvezető igazgatója és dr. Bodó Barbara, a szövetség etikai és fegyelmi bizottságának elnöke vonatkozásában megállapítható-e bűncselekmény elkövetése kiskorú veszélyeztetésének bűnsegédi bűnrészessége vagy bűnpártolás miatt?
A feljelentéssel azt akartam elérni, hogy semmiképp se lehessen belső ügyként, sportági konfliktusként, sértett szülők vitájaként kezelni azt, ami szerintem gyermekvédelmi kérdés.
Ha egy rendszer tud valamiről, mégsem tesz érdemi lépéseket, akkor már nemcsak az a felelős, aki fizikailag és lelkileg bántalmaz, hanem az is, aki hagyja, hogy a szülői jelzések ellenére még hónapokig megtörténhessen ugyanaz. Az ellen is küzdöttem, hogy gyerekeket érintő abúzus semmiképp se sikkadhasson el politikai, hatalmi kapcsolatok miatt,
mert, mialatt mi választ vártunk a szövetségtől a beadványainkra, helyette olyan fotókat kaptunk üzenetként, amelyeken az látszik, hogy Kósa Lajos, Fiák István és Gór Csaba mennyire jól érzik magukat együtt Tusványoson. Akkor éreztem azt először, hogy nem lesz hiábavaló a küzdelmünk, amikor jött a hír, hogy Sebestyén Júliát 2025 novemberében 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt már gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, és hiába élt panasszal a gyanúsítás ellen, azt az ügyészség elutasította.
A bűnpártolás ügyében van fejlemény?
Ebben az ügyben semmilyen tájékoztatás nincs egyelőre, mert bűnpártolás csak bűnügyben lehet, ami függ attól, hogy az ügyészség végül vádat emel-e Sebestyén Júliával szemben vagy sem, és, ha igen, a bíróság végül milyen jogerős ítéletet hoz majd. Remélem, hogy több mint húsz tanú meghallgatása, továbbá Tausz Katalin szakértői véleménye után nem lehet más végkimenetele az ügynek, mint ügyészségi vádemelés és valamilyen ítélet.
Gór-Sebestyén Júlia ügyében milyen ítélet lenne a szülők számára megnyugtató?
Számunkra az lenne a megnyugtató, ha soha többet nem fordulhatna elő a fiatal sportolókkal az, ami a gyerekeinkkel megtörtént.
És a szövetségi funkcionáriusok bűnpártolási ügyében, illetve Kósa Lajos esetében, akit immár – mivel nem vette fel a parlamenti mandátumát – nem véd a mentelmi jog?
Amikor beadtam a feljelentést, már akkor teljesen világos volt számomra, hogy abból nem lesz semmi. De a lelkiismeretem ezt kívánta meg. Viszont vallom, hogy Kósa Lajost a sportág közgyűlésének felelősségre kell vonnia azért, mert egyetlen magyar sportszövetség sem lehet az elnök és az elnökhelyettese magántulajdona, személyes hatalmi terepe. Fiák Istvánnal együtt felelniük kell azért, amit az elmúlt években a MOKSZ elnökeként és alelnökeként elkövettek a magyar sportolók kárára, ahogy a gyermekvédelmi jelzéseket kezelték, ahogy azért is, milyen helyzetbe került a magyar műkorcsolya utánpótlása.
Ezen túl választ kell adniuk arra is, hogy az elmúlt bő évtizedben a szövetséghez érkező több tízmilliárd forintos állami támogatások pontosan mire mentek el, miközben a magyar műkorcsolyázó családok továbbra is milliókat fizettek ki a gyerekeik sportjára? Mennyit költöttek például a honosított orosz műkorcsolyázókra és dél-koreai gyorskorcsolyázókra?
Nem akarok bosszút állni, de el kell végre jutnunk oda, hogy a magyar sportban ne az legyen a kérdés, kinek mekkora politikai ereje, védelme van, hanem az, hogy ki mit tett a gyerekekért, a sportolókért, a magyar utánpótlásért. Kósa Lajosnak és Fiák Istvánnak távoznia kell a korcsolyasportból, és el kell érnünk, hogy MOKSZ élén olyan vezetőség álljon, akiknek a sportoló az első, nem a hatalom, a pozíció, az utazgatás és a külföldről importált siker látszata.
