Sport

Gyulay Zsolt: Ki vállalja fel a számonkérést, ha nem a MOB?

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke nagyobb szakmai döntéshozatali szerepet szeretne kiharcolni a szervezetnek, egyúttal felvállalná a MOB „csendőr” szerepét. Elárulta, mi az alapvető nézetkülönbség közte és elődje, Kulcsár Krisztián között, mit gondol a Magyarock brandről. Interjú Gyulay Zsolttal.

Három hónap telt el a MOB-elnöki kinevezése óta. Ha egy-egy szóval kellene jellemeznie, mit örökölt pénzügyi és sportszakmai téren, milyen jelzőt használna?

Pénzügyileg a MOB mindig is rendben volt, nem is ez a kardinális kérdés, hanem maga az irány, a filozófia, amit a vezetés képvisel. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, amit én gondolok a Magyar Olimpiai Bizottság szerepéről, de mindenképpen más.

Mik a markáns különbségek?

Azt értem, hogy az előző vezetés azt az alapálláspontot képviselte, hogy a MOB a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) „kihelyezett irodája”, mert az olimpiai chartában ez szerepel. Ugyanakkor a MOB a magyar sport szerves része, egyfajta parlamentje. Mindig is az volt. Amikor 1989-ben, közel fél évszázad után a magyar sport első választott tisztségviselői visszafoglalták a MOB-ot, az egy fantasztikus kezdeményezésnek, a hagyományokhoz való visszatérésnek számított.

Meglátásom szerint ezért az olimpiai charta szellemében, de a magyar valóságnak megfelelően kell működnie a MOB-nak.

A közgyűlés összetételére, alapszabályba rögzített átalakítására gondol, amibe végül beletört az előző vezetés bicskája?

Figyelembe kell venni mindenkinek a véleményét. Delegáló szervezeteket nem lehet egyetlen tollvonással lesöpörni, mert nem idegen testek a magyar sport közéletében. Ahogy mondtam, a MOB a magyar sport parlamentje kell legyen. Ha valami kritikát kell megfogalmaznom, az éppen az, hogy az elmúlt években a tagszervezeteitől teljesen elszigetelődött a MOB.

Nem inkább attól szigetelődött el a MOB, hogy a kormány 2017 tavaszán elvett minden, 2012–16 között odaadott pénzügyi és szakmai döntési jogkört, feladatot, ezért a tagszervezetekként működő szövetségek egyfajta utazási irodaként kezelték?

Az nem jogosítvány-megvonás, hogy jelenleg például az olimpiai járadékot sem a MOB-on keresztül utalja az állam. Igen, csomó pénzügyi tétel folyt át a MOB-on, de a döntések korábban sem itt születtek.

Illyés Tibor / MTI Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megválasztott új elnöke (j2) a MOB közgyűlésén a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2022. január 29-én.

De legalább 2012–2017 között úgy érezhette a MOB, hogy a szakmai marsallbot a kezében van. Döntést hozhatott, még inkább számonkérhetett, elmarasztalhatott, nota bene büntethetett volna például eredménytelenül dolgozó szövetségeket. Az elmúlt öt évben még ez a jogosítványa sem maradt meg, a szakszövetségek formai beszámolókat írtak csupán mindenféle következmény nélkül.

Ez tény.

Várható e téren változás?

Kell lennie. Az olimpiai bizottságnak vissza kell adni a súlyát. Nem a MOB-nak kell osztania a milliárdokat, mert az államtól nem kell elkérni és átvenni olyan jogosítványokat, amelyeket az állam jobban csinál. De váltig állítom, a szakmai döntéshozatalnak a MOB-ban kell kicsúcsosodnia.

Kapcsolódó
Jogi ügy lehet a MOB-főtitkár felmentéséből
A tisztségéből március 31-i hatállyal felmentett sportvezetővel korábban 2024 szeptember végéig szóló határozott idejű szerződést kötöttek.

Az nem sportszakmai feladat, hogy az adott sportszövetségnek évente ténylegesen ötszáz millió vagy egymilliárd forintos működési támogatásra van-e szüksége, illetve azt helyesen, vagy helytelenül, esetleg eredménytelenül használta fel?

Ebben mindenképpen erősebb szakmai kontroll szerepre van szüksége a MOB-nak. Ha valamelyik sportszövetség nem megalapozott, előremutató szakmaisággal gazdálkodik, a költségvetésével nem állnak arányban az elért eredmények és a lehetséges jövőkép, akkor kell legyen jogosítványa a MOB-nak arról dönteni, hogy jövőre nem vagy csak feleannyi forráshoz jut a tagszervezete.

Fontos változás lenne.

Csak így tudsz hitelesen működni. Az angolok így csinálják: ha kettő érmet és tíz pontot ígértél az olimpián, és nem teljesítetted, átkerülsz egy másik, kisebb pénzügyi kosárba.

Egy olyan MOB-elnökség, amelynek a tagjait ugyanazon szövetségek korábbi bajnokai adják, amelyeket egyúttal el is kellene számoltatni, adott esetben pénzt megvonni tőlük, alkalmas arra, hogy „saját karjukba harapjanak”?

Valóban kérdés, hogyan adhatsz olyan jogot egy olyan társadalmi szervezetnek, ahol választott képviselők ülnek, és adott döntéshozatal előtt azon morfondíroznak, „ha idén megvonok, jövőre nem szavaz rám”. De megítélésem szerint nekünk ezt fel kell vállani.

Ki vállalja fel a számonkérést, ha nem a MOB? Egy minisztérium vagy annak az osztályvezetője? Mi vagyunk a felelősek az olimpiai eredményességért, mert azt rajtunk is kérik számon.

Erre maximálisan alkalmas a testület tudása, és meg van hozzá az akarata, hogy ezt megtegye és következetesen végrehajtsa.

Az előző vezetés piacra dobta a Magyarock márkát, amely megjelenése előtt is vitát kavart. Azzal mi lesz?

A gondolat jó. IOC direktíva, hogy a fiatalokat meg kell szólítani valahogy. Azonban én nem látom a hidat a Magyarock logó és a Hungarian Olympic Team között. Hol a kapocs, ahol találkozik ez a kettő? A Magyar Olimpiai Csapatot nem nevezheted másnak. Ez maga a termék, amit a sportolók, a jó eredmények adnak el. Az, hogy a Magyar Olimpiai Csapaton egy Magyarock felirat díszeleg, amit külföldön nem tudnak értelmezni, itthon pedig nem tudják, hogy rockfesztiválról vagy miről van szó, az nálam nem fér bele.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke (b) és Vékásssy Bálint, a MOB főtitkára az új magyar szurkolói márka, a Magyarock bemutatóján a Kincsem Parkban 2020. július 24-én.

Megéri beszántani egy nagyjából kétéves projektet, amire több mint százmillió forintot költött a MOB előző vezetése?

Nem szántjuk be, azt nem tartanám okos döntésnek – az értékeket, mert azok is voltak bőven, mindenképp szeretnénk megtartani belőle.

Azt sikerült már felmérnie, hogyan áll a Magyarock-projekt pénzügyi szaldója? 

Nem mindegy, hogy a termékekről vagy a kialakult imázsról beszélünk. A ruha, az teljesen veszteséges. Éveken át dolgoztam az Arena márkán a gyártástól az értékesítésig. Pólóeladásból nagyon nehezen tudsz hasznot realizálni. A MOB-nak egyébként sem feladata, hogy pólót, sortot és baseballsapkát gyártson. Ez alapvető nézetkülönbség köztem és az elődöm között.

Az is jelentős különbség az előző és az új elnök között, hogy míg Kulcsár Krisztián ügyvezető elnökként végül bruttó 2,6 millió forint tiszteletdíjért látta el feladatát, addig ön grátisz, társadalmi feladatként. 

A Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatójaként, két-két olimpiai arany- és ezüstérem birtokában hála istennek megtehetem, hogy a MOB-elnökség számomra ne legyen anyagi kérdés.

Lehet egy fenékkel két lovon ülni?

Ami biztos, Párizsig társadalmi állásban vállaltam a MOB-ot, és ehhez tartom is magam. Azt azonban már látom, hogy a két feladat operatív részét ellátni – mert ha elvállalok valamit, akkor szeretek belefolyni az operatív döntéshozatalba is – kemény feladat. De azt gondolom, Fábián Lászlóval, aki bizonyos értelemben a folytonosságot jelenti a MOB-ban, hiszen 2013-tól sportigazgatóként dolgozott, és immár főtitkárként felel az iroda működtetéséért, minden téren együtt dolgozunk majd. A főtitkár a gyakorlat szerint szakmai, szervezeti és pénzügyi téren is össze kell fogja a szervezetet. Utóbbiban nekem van nagyobb tapasztalatom, mert egyrészt húsz éve ezt csinálom, másrészt Lacinak az elmúlt években nem volt rálátása ezekre a döntésekre. Ezért egymást támogatva, kiegészítve közösen készítjük majd elő az elnökség számára a döntéshozatalokat.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a mogyoródi Hungaroringen 2015. szeptember 30-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik