Sport

Jogi ügy lehet a MOB-főtitkár felmentéséből

Információnk szerint Vékássy Bálint több millió forintos végkielégítéssel távozhat a Magyar Olimpiai Bizottság vezetéséből. Úgy tudjuk, a MOB elnökségének 2022/14-es határozata szerint a hivatalából március 31-i hatállyal felmentett korábbi főtitkár azért tarthat igényt  tetemes összegre, mert a szervezetben ritka módon vele olyan munkaszerződést kötöttek, amely a párizsi olimpia végéig, 2024. szeptember 25-ig, határozott időre szól.

A Magyar Olimpiai Bizottsághoz azzal a kérdéssel fordultunk, igaz-e az információnk? Azt a szűkszavú választ kaptuk, hogy Vékássy

az elnökség döntése értelmében nem távozott végkielégítéssel.

A válaszból az olvasható ki, hogy

  • a végkielégítés igénye minden bizonnyal tény, hiszen a MOB válaszában nem tagadta ezt, sőt, megerősítette, hogy az elnökség tárgyalta a kérdést,
  • ám valószínűleg vitatja annak jogosságát vagy mértékét, ezért még nem fizetett Vékássynak egy fillért sem.

Honlapunk megkereste Vékássyt is, aki nem kívánt reagálni. Mindezek arra engednek következtetni, hogy egyet nem értés áll fenn a felek között, és akár munkajogi ügy kerekedhet a korábbi főtitkár felmentéséből.

A munka törvénykönyve határozott idejű munkaszerződés esetén lehetővé teszi a munkáltató részéről az egyoldalú felmondást, ám a távolléti díjat a 12 havi fizetés összegében maximalizálja. Ennek értelmében Vékássy sem tarthat igényt a 2022.03.31. és 2024.09.25 közötti harminc havi fizetésére, csak annak kicsit több, mint harmadára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik