Sport

Gyulay Zsolt a MOB új elnöke

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A kétszeres olimpiai bajnok Gyulay Zsoltot választották a Magyar Olimpiai Bizottság új elnökévé.

A MOB-közgyűlésen a szavazásra jogosult ötvenhét tag közül negyvennyolcan voltak jelen, akik közül harmincnégyen szavaztak Gyulayra, tizennégyen pedig a másik jelöltre, az olimpikon, többszörös magyar bajnok vitorlázó Hajdu Balázsra.

Az 57 éves, kajakosként kétszeres olimpiai, hatszoros világbajnok Gyulay jelenleg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, és a közgyűlés előtt azt mondta, nem fogja feladni eddigi munkáját.

Kapcsolódó
Az új MOB-elnök szembemegy az elmúlt négy év gyakorlatával
Kulcsár Krisztián lemondása után új elnököt választ a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése – a két jelöltet, Gyulay Zsoltot és dr. Hajdu Balázst faggattuk céljaikról.

Gyulay a MOB élén Kulcsár Krisztiánt váltja, akitől a közgyűlés december 30-án megvonta a bizalmat, ezért a korábbi világbajnok párbajtőröző 2022. január 31-i hatállyal lemondott tisztségéről.

Gyulay február elsejétől láthatja el MOB-elnöki feladatait.

„Az olimpiai család vezetése nagyon nehéz, nem lehet úgy vezetni, mint egy multinacionális céget. Szeretni kell, tisztelni, a »gyermekekkel« egyformán bánni minden tagjával, ezért is nagyon nehéz ebben a helyzetben jó vezetőnek lenni. Ezt pontosan tudom, hiszen három lányom van, ebben is követtem Schmitt Pált, de én erre vállalkozom Párizsig.

Bízom benne, hogy amit meghirdettünk, vagyis a kétszáz magyar kvóta Párizsra és a kétszázadik magyar olimpiai arany megszerzése 2030-ig elérhetővé válik

– idézte az NSO az újdonsült elnököt.

Gyulay az MTI-nek azt mondta: a médiaérdeklődést most nagyobbnak érzékeli, mint amikor olimpiát nyert Szöulban.

„Az elmúlt hetek megterhelők voltak, de ilyenkor az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Ugyanakkor ki kell emelnem, amit Hajdu Balázsnak is elmondtam, hogy nagyon jót tett az egész olimpiai mozgalomnak az, amilyen nemes versenyre késztettük egymást” – értékelt az új elnök.

Hozzátette, ha valaki egy ilyen pozícióba kerül, mint a MOB elnöki posztja, akkor megpróbálja abból a maximumot kihozni.

„Egyértelmű, hogy egy jól működő olimpiai bizottságot szeretnék vezetni, ehhez az első lépés a pekingi téli olimpia után nekiállni az új alapszabálynak. Jelen pillanatban ugyanis egy csonka közgyűlése van a MOB-nak, hiányoznak többek között a klubok, a sporttudomány, vagy az Olimpiai Bajnokok Klubjának és a Sportegyesületek Országos Szövetségének képviselői. Úgy érzem, hogy őket nem lehet kihagyni, és a lefolytatott egyeztetések alapján erre nagy igény is van” – mondta Gyulay Zsolt, és jelezte, mindenképpen fel akarja keresni a jövőben Hajdu Balázst, akinek szerinte nagyon jó és használható gondolatai voltak.

Az új MOB-elnök elárulta: hogy ha minden rendben megy, akkor kedden indul Pekingbe, a február negyedikén kezdődő téli olimpiára.

Az új elnök portréja:

GYULAY ZSOLT:
Született: 1964. szeptember 12., Vác
Sportága: kajak
Klubjai: Váci Hajó (1976-1981), Rába ETO (1982-1984), Bp. Honvéd (1985-1994), MTK (1995-1996), MTK (1999)

 

legjelentősebb eredményei:
– kétszeres olimpiai bajnok (1988, Szöul, K1 500 m és K4 1000 m)
– kétszeres olimpiai ezüstérmes (1992, Barcelona, K1 500 m és K4 1000 m)
– 6-szoros világbajnoki aranyérmes (K1 1000 m: 1989, K4 1000 m: 1986, 1987, 1989, 1990, 1991)
– 4-szeres világbajnoki ezüstérmes (K1 500 m: 1986, K2 500 m: 1995, K4 1000 m: 1993, 1995)
– 4-szeres világbajnoki bronzérmes (K1 500 m: 1991, K2 500 m: 1991, K4 500 m: 1993, K2 200 m: 1995)
– 29-szeres magyar bajnok

 

sportvezetőként:
– 2001-től 2004-ig az Újpest FC Kft. ügyvezető igazgatója
– 2010 óta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója
– 2011 és 2014 között a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke

 

díjai, elismerései:
– Az év kajakozója Magyarországon (1988, 1989, 1992)
– A Magyar Népköztársaság csillagrendje (1988)
– A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992)
– MOB Olimpiai aranygyűrű (1995)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik