Sport

Most már biztos: új csillag született a Roland Garroson

Egészen elképesztő az a teljesítmény, amit a világranglista 54. helyén álló lengyel Iga Swiatek nyújt a francia nyílt teniszbajnokságon. A 19 éves lengyel úgy jutott el a Roland Garros női egyesének döntőjébe, hogy szettet sem veszített, miközben profi pályafutása során eddig WTA-tornát sem nyert. Sőt, finálét is csak egyszer játszott.

Édesapja, a szöuli olimpia evezősversenyében indult Tomasz Swiatek mindenképpen szerette volna, ha gyermekei sportolnak. Idősebb lánya, Agata úszással kezdett, onnan pártolt át a teniszhez, ahová húga, Iga is követte.

Hallgatott Lázár Jánosra a Magyar Tenisz Szövetség
Az általa javasolt korábbi nagy neveket választották meg szakmai és fejlesztési igazgatónak.

Agata képességei sokat ígértek, azonban sérülés miatt tizenévesen be kellett fejeznie a teniszezést. Húga azonban fokozatosan haladt előre, juniorként hat ITF-tornát nyert egyesben és 3-at párosban, míg a Grand Slameken 2018-ban Wimbledonban egyesben, a Roland Garroson párosban lett első.

A felnőtt ITF-tornákon hét elsőséget szerzett (egyszer Győrben, egyszer Budapesten is első lett), WTA-tornán azonban mindössze egyszer jutott fináléba: tavaly áprilisban három szettben szenvedett vereséget a szlovén Polona Hercogtól a luganói tornán.

Egy GS-döntő, vereséggel

Grand Slam-tornákon 2019 óta a 4. forduló volt a csúcs: tavaly Párizsban, idén pedig Melbourne-ben is addig jutott. Idén a koronavírus-járvány miatti szünetet követően három tornáén is indult, a US Openen ugyan nyert két mérkőzést, de az augusztusi, New York-i Western & Southern Openen, illetve a két héttel ezelőtti római tornán már az első meccsén kiesett.

Ezek után jött a Roland Garros és egy félelmetes menetelés. A cseh Marketa Vondrousovának (6:1 6:2), a tajvani Hszieh Szu-vejnek (6:1, 6:4) és a kanadai Eugenie Bouchard-nak (6:3, 6:2) esélye sem volt ellene, a 4. fordulóban viszont jött az első számú kiemelt, román Simona Halep, aki tavaly nagyon súlyos, 6:, 6:0-s veréssel küldte haza Párizsból.

Swiatek idén alaposan visszavágott, 6:1, 6:2-vel ment tovább, hogy aztán az olasz Martina Trevisant 6:3, 6:1-re verve csütörtökön már elődöntőt játsszon.

Esélye sem volt az elődöntőbeli ellenfélnek

Egy olyan mérkőzést, amely szintén nem okozott számára problémát: a WTA-131. argentin Nadia Podoroskát – aki a selejtezőből indulva jutott a négy közé – könnyedén győzte le 1 óra 12 perc alatt.

Az első szettben Swiatek hamar elhúzott 3:0-ra. Podoroska ezután valamivel nagyobb küzdelemre késztette ellenfelét, aki viszont így is könnyedén nyerte az első játszmát. A meccs képe a folytatásban sem változott jelentősen, Swiatek a második szett elején 4:0-ra lépett el, s bár ezután Podoroska elvette az adogatását, a 19 éves lengyel azonnal visszabrékelt, aztán 6:1-gyel lezárta a játszmát és a mérkőzést is.

Valóban meglepődtem, mert a bajnokság előtt sohasem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok itt játszani. Másrészt viszont mindig is tudtam, hogy ha egyszer Grand Slam-döntőbe kerülök, akkor az a Garroson lesz. Nagyon boldog vagyok, olyan az egész, mint egy álom

– nyilatkozta a mérkőzés után.

Swiatek – aki 1968, a profi éra kezdete óta az első lengyel döntős a Roland Garroson – újonc Grand Slam-finalistaként lép majd pályára.

A szombaton 15 órakor kezdődő döntőben az amerikai Sofia Kenin lesz az ellenfele, miután két szettben legyőzte a cseh Petra Kvitovát.

Ami érdekesség, hogy Swiatek az amerikai Nicole Melichar oldalán párosban is a legjobb négy között jár.

Arra 20 éve volt példa legutóbb, hogy egy teniszező egyesben és párosban is győzzön a Garroson: 2000-ben a francia Mary Pierce cselekedte ezt meg.

A tenisztörténelemben korábban mindössze négyszer fordult elő, hogy lengyel teniszező egyéniben GS-finálét játsszon: Jadwiga Jedrzejowska háromszor (1937: US Open, Wimbledon; 1939: Párizs), Agnieszka Radwanska pedig egyszer (2012: Wimbledon) veszített.

Roland Garros, női elődöntők

Swiatek (lengyel) – Podoroska (argentin) 6:2, 6:1

Kenin (amerikai, 4.) – Kvitova (cseh, 7.) 6:4, 7:5

Kiemelt fotó: Thomas SAMSON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik