Sport

Fury napi nyolc litert iszik és hétszer maszturbál a nagy visszavágó előtt

A brit Tyson Fury azt ígérte februári ellenfelének, az amerikai Deontay Wildernek, hogy kiüti őt a Las Vegas-i ökölvívógálán.

A két nehézsúlyú bokszoló 2018 decemberében már összecsapott egymással, akkor úgy lett döntetlen a találkozó végeredménye, hogy a 31 éves Fury a kilencedik és a tizenkettedik menetben is a padlón volt. A brit most azt ígérte, ezúttal más lesz a Boksz Világtanács (WBC) világbajnoki övéért kiírt mérkőzés képe.

Két menet után aludni fogsz. Folyamatosan ugyanazt álmodom: pókerezek, mindig kettest osztanak nekem, ez nem lehet véletlen

– üzent sajtótájékoztatóján a 30 mérkőzéséből 29 győzelemmel és egy döntetlennel álló Fury riválisának.

Az angol bunyós azt is elmondta, nem akarja a pontozókra bízni a meccset, mert attól fél, akkor nem nyerhet Las Vegasban egy amerikai ellen. Fury elárulta, eddigi edzőjét, Ben Davisont is azért cserélte le Javan Hillre, mert változtatni akár a stílusán, és ki akarja ütni Wildert.

Davisonnal két évet dolgozott együtt Fury, ez idő alatt öt meccset vívott meg és komoly fogyáson ment keresztül, de legutóbbi győzelme, a svéd Otto Wallin elleni találkozó után az apja, John azt mondta: „Ez volt a legrosszabb Tyson, akit láttam, gyenge volt, mint egy kismacska”.

Tyson Fury véres meccsen verte le veretlen svéd ellenfelét
A brit bunyós 216 centijéhez és hatalmas erejéhez nehéz felnőni még a nehézsúlyú profi boksz világában is. Las Vegasban, szombat éjjel a 197 centis Einar Otto Vallin próbálta ezt meg.

Fury mindig tud valami meglepőt mondani, most azzal kérkedett, hogy több olyan dolgot is bevont a felkészülésbe, amire korábban nem volt példa.

Napi ötször-hatszor étkezem, nyolc liter vizet iszom és hétszer maszturbálok, hogy a tesztoszteronszintem fenntartsam. Aktívnak kell maradnom, hogy a tesztoszteron tomboljon bennem

– magyarázta Fury doktor.

A 33 éves WBC-világbajnok Wilder – aki eddigi 43 profi mérkőzésén maradt veretlen (42-0-1) – nem sokáig késlekedett a  válasszal: az amerikai ökölvívó közölte, ő az oroszlán, a dzsungel királya, a február 22-i mérkőzésen pedig le fogja tépni Fury fejét, és a ringből is kiüti ellenfelét.

A két veretlen ökölvívó nagy érdeklődéssel várt találkozóját az MGM Arénában rendezik.

Kiemelt kép: Frederic J. BROWN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik