Sport

Virth Balázs: Kapás Bogi vadász volt. És az is marad

A kaposvári fiatalember 21 éve áll a medenceparton és nyomkodja becsülettel a stoppert. Bár olimpiai-, és világ- és Európa-bajnokok, helyezettek köszönhetnek neki sokat, mégis most, Kvangdzsuban ért fel edzői pályafutása csúcsára. Kapás Boglárka meglepetés vb-győzelme az első siker, amely teljes egészében a 41 éves szakember munkáját dicséri. Interjú Virth Balázzsal, aki lassan hatvan évre visszanyúló szakmai tudást örökít tovább.

Kapás Boglárka 200 pillangón, Kvangdzsuban szerzett meglepetésaranya az első olyan sikere, amit edzőként egyedül jegyez. Ez pályafutása csúcsa?

Nyugodtan mondhatjuk, igen.

Miért lett magánzó?

Széles Sándor sajnálatosan korai, 2017-es halála után Kovácshegyi Ferenccel ketten maradtunk az UTE úszószakosztályában, úgyhogy végül is nem váltunk szét. De a riói olimpia után Gyurta Dani abbahagyta, a klub megmaradt két felnőtt versenyzőjén edzőként megosztoztunk. Kapás Bogi munkáját én tervezem, vezetem, Gyurta Gergőért Feri felel. Utóbbi annyiban változott, hogy Gergő az elmúlt évben Franciaországban készült.

Miben különbözik az egyéni a teammunkától?

Amikor csapatban dolgoztunk, 6-8 versenyző munkáját felügyeltük egyszerre, miközben mind tanítvány más-más úszásnemre és versenytávra készült. Most gyakorlatilag egy tanítványom van Bogin kívül, az ifi Eb-bronzérmes Horváth Lili, de ő is csak volt, mert ősztől Amerikában tanul és úszik.

Idilli állapot, ha az edző egyetlen tanítványára koncentrálhat. Együtt élsz vele, minden rezdülését érzed, sokkal nagyobb fókusz jut rá.

A magyar úszóedzők a tudást nem viszik magukkal a sírba

Kivel beszéli meg, ha szakmai problémája adódik?

Régen hárman voltunk, három különböző karakter, edzői szemlélet. Ha bármi probléma vagy vita alakult köztünk, azt megbeszéltük, de lényeges, a versenyző felé egy üzenetet közvetítettünk. Ez valóban könnyebben ment így. Most egyedül foglalkozom Bogival, de ha olyan problémával szembesülök, ami elgondolkodtat, akkor vagy megkérdezem Ferit, hogy mit tenne ő, vagy megbeszéljük, mit tenne Sanyi, ha még mindig köztünk lenne.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Gyakran „kikéri” Széles Sándor véleményét?

Például 2017-ben, amikor Boginak nem igazán ment a gyorsúszás, akkor többször is feltettem a kérdést, mit csinálna ebben a szituációban Sanyi? Melyik irányba indulna el? Könnyítsünk a munkán, vagy tegyünk rá még egy lapáttal? De a mai napig felmerül a neve az edzéseken.

Mindez azt sejteti, komoly örökséget kapott Szélestől.

20 évesen, 1999-ben kerültem a Komjádi Béla Sportuszodába. Az Öreg, Széchy Tamás vett be a Sport Plusz SE csapatába segédedzőként. Ő volt a vezetőedző, de gyakorlatilag akkor már nem dolgozott napi szinten, a szakmát Sanyi vitte, aki 1979-től dolgozott Széchy mellett. Az Öreg, amikor felvett azt mondta; „Sanyitól fogsz mindent megtanulni”. És így is lett, azzal a kiegészítéssel, hogy amikor az éles szemű mesteredző lejött közénk, ittam a mondatait, csodáltam a meglátásait.

Széles Sándor mit tanult Széchytől?

Magát a rendszert, az edzéselméleti hátteret hozta tőle. Viszont számos dologban újított. Például az Öreg sok edzést írt elő sima tenyérellenállással, Széles ezzel szemben már a domború Teknőcöt részesítette előnyben. Vagy: Tamás bácsi nagyon komoly erőfejlesztéseket írt elő különböző súlyokkal, speciális gépekkel, Sanyi ezzel szemben évtizedekkel megelőzve a korát a saját testsúlyos gyakorlatokat favorizálta – soha nem végrehajtóként, segédedzőként dolgozott mellette, hanem mindig önálló kiscsoportot vezetett, és más szemléletet képviselt.

Virth Balázs mit tanult Szélestől?

A technika oktatásában, a terhelés adagolásában mindent tudott, ráadásul rendre hagyatkozott a zseniális megérzéseire is. Az a legértékesebb mindebben, hogy az aktív úszást abbahagyva belekerültem egy olyan edzői csapatba, ahol a Széchy Tamás még jó pár évig adta tovább a magyar úszás évtizedes tudását, eközben a szemem előtt fejlesztette azt tovább Széles. Kovácshegyi Feri (Széles kortársa – a szerk.) vezette a kondicionálós edzéseket, én meg fújtam a sípot, nyomtam a stoppert a tíz éves Gyurta Daninak, a Verrasztó-testvéreknek, akik évtizeddel később világklasszisokká cseperedtek. Tíz éves kortól végigkísérhettem őket a csúcsig.

Kapás Boglárka világbajnoki aranya hány százalékban oszlik meg Széchy, Széles és Virth között? 

Bogi 200 pillangójába, a verseny taktikai felépítésébe bárki beleláthatta Gyurta Danit – ez Sanyi. De aki Gyurtát látta 2012-ben, az beleláthatta Rózsa Norbit is, aki 1996-ban épp így jött a kétfokozatú hajrával – ez Széchy. De ebben az aranyban Nagy Péter is benne van, hiszen a BVSC-ben több mint tíz éven át remek alapokat adott Boginak és legfőképp nem szabad megfeledkezni a legfontosabbról, magáról a versenyzői képességekről. Ennek a sportágnak, akárcsak a vízilabdának az az előnye, hogy bemegy az ember az uszodába és lépten-nyomon fantasztikus emberekkel, olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokkal találkozik, akik mind-mind élő példaképek.

Ettől jó a magyar úszósport. Edzőről edzőre öröklődik a tradíció. A megszerzett tudás megosztása, továbbadása nélkül nekem sem lenne világbajnok tanítványom.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Miben fejlődött két mesteréhez képest?

Az edzéselméleti alapvetésekben, a makro-, és mikrociklusok felépítésében a Széchy-Széles iskola alapjait követjük, de az egyes edzések egymás utáni sorrendjében Bogival már önálló utat járunk Gyurta Dani felkészítéséhez képest is. Megtapasztaltam, hogy mi működik és mi nem és ami nem ment, kicsit félretettem. Pont ahogy Sanyitól ellestem. Hogy a munkában mi működik és mi nem, azt pedig nem én döntöm el, hanem a versenyző igazolja vissza. Folyamatosan alkalmazkodni kell, mert egyetlen tanítvány sem úgy reagál ugyan arra terhelésre 26 évesen, mint 22 évesen.

Kapás Boglárka vadász

Kapás a világbajnoki döntőben egyéni csúcsot úszott (2:06,78), mégis rögtön a verseny utáni első nyilatkozatában, majd a hazaérkezést követően is bocsánatot kért, hogy ilyen „gyenge” idővel nyert.

Kétségtelen, volt olyan vb, ahol a világbajnoki címét jelentő idejével döntőbe sem került volna, hovatovább Kvangdzsuban az előfutamban a két amerikai jobb időt úszott (Hall Flickinger, 2:06.25, Katie Drabot, 2:06.59 – a szerk.), mint amennyivel Bogi nyert a fináléban. De mint mondják, a derbit a derbi napján kell megnyerni, tök mindegy milyen idővel.

Ez a tény viszont azt mutatja, ha a tokiói olimpián ugyanebben a versenyszámban szeretne sikert elérni, akkor előre kell lépni. Hol, miben és mennyit lehet még lefaragni ebből az időből egy év alatt?

Az egyszerű válasz az, hogy Bogi még mindig nem pillangóúszó. Hogy ezt mindenki megértse vissza kell lépjünk két évet. A 2016-os olimpiai bronz után a 2017-es budapesti vb-n nem nyert érmet.

E relatív kudarc után úgy érezte belefáradt a gyorsúszásba. Nem okozott már neki örömet. 

Ezért döntöttünk úgy, hogy elkezdtünk változatosabban készülni.

Mit jelent pontosan?

Nem dobtuk el a gyorsot, nem is vettünk el az adagból, de – megpróbálkoztunk a vegyessel és a pillangóval. Utóbbiból, ami addig csak kiegészítő, erő-állóképességi gyakorlatként szerepelt a programban, picivel többet úsztunk. Azzal szembesültünk, hogy pillén annyira kényelmesen mozgott, annyira nem birkózott a vízzel, hogy egy év alatt hozzáedződött az úszásnemhez. Aztán 2018. nyarán 2:07,13-al nyert Eb-t Glasgowban. Ez végképp remek visszaigazolásnak bizonyult, és a befektetett edzésmunka ismeretében a 200 pillangóban óriási tartalékok éreztünk. Ezért a heti két pillangóedzés adagját tovább növeltem picit, míg a szerdai és szombati csúcsterhelést, az úgynevezett laktát edzést, ami addig csak gyors volt, megosztottam, a két úszásnem között.

A „picit megnöveltem” mit takar kilométerben?

Amikor még kizárólag gyorsra készültünk a pillangó blokk nem lehetett több 1600-2000 méternél. Ezt növeltük Glasgow előtt 20-30 százalékkal 2400 méterre, majd a gvangdzsui vb előtti évben a 7-8000 méteres edzésből már átlagosan 3000-re emelkedett a pillangó távja hetente kétszer. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy csak erre az úszásnemre készültünk. Több speciális edzést nem írtam elő, csak a rendszeren belül tolódtak a hangsúlyok. Ami érdekes, mindettől Bogi gyorsúszó ideje nem esett vissza, ám új lehetőségek nyíltak meg előtte, újra láttam az úszás iránti szerelmet a szemében.

Nem mindegy ugyanis, hogy vadász vagy, vagy vad, akit mindenki el akar kapni.

Ezzel a vb-címmel újra vad lett a vadászból. 

Szerintem meg maradt vadász.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A regnáló világbajnok vad. 

Felfogás kérdése. Egyébként sem szeretném azt olvasni az újságokban, hogy Kapás Boglárka éremesélyes Tokióban.

Akkor ezt a kérdést töröljük?

Dehogy, csak hogy mindenki értse: a legjobb ideje alapján az a realitás, hogy nem vad. Sőt. Mert lehet furcsán hangzik egy világ- és Európa-bajnok edzője szájából, de nem a helyezés, hanem az idő a lényeg. Mint említettem két év alatt apránként növeltük a terhelést, nem kifejezett pillangó fókusszal készültünk és mindig reális célokat tűztünk ki magunk elé, nem pedig címeket. Idén 2:06-al kezdődő időt tűztünk ki ahhoz, hogy jövőre, Tokióban elérhető legyen a 2:05-tel kezdődő. Arra nem gondoltunk, hogy ez aranyra, ezüstre,  bronzra, vagy csak döntőre lesz elegendő Kvangdzsuban.

Ahogy az amerikai lányok sem arra, hogy egyszer csak valaki megelőzi őket a már vertnek hitt mezőnyből…

Na igen, ez is egy újabb indok, hogy mindig is vadász marad. Merthogy az úszásainak a taktikai felépítése is inkább ezt a szerepet mutatja. A vb-n 1:02,54-es elsőre 1:04,24-es második százat úszott, ami nagyon durva. Szinte két egyforma száz méter. Ilyet nem sokan tudnak a világon, pláne nem ebben a sebességtartományban. Tokióban is ez a különbség a cél, csak a mostaninál egy kicsit erősebb, mondjuk 1:01,9-es kezdéssel. Aztán, hogy az mire lesz elegendő, meglátjuk.

Széchy Tamás rendre felírta a papírra az elvárt részidőket, aztán, ha a tanítványa megúszta a tervet, felnézett az eredményjelzőre és megnézte, az hányadik helyre volt elegendő.

Pont így. Ugyanakkor el kell ismerni, 200 méteren ebben a korban ennyit javulni nagy feladat. De az edzésmennyiség és az intenzitás részén lehet még emelni, ahogy az erőfejlesztésen is. És akkor még az olyan apróságoknak tűnő, de pillangón rém fontos dolgokról nem is beszéltünk, mint a fordulók, a víz alatti kidelfinezések.

Ha érzi a vérszagot…

Ahogy a versenykörülmény is fontos tényező. Kvangdzsuban a nyitott uszodában, az esős, párás, szeles időben például messze nem alakulhatott ki olyan optimális, már-már laboratóriumi úszókörülmény, mint például 2017-ben a Duna Arénában.

Ez is igaz. Mondhatni Bogi alkalmazkodott legjobban a döntő napján a körülményekhez, hiszen míg ő javult az elődöntőkhöz képest, a többiek romlottak.  Ebből a szempontból remek tanítvány. Amíg mások szóvá teszik, ő kizárja a külső körülményeket.

Fotó: Marjai János /24.hu

Szoktam mondani, Bogi törékeny kis virágszál a sok izmos nő között, de a női testében egy férfi agya lakozik. Abszolút racionálisan gondolkodik.

Hány kilogramm most és az erőfejlesztés hatására mennyi kellene legyen 2020-ban az olimpián?

52 kilogrammos, speciális alkatú lányról beszélünk, egy olyan versenyszámban, ami alapvetően az erőállóképességről szól. Mégis boginak kifejezett versenyelőnye a könnyű teste. Jó fajsúlya. Lebeg a vízen.

Ha az erősítés miatt az izom-zsírszázalék aránya változik, akkor a fajsúly is borul. Ezért első sorban nem az a kérdés, hogy plusz kettő vagy négy kiló izmot pakolunk Bogira. Inkább az, hogyan erősítsük meg úgy, hogy közben a pazar vízfekvését alapjaiban meghatározó fajsúlya ne változzon. 

Ez elég patikamérlegre állított, tudományos felkészülést igényel, nem csak a vízi-, szárazföldi edzéseken, de táplálkozás terén is, miközben tized-, századmásodperces fejlődésről beszélünk. 

Dr. Marics Balázs remek dietetikus. Edzőtáborozások, versenyek idejére napi szinten előírja, miből mennyit kell egyen. Bogi pedig kiváló alany. Rendkívül precízen figyel az étkezésre. Bárhol vagyunk a világban, a szakács előre megkapja az egyéni étkezési programot és onnantól Kapás Boglárkának címkézve hozzák az ebédet, vacsorát.

Mivel lenne elégedett jövőre? A vadász mennyire  szoríthatja meg a vadakat, avagy az olimpián mi a realitás és mi az álom?

Ha valaki világ- és Európa-bajnok, akkor egyvalami hiányzik, az olimpiai bajnoki cím. Ezt kár tagadni. De ez az álom kategória. Ami tény, ha egy év alatt tudunk annyit fejlődni, amennyi lehetőséget még látok, az már bármilyen mezőnyben elegendő a szoros versenyhez. És, ha Bogi az utolsó forduló előtt érzi a vérszagot, ott bármi megtörténhet.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik