Sport

Megtört a jég, Hosszú Katinkán kívül is van továbbjutó magyar úszó

Azt nem mondhatni, hogy a legerősebb összeállításában érkezett a kínai Hangcsouba a magyar úszóválogatott. A megerőltető esztendő és a tokiói olimpia előtti félidő többeket is arra sarkallt, hogy inkább pihenjenek már decemberben, minthogy még egy versenyre felkészüljenek. Ezért többek között Cseh László, Verrasztó Dávid, Milák Kristóf, Jakabos Zsuzsa is úgy döntött, újabb vb-érem helyett a karácsonyi bevásárlást választja.

Így aztán Hosszú Katinkán kívül kifejezett favoritja nem nagyon maradt a válogatottnak (talán Kapás Boglárkát lehet ide sorolni, de ő közvetlenül a rajt előtt lebetegedett).

Momentán csak háromszoros olimpiai bajnokunk tartja az esernyőt a magyar úszósport fölé. Eddig két arany és egy ezüstérem áll a neve mellett, pont ahogy Magyarország neve után az éremtáblán.

A világbajnokság csütörtöki napján sem okozott Hosszú negatív értelemben meglepetést. 200 méter háton a fináléba (2:03.96 – 7. helyen), 100 méter vegyesen (58.05  – legjobb idő) pedig az elődöntőbe jutott.

Lassan azért hozzászokom ehhez a tetőkérdéshez háton, viszont a vegyessel elégedett vagyok

– fogalmazott Hosszú, aki mellette a vb folyamán először lépett tovább egy másik magyar is az előfutamokból – Lobanovszkij Maxim 50 méter gyorson lett elődöntős.

Utóbbi azért is nagy szó, mert a leggyorsabb férfiszámban 13 előfutamot rendeztek, azaz több, mint 100 úszó közül került be a legjobb 16-ba! A világbajnokság legnépesebb mezőnyében Lobanovszkij 21.40 másodperccel idejével holtversenyben lett a 16., azaz szétúszásban kellett eldöntenie a görög Krisztian Kolomejevvel, melyikük ugorhat vízbe az esti programban. A „ráadásban” fej fej mellett haladt a két versenyző, Lobanovszkij végül három századdal, 21.25-ös idővel nyúlt be hamarabb a célba.

Az előfutamok során a többi magyar kiesett.

  • Földházi Dávid 100 méter vegyesen, 53.67 másodperces idejével mindössze három századdal maradt le az elődöntőről, s így 17., visszalépés esetén első számú tartalék lett.
  • Telegdy Ádámnak egyfajta bemelegítés volt az 50 méter hát fő száma, a 200 előtt, s 25.03 másodperccel a 32. lett.
  • Horváth Dávid 200 méter mellen 2:07.49-es eredménnyel a 20. helyen fejezte be.

Az esti programban magyar idő szerint Hosszú 12.24 órakor úszik a 200 méter hát döntőjében, a 100 méter vegyes elődöntőjét pedig 13.06 órától rendezik. Lobanovszkij elődöntője 12.37 órakor kezdődik.

(Nyitókép: XINHUA/Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik