Sport

A magyar sportolónak nem előny, extra nyomás a hazai pálya

Korábban a témában:

Az utóbbi időben több olyan világeseménynek is Magyarország adott otthont, ahol a sportolóink mögött nagyszámú, odaadó, hálás és lelkes közönség állt. A magyar sportolók közül viszont nem mindenki teljesített úgy, ahogy azt elvárták tőle.

  • Az úszó vb-n Hosszú Katinka, Cseh László, Verrasztó Dávid megfelelt a szakma és a közönség elvárásának, míg Milák Kristóf és a 4×100-as gyorsváltó berobbant a köztudatba. Többen viszont elmaradtak egyéni csúcsaiktól, őket mintha megnyomta volna a tízezernyi lelkes néző.
  • Férfi vízilabdázóink a margitszigeti döntőben telt ház előtt szenvedtek vereséget a kőkemény horvátoktól úgy, hogy az első negyedben leblokkoltak, gól nélkül maradtak.
  • A nők a negyeddöntőben Kanada ellen éltek át olyat, amit a magyar vízilabda történelme még nem látott – három negyeden keresztül nem találtak ellenfelük kapujába.
  • A hazai rendezésű cselgáncs vb-n hiába jutott nekünk három bronzmeccs is, érem nélkül maradt Magyarország.
  • A női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét 2014 óta bonyolítják le Final Four formában, valamennyi alkalommal a budapesti Papp László Sportaréna adott othont az eseménynek. 2014-ben és 2017-ben nyert a Győri Audi ETO. A legjobb magyar női csapat 2016-ban is favoritként érkezett a Final Fourba, de akkor a CSM Bukarest nagy falatnak bizonyult a fináléban. A románoktól sosem szeretünk kikapni, pláne nem Budapesten.

Kárpáti Róbert sportpszichiáter segítségével arra kerestük a választ, mi járhat a magyar sportolók fejében egy-egy hazai fellépés előtt, alatt? Vajon igaz-e a mondás, hogy hazai pályán a magyarok általában megremegnek? És mi köze van mindehhez gyönyörű himnuszunknak?

Nem minden fekete-fehér

Magyarországot sportnemzetnek tekintjük. Bármely sportágban, ahol a legkisebb esélyt érzi a közönség, a rajthoz álló sportolóktól azt várja el, hozzanak dicsőséget a hazának. Ez kivált így van, ha honfitársaink magyar pályán, magyar medencében, vagy magyar tatamin tehetik meg mindezt, ahol a hazai szurkolók is ott lehetnek a lelátón, ahol torkuk szakadtából üvölthetik: Ria, Ria, Hungária! A magyar ember minimum éremben gondolkodik, lehetőleg a legfényesebben, senki sem kíváncsi a pontszerzőkre.

És akkor itt volt a nyár két fő eseménye, a vizes vébé Hosszú Katinkáékkal és a cselgáncs vébé Ungvári Milósékkal, és valahogy nem mindenkinek jött ki a lépés, a tatamin senkinek sem.

Meg kell különböztetnünk a csapat és az olykor szubjektív bírói döntéseken alapuló egyéni sportágakat. Az utóbbi esetében valóban beszélhetünk a hazai pálya előnyéről, hiszen a döntéshozókat ha tudat alatt is, de befolyásolhatja a hátuk mögül érkező szurkolói nyomás

– mondta Kárpáti Róbert a 24.hu-nak. Hozzáteszi, vannak olyan sportolók, akik képesek kizárni a külső tényezőket, így nekik sem előnyt, sem hátrányt nem jelent a szurkolók jelenléte. A csapatsportágaknál más a helyzet, de Kárpáti figyelmeztet: ha nincs meg az alap, a több tízezres tábor sem hajszolhatja bele kedvenceit a győzelembe.

A csapatsportágak esetében, persze, sokat számíthat, hogy az otthon játszónak nem kell utaznia, ismeri a terepet, pontosan tudja, mire számíthat, de azért tegyük hozzá; ha olyan ellenfél érkezik, akik a játék minden elemében felettünk áll, lehet 80 ezer néző a csapat mellett, prognosztizálhatóan elmarad a siker.

A sportpszichiáter példának a Videoton helyzetét hozza az Európa Liga-playoff köréből, ahol a fehérváriak a Partizan Beograd ellen játszottak. Az első, belgrádi meccsen még sikerült nagy bravúrral 0-0-ás döntetlennel zárni, de Felcsúton már 4-0-ra a Partizan nyert. Kárpáti szerint a két csapat játékosállománya döntött, hiába játszottak Juhász Rolandék (ideiglenes) hazai pályájukon, a tudásbeli különbség előbb-utóbb úgyis kiütközik.

A Partizan nagyszerű csapat, a félelmetes ultráik, a Grobari nem nyerne meccseket (Fotó: Getty)

Higgye el, az egyéni sportolók többségét nem befolyásolja, hogy otthon, vagy nem otthon versenyeznek éppen. Nagyon jó példa a judo-vb, ahol a franciák, a japánok és a brazilok messze saját országuktól is letarolták a világot. Vagy nézze meg, ott van Szilágyi Áron, aki a 2013-as budapesti világbajnokságon egy tussal kapott ki az elődöntőben 15-14-re – pedig ott voltak a magyarok szép számmal, de mégsem sikerült belehajszolni a győzelembe

– eleveníti fel a történteket Kárpáti.

Vannak fontosabb dolgok a helyszínnél

Kárpáti elmondta, a budapesti cselgáncs világversenyen valóban nem nyertünk érmet, de azért vannak a miénknél tradicionálisabb nemzetek a sportágban, így amikor egy-egy magyar az érem küszöbére érkezett, rendre erősebb ellenféllel kellett szembeszállnia.

A szisztematikus edzésmunkát, a diétát, a mentális edzettséget nem váltja fel a szurkolók fanatizmusa. Külön fel kell készülni arra a miliőre, amely ránk vár a hazai rendezésű versenyeken. Mert hoppá, már mi vagyunk a középpontban, már értünk szurkolnak annyian, tőlünk várják az eredményt. Ez nagyon nehéz, néhányan nem bírják el a nyomást

– véli Kárpáti. Szerinte nem mindenki dolgozik sportpszichológussal eleget a mentális felkészülésen, pedig nagyon fontos lenne megtanulni kezelni a nyomást, amely egy ilyen eseményen végigkísér. Kárpáti elmondja, több olyan (magyar) sportolót is láttunk, akiket egyszerűen összenyomott a teher.

Ez a nyár egyedülálló volt a magyar versenyzők számára, hiszen több világeseménynek is mi adtunk otthont. Óriási volt a készültség, tömegek mozdultak meg. Ez új helyzetet teremtett a legtöbb sportoló számára, és ezt nem mindenki kezelte megfelelően. A medence és a tatami hiába adott, ha nem tudjuk kezelni a körülményeket; ha nem vagyunk elég erősek mentálisan, nem jönnek az eredmények

– így Kárpáti doktor, aki hozzáteszi, azért vannak kivételek, hiszen a nyár slágermeccsén, a magyar-horvát férfi vízilabda-döntőn úgy tűnt, nem fejben, inkább taktikailag nem állt össze a csapat.

A pólódöntő más tészta, szerintem ott fókuszáltak voltunk, csak az első negyedben nem sikerült jól kezdeni. Én ott, akkor úgy éreztem, hogy egy vezér mentalitása hiányzott a medencéből, aki össze tudta volna szedni a játékunkat. A lelátón 10 ezer ember tombolt, viszont hiányzott az az egy, aki megfordíthatta volna a momentumot, ergo néha az az egy többet ér, mint az ezres tömeg.

A horvátok óriási ellenszélben is nyerni tudtak Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Beszélgetésünk végén előkerül egy sportberkekben többször visszaköszönő téma,

miszerint a nemzetközi meccsek előtt hátrányt jelenthet a magyar himnusz dallama, szövege.

Nehéz téma, annyi szent. Aki szerint hátrány, az sokak szemében hazaáruló; aki szerint nem az, az meg a másik oldal szerint nem érti a sportolói lélektant. Vegyük az olasz, vagy a francia himnuszt: pörgős, pattogó induló, amely eléneklése végén a nemzetek sportolói egy másik mentális állapotba kerülhetnek, alig bírnak egy helyben állni, várják az ütközetet. Nálunk? Közel sincs így.

A himnusz hangulata a magyarság történetét eleveníti fel. A múltba tekint vissza. Az eredményhirdetés alkalmával könnyet csal a szemünkben, hiszen páratlanul gyönyörű, de sportversenyek előtt nem biztos, hogy optimális. Főleg, ha azt várjuk, hogy sportolóink veszett vadként üldözzék a sikert. Az olaszok, a franciák, vagy mondjuk a brazilok himnusza viszont előretekint, indulók, amelyek csatába hívnak a zászlajuk alatt. Óriási különbség

– véli a sportpszichiáter.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.